tévéSmaci

Itt volt egy tigris

  • tévésmaci
  • 2016. február 14.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché átmentek az utca túloldalára, leperegtek körülöttük az évszakok. De az összes! Úgy mentek, mint a bitliszek, ha nem is a zebrán, de egymás mögött. Ketten, mint a fél Beatles. Mint a mai Beatles. Sztupa ment elöl, ő volt hát a bátrabb. Troché azt mondta: fedezlek.

S valóban kétszer hátra is nézett, de sokra nem mentek vele, mert amit látott, az egyszerűen nem volt érvényes. Az utca elhagyott oldalát látta, a helyet, ahová nincs visszatérés, látta az elmúlt évszakot, nyár volt, de nem számított. Látta az elmaradó embereket, róluk mit mondjon? Semmi hasznos nem jutott róluk az eszébe, ezért mindkétszer csak annyit mondott: tiszta. Mármint hátulról nem fenyeget semmilyen veszély. De mit is érdekelték őket a veszélyek, nem azokra, vélt vagy valós létükre ment ki a játék, pusztán az időjárás változásaira. Mert természetesen az nem úgy volt, hogy Sztupa, a bátrabb ment előre, bele a nyárból az őszbe, az őszből meg a télbe és így tovább, előre, rendületlenül, Troché meg utána, ugyanígy a nyárból az őszbe. Sztupa lelépett a járdáról (ez azért túlzás, lelépni nem lehetett róla, csak kitaposott csapás volt az a kövesút szélén), s nyakába szakadt a hó. Mennyi ideig tart átkelni egy ilyen nyavalyás falusi főutcán? Az egyetlen kövesúton? Pár másodperc. Sztupa tudta, Troché tudta, hogy lesz ez a kínlódás az évszakok változásával, s azt is tudták, hogy nyár van, tehát lesz némi ázás-fázás útközben, de úgy voltak vele, hogy ezért a pár másodpercért nyilván nem szükséges védőfelszerelést kölcsönözni a NASA-tól. Arra viszont egyikük sem gondolt, hogy mi lesz, ha átérnek. Ott újra nyár lesz? Mert persze, mielőtt nekivágtak, átnéztek ők, de nem láttak semmi különöset: nyár volt ott is, még szép. Nyár volt, amerre a szem ellátott. A köves­úton magán is nyár volt, még valami délibábféle fényesség is tükröződött rajta. Ellenben ott volt fejükben a tudás, hogyha nekiindulnak, lecsapnak az évszakok. A rövidgatyás Sztupát, lám, pofán csapta a hó, az óvatosan utánamozduló Troché viszont maradt a nyárban. Így már érthetőbb, hogy miért nézett hátra, azt hitte, elrontott valamit, de nem rontott, kapott is hamarosan valami tavaszt, elbotlott egy ébredező mocsári gólyahírben vagy valami ilyen nagyon tavaszi dologgal szembesült, a fejére esett egy húsvéti tojás. Amikor Sztupánál ősz volt, nála tél, s viszont. Így ment végestelen végig, míg át nem értek az utca túlsó oldalára. Hogy végül mennyi ideig tartott, azt nem tudták meg pontosan: tán hosszú volt, de többnyire természetesnek tűnt.

Szombaton (16-án) kezdünk tévézni, ám ezen a héten is ugyanaz a reménytelen ótvar megy, mint a múlt héten, bár biztos kicsit jobb lesz, mint majd a jövő héten. Este kilenckor például a Duna Tv simán leadja a Rómeó és Júliát 1968-ból, tehát Unfranco Zeffirelli mesteri rendezését. A sajnálatos ese­ményeket a szereposztásból egyedül a nyomorult Tybalt élte túl, azaz Michael Yorkon kívül aztán nem vitte túl sokra a veronai népség. Kötelező megemlíteni még a jó Nino Rota nevét is: Nino Rota. Viszont jobb nem fintorogni, mert akinek nem tetszik, az mehet nyugodtan a Film Caféra, ott a Macskajajt adják ugyanebben az időpontban. S e tény mintegy aranyos fénybe vonja az agg Zefir komplett életművét. Kedvencünk, a Film+ fél 12 előtt már belefog a Gyorsabb a halálnál százharmincadik levetítésébe, de ezzel együtt is ez a nap filmje, semmi kétség.

Vasárnap a hétórás sávban robban ki az öldöklő verseny, kedvencünk, a Film+ például rögtön A Jó, a Rossz és a Csúf című idült marháskodással indít, de negyedóra múlva át lehet lépni hál’ istennek a Film Caféra (na jó, ez a másik kedvencünk), vagyis a Kecskebűvölőkre, s ez mégiscsak egy minőségi ugrás. Újabb negyedóra múltán meg beúszik a surranó­pályán Philip K. Dick híres nagybátyja 1956-ból, bizony ám, az agg Moby Dick.

Hétfőn a Duna is rááll az ingyen osztogatott spagetti-, pontosabban spigettiwesternekre A gyáva mesterlövésszel.

Csütörtökön Zorro-nap a Dunán és a Film Mánián egyszerre. Tévé, mi?

Neked ajánljuk