Interaktív
Állócsillag
Micsoda változások zajlanak hazánkban! Sőt, rendeződések, át és vissza, majd megint át. Mondhatnánk, hogy szinte követni sem lehet, hiszen lépten-nyomon megszűnik egy-egy tévé, rádió, újság, online hírportál, irodalmi kánon, és a helyén rögtön, mint a pitypang, kinyílik egy újabb, vagy ugyanaz, csak másként, másokkal, máshogy ugyanúgy.
Hamis nosztalgia
Bizonyára mindenki kitörő lelkesedéssel fogadta nyár elején a hírt, hogy új országos rádióadó indul kis hazánkban, hiszen az utóbbi időben inkább a csatornamegszűnésektől volt hangos (illetve, inkább halk) az éter. Ráadásul nem is akármilyen rádió született – mint látni fogjuk, percek alatt –, hanem valami olyan, amit a magyar rádióhallgatók mindennél jobban szeretnek: nosztalgiaadó.
Puzsér maradt volna a Hír Tv-nél, de kirúgták
Ettől meg nagyon mérges lett – mint általában mindentől.
Nagy változások lesznek az ATV-nél
Új csatornát indítanak, Kálmán Olgát nem várják vissza.
Az RTL vezérhelyettese: „Pletykákra nem adunk”
Bemutatta őszi terveit az RTL Klub: Alföldi Róbert visszatér a csatornára, megint főznek a celebek, és persze ismét lesz X-Faktor.