Tévé

Havas basa

Henrik angyalai

Interaktív

Hadd kezdjem egy rövid vallomással: Havas Henriket piszkáltam már eleget, s igazán nem állt szándékomban vele újra foglalkozni.

Annyi fontosabb dolog van az életben, meg aztán Havas legalább valamilyen, ami manapság már jószerint egyfajta színvonalat jelent: szóval teljen csak a képernyőn, kedélyes önelégültségben a „Tanár úr” békés öregsége. De azután újra csak jön egy-egy erős impulzus, amit kommentálni illenék, már ha komolyan vesszük a nemi egyenjogúságot, s egyáltalán a nemi szerepek televíziós reprezentációját. Merthogy Havas leg­újabb műsora, a Henrik angyalai ezeknek ad jókora pofonokat, részint akarva, részint akaratlanul.

false

Az ATV-n sugárzott műsor adásai rendszerint úgy kezdődnek, hogy Havas egy világfi gesztusával, ám egy smasszer eleganciájával kioszt három hölgyvendégének egy-egy pucér rózsaszálat. Közben úgy-ahogy bemutatja a vendégeit: kinek a teljes nevét, kinek csak a keresztnevét mondja. Majd pedig igazi úriemberként fegyelmezően rászól arra a vendégére, aki leteszi az asztalra a maga virágját. Az abszurd jelenetet a Mikulás-napi adásban Kisteleki Dóra vízilabdázó, Monspart Sarolta egykori tájfutó, valamint egy bizonyos Erika szenvedi végig: az utóbbi vendégről az adás nyolcadik percében tudja meg az avatatlan néző, hogy Kirsner Erika kézilabdázóval azonos. A képernyős bohózat rögtön ezután futólag és megejtően spontán modorban olyan bicskanyitogató tónusú kérdésekkel folytatódik, mint például: „de férj az van, nem?… de gyerek az van?”

A december 6-i vendégek fegyelmezett derűvel fogadják Havas otrombaságait, Monspart Sarolta pedig még le is játssza az ámokfutó műsorvezetőt, aki sokféle járatlanságáról tesz tanúbizonyságot már az első néhány perc alatt. Kezdjük azzal, hogy Havas gyakorlatilag mindenre rosszul és/vagy pontatlanul emlékezik, de bizony még a számtannal is hadilábon áll. „Hányszoros magyar bajnok tájékozódási futásban?” – kérdezi például Monsparttól az életrajzi adatot, amit amúgy nyilván a műsorkészítőknek kellett volna kigyűjteniük. „64-től 77-ig sorozatban” – felel a kérdezett, mire Havas rövid fejszámolást követően rávágja: „Hát az tíz!”

„Nekem van egy koncepcióm, jó?” – torkolja le a műsorvezető önálló felvetéssel élő vendégét, jóllehet kérdései akár az iránytalan csapongás lexikonillusztrációi­nak is beillenének. „Hány gólt rúgott (!) a hétvégén?” – kérdi a vízilabdázótól, akit sikeres sportteljesítményei mellett, sőt azok méltatása előtt értelemszerűen a szépségéért is megdicsér, mondván: „nem kell feltétlenül NDK-s kalapácsvetőnőnek kinézni”. Merthogy ha tényleg van Havas Henriknek valamiféle koncepciója, akkor az csakis a nőkre vonatkozó összes bornírt sztereotípia előhordása lehet. „A nők hosszú-hosszú időt rászánva, apró szurkálásokkal nyírják ki a másikat” – tér vissza például kétszer is egyik ordas vélelméhez, ám a műsor sokkal inkább egy másik nemi sztereotípiát erősíthet, mely szerint a nők olykor önsorsrontó módon türelmesek. Lehet őket országos tévéadásban „anyukám”-nak szólítani, az ágyuk ürességét firtatni, hagyják magukat kedélyesen letorkolni vagy fensőbbségesen megdicsérni, s lám, újra és újra készek statisztálni egy tenyeres-talpas férfi primadonna magánszámához.

ATV, december 6.

Neked ajánljuk