Hivatalosan is engedélyezi az X a pornótartalmakat

  • narancs.hu
  • 2024. június 4.

Interaktív

A szexképek és szexvideók megosztóinak viszont jelezniük kell, hogy bejegyzéseik e kategóriába esnek.

Bár kifejezetten eddig sem tiltotta, mostantól

hivatalosan is engedélyezi a korábban Twitter néven működő X, hogy a felhasználói pornográf tartalmakat tegyenek közzé a felületén

számolt be a hírről a The Guardian. A közösségi oldal ugyanakkor elrejti a felnőtteknek való és az erőszakos tartalmakat a kiskorúak elől, valamint az ezt kérő felhasználóktól.

Az X azt követően döntött az új pornószabályok bevezetése mellett, hogy a platformon egyre nőtt a szabályozó hatóságok nyomása az érintett tartalmak hozzáférhetősége miatt. Egy 2023-as kutatás szerint az Egyesült Királyság 16 és 18 év közötti fiataljainak 41 százaléka az X felületén találkozott pornótartalmakkal, míg csak a fiatalok 37 százaléka látott ilyen tartalmat pornóoldalakon keresztül.

A felnőtt tartalmakat megosztó felhasználóknak mostantól jelezniük kell, hogy bejegyzéseik ebbe a kategóriába tartoznak, azokat így csak figyelmeztetést követően nyithatja meg a többi felhasználó, kivéve a kiskorúakat, illetve azokat is, akik nem adtak meg születési dátumot. Az erőszakos tartalmaktól szintén hasonló szabályokkal védi 18 éven aluli felhasználóit a platform.

Az X közlése szerint érzékelik, ha valaki nem a megfelelő besorolással tesz közzé bejegyzéseket, és akkor módosítják az érintett felhasználók fiókbeállításait.

Ausztrália online biztonságért felelős tisztviselője, Julie Inman Grant amiatt kritizálta az Apple-t és a Google-t, hogy azok áruházaiban az X és a Reddit annak ellenére érhető el, hogy a platformokon az áruházak szabályait sértő módon osztanak meg felnőtt tartalmakat a felhasználók. Az X új szabályozása így már megfelel majd az Apple előírásainak, mivel a pornográf bejegyzések az alapértelmezett beállítások mellett rejtve maradnának.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.