Amikor Sztupa és Troché útját Lúdfing keresztezte, még sötét idők jártak, épphogy Sztupa volt Sztupa, s alig volt még Troché Troché. De azért valahogy már megvoltak, s valahogy már együtt is működtek. De rajtuk kívül még annyian a képben voltak, hogy megolvasni nehéz lett volna. Jártak ott szülők és testvérek, édesek és mostohák, bátyók és hugicák, főszegi asszonyok, szigeti férfiak, gyerekek az utcából és a másikból. Ez a Lúdfing is amolyan gyerekféle volt, rohadt kis rém, jött föl mindig a Torzsa utcán, a szíve dacában valami lángot hozva, amiből izzott a fájdalom, hogy ő miért olyan ronda és koszos. S hogyan lehet ennyire ostoba. De nem volt segítség, a kor is kegyetlen volt, az emberek is csak ritkán engedtek fel. Lúdfing esetében azért pont kimutatták a könyörületességüket, már-már a jóságukat, ami persze csak egy elég szűk határon belül volt értelmezhető, de letagadni hiába is próbálták volna (mert hisz’ próbálták). Érdekes módon először pont a legkegyetlenebb népség, a gyerekek helyezték minden kegyelmüket Lúdfing lába elé. Ekkor még Sztupa és Troché is közéjük tartoztak, a gyerekek közé, akik egy napon egyszerűen csak Lufinak kezdték szólítani Lúdfingot, így mégsem tűnt annyira ocsmány névnek, szinte már szeretettelinek számított. Persze nem gondolt senki a napsütéses, bárányfelhős, vakítóan kék ég felé játszin szökő léggömbre, amikor Lufinak szólította a szerencsétlent, hisz attól, hogy hirtelen Lufi lett, még mindenki pontosan tudta, kiről van szó. Egyáltalán, elég valószínű, hogy a gesztus csak azt a kimondatlan szándékot igyekezett megvalósítani, hogy ne kelljen már megszólításkor rondán beszélni. Hogy ne szennyezzük rögtön be magunkat csak azért, mert találkozunk valakivel. Persze ez sem biztos, hogy így volt, hiszen általában rondán beszéltek az emberek, a felnőttek különösen, de a gyerekek is igyekeztek felvenni a lépést velük. Ám adott esetben a mintaadás és mintakövetés fordítva működött, a gyerekek kezdték a Lufizást, de elég gyorsan átvették a felnőttek is, mindenki megkönnyebbült egy kicsit. Nem én vagyok a rohadék, ha találkozom egy rohadékkal. Hogy változott-e mindettől Lufi társadalmi státusza, az pláne kérdéses volt, de a szavak nem múlnak nyomtalanul, Lufi egy arasznyit feljebb lépett. Oda, ahol még mindig nem volt rajta kívül senki, de már közelibbnek látszott bárki is. El van intézve, mehetünk is tévézni.
Pénteken (17-én) nagy tévénap lesz, a ViaSat3 tovább nyesi a Batmanokat, immár a visszatérrel. Utána, éjfél előtt valamivel lesz egy Rocksztár c. amerikai vígjáték ugyanitt 2001-ből – ide nem írnánk, ha nem zúzná benne a még drót nélküli Dominic West, illetve két Timothy is, mind a kettő a kedvencünk, a Spall is meg az Olyphant is. A Dunán megint retró: éjfél után a Zsákutcában c. 1959-es fekete-fehér olasz krimi Claudia Cardinaléval. S ha már retró, a Cinemax is villant egy 1975-ös westernt nyolckor, az a címe, hogy Lóverseny winchesterekre és musztángokra. A pálmát persze hajnali fél kettőkor ugyaninnen viszi el egy spanyol thriller, aminek már a címe is királyság: A hulla.
Szombaton valszeg Jason Statham névnapja lehet, mert ne tudják meg, milyen filmek mennek. Még a végén magukat is összeveri bennük.
Vasárnap Bagdadra virrad nagy nap, a Zöld zónában Jason Isaacs, Brendan Gleeson és Greg Kinnear igyekeznek eligazítani Matt Damont, hogy merre van a Super Tv2 és a tízórai. Este nyolckor a világ legrosszabb színésze, Matthew McConaughey lép fel anyacsatornáján, az HBO-n a Mielőtt meghaltam c. híres marhaságban. Szerencsére Steve Zahn is van a filmben. Alig egy órával később a hazánkban ideiglenesen állomásozó Tom Hanks tiszteletére tart vetítést a Cool. Angyalok és démonok köszöntik a művészt.
Hétfőn tovább folyik a Hanks/Banks-kaser: Banks úr megmentése, ahol W. Disney mezében látjuk a magas vendéget délután az HBO-n.
Kedden a legnagyobb császár, Michael Gambon és Damian Lewis ökörködik A pékben, késő este a Film Cafén.
Szerdán Takeshi a Cinemaxon. Kitano, igen. Abcúg tévé!
