tévéSmaci

Jött a pók 2.

  • tévésmaci
  • 2015. augusztus 3.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché, a két óvodás óriás festettek, széles ecsetvonásokkal haladt a munka, de kétségkívül jó ütemben. A képek, mert képeket festettek, a szobákat már kifestette Ómafa, szóval a képek első látásra – tán épp a széles ecsetvonások miatt – elég egyszerűnek tűntek, de figyelmesebb szemlélő csomó bonyolult, elgondolkodásra kész­tető megoldást is felfedezhetett rajtuk. Ne szakadjunk még el a technikától, a tartalom még várhat, keressük előbb meg a széles ecsetvonások motivációit! Az egész ebből a szerencsétlen ­óriásdologból adódott, hiszen egyéb lehetőségek híján Sztupa és Troché úgy láttak neki a festésnek, hogy elmentek ecsetet szerezni, s ennek bizony a folyóparti nyárfasor látta a kárát. Lementek a partra, s kirángattak fejenként három-négy érett korú nyárfát – ecsetnek, Picasso sem egy szál pemzlivel alkotott, ugyebár. A parton ráérősen sétáló emberek persze megijedtek, eleve az óriásoktól mindig is megijedtek az emberek, de hogy mit művelt ez a két – pántos rövidnadrágot, lecsúszott zoknit és lehorzsolt térdeket viselő – tejfogú óriás, az tényleg félelmetes volt, tövestül tépkedték ki a fákat. Troché, aki hajlamos volt a lelkére venni a dolgokat, odaszólt az embereknek, hogy ne féljenek, ecsetnek lesz, de ettől nem változott semmi. Egy idő után persze az emberek beletörődtek, mindig így van. Egyesek folytatták kellemesnek indult reggeli sétájukat, s pár lépés után úgy tettek, mintha el is felejtették volna az incidenst, mások meg buszra szálltak, és elmentek valahová máshová, mástól megrémülni, máson bosszankodni. Mi mindenesetre beláthatjuk, hogy kitépett nyárfákkal nem lehet miniatúrákat, túlságos cizellált képeket festeni, annál inkább széles ecsetvonásokat pingálni. Sztupa és Troché, ez a két Blauer Reiter neki is állt buzgón dolgozni, Troché a magyarok bejövetelét, Sztupa pedig az óriások nyugdíjasklubját festette meg élénk színekkel, sok kékkel és pirossal, lilával és na­ranccsal, pinkkel és sárgával. Durva barnákkal, sejtelmes feketékkel. Troché képén a magyarok gatyát, trikót és műanyag papucsot viseltek, Sztupa óriásai viszont tök meztelenek voltak. Sok beesett arcú, vénséges óriás, a karjukon lógott a bőr, és rengetegen voltak, az udvarban svédasztal, az is marha nagy, ja persze, óriások svédasztala, a széles ecsetvonások miatt nem felismerhető ennivalóval, ott környezték tányérral kezükben az öregek, sietni kellett nekik biztosan, mert kezdődött bent a tévé.

Pénteken (3-án) Kim Basinger legjobb filmje, A marslakó a mostohám lesz este hétkor a film+-on. Ne is kérdezzék, hogy kim nekem Basinger!

Szombaton történelmi csatának leszünk tanúi, bár a múlt héten megbeszéltük, hogy mi erről nem beszélünk egymással, de az a helyzet, hogy Amerika–Japán lesz a bronzéremért. Mit gondolnak, ki nyer? Július 4-én! Bár lehet, hogy az angolok ellen mennek, s akkor a hajukra kenhetik a negyedikét, hisz az angoloknál van konkrétan egy Bronze nevű csaj.

Vasárnap a 9. légió elveszett sasát keresi meg Douglas Henshall és Mark Strong A sas c. filmben, hétkor a Coolon. A film+ fél tizenegykor újabb marslakós tényfeltárással hozakodik elő, az Idegen arcokban a hülye földönkívüliek pont Brixtonban szállnak partra, hogy elfoglalják a Földet. De Brixton hős védői, a fekete kamaszok és Jodie Whittaker tudják, hogy kell szót érteni a betolakodókkal.

Hétfőn a kommunizmus legnagyobb ünnepe, az adásszünet köszönt ránk, meg is koszorúzzuk Kádár János televízióját.

Kedden a Cinemaxon George Harrison (igen, az a George Harrison) produceri pályájának ékköve, az Időbanditák c. Terry Gilliam-mű lesz hét előtt kicsivel. Ja, reggel tízkor az AMC-n volt a Szerelem és halál, Woody Allen és Diane Keaton fénykorának (1975, rögtön utána megcsinálták az Annie Hallt) kis russzista kirándulása, konkrétan Budapestre. Én találkoztam is velük anno, szevasz, vörös, lekérem a csajodat, mondtam a csávónak, az meg úgy bepipult, hogy ki kellett kapcsolni. Ezt az opciót önök most úgy kerülhetik el, hogy be sem kapcsolják a tévét.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.