Rádió

Kézben tartott jövő

Oktatási műsor az InfoRádióban

Interaktív

Ha van terület, ami kétségtelenül meghatározó hatással van az életünkre, mégis, a rádióban alig hallani róla, akkor valószínűleg az oktatásügy az.

Most nem nagyon kezdenénk el összeszedni, hogy a horgászmagazintól a hungarikummustrán át a vizualitás híján kevéssé értékelhető Forma–1-es közvetítésekig mire jut idő az éterben, mert jól is van ez így, nyiladozzon minden pitypang – de azért olykor nem ártana a pedagógusokat egy kicsit többet birizgálni a mikrofonnal. Persze nem akarunk álszentek sem lenni, mi sem gondoljuk úgy, hogy az oktatásügy kérdéseivel feltétlenül a hangfalhoz lehetne szögezni a hallgatóságot, de például arra is jó lehet a téma erőltetése, hogy megtanuljuk, nem mindig a legérdekesebb dolgok a legfontosabbak.

Egy szó, mint száz, boldogan fogtunk az InfoRádión futó Katedra című műsorhoz, ám örömünk nem volt tartós. Mert már az sincs persze rendben, hogy az amúgy sem hosszú adásidő nagyobb részét Czunyiné Bertalan Judit egymaga vitte el, de az meg még kevésbé, hogy amit mondott, nem is ide mondta, és nem is egészen így, ahogy most hallottuk. Kocsonya Zoltán szerkesztő-műsorvezető ugyan nem verte nagydobra a műsor titkát, mégis valahogy gyanakodni kezdtünk. Hiszen még egy államtitkár sem képes ilyen kevés levegővétellel ennyi propagandisztikus marhaságot összehordani, mint amit itt ránk zúdítottak. És nem is kellett sokáig nyomozni, hogy kiderüljön: Czunyiné monológja a Katedrában az Aréna című műsorban egy héttel korábban elhangzott interjú kivonatolt, sűrített és bizonyos értelemben kitisztított verziója. Kocsonya úgy konferálja fel az adást, mintha aztán egy riport következne, de nem az következik, hiszen ő maga szótlanságba burkolózik, az eredeti interjút készítő Hlavay Richárdot meg nyomtalanul eltüntették gondos kezek. Nem mintha Hlavay nagyon sokat kérdezett volna az Arénában, de valamilyen módon azért legalább jelen volt a beszélgetésben, s ha sokat nem is tett hozzá, egy élesebb kérdést azért bevállalt: „Kijavították-e már a sajtóban is sokat emlegetett súlyos tévedéseket az új tankönyvekben?” Azt most hagyjuk is, hogy milyen közeg (műsor, rádió, ország) az, ahol ez az éles kérdés, illetve ahol az oktatásügyről senki mást nem kérdeznek meg az államtitkáron kívül – koncentráljunk arra, hogy a Katedrába ugyanezt a beszélgetést átemelték, de a „súlyos tévedéseket” firtató félmondatot valahogy sikerült kifelejteni. Kénytelenek voltunk beérni Czunyiné bravúros válaszával, sőt válaszaival. Az államtitkár ilyeneket mondott, hogy „folyamatosan javítják a tankönyveket”, „a szülők és a pedagógusok is véleményezhetik őket”, „ezek nem kész könyvek”, „azok hallatják a hangjukat, akik számára a tankönyvpiaci átrendezés érdeksérelem volt”, meg hogy „olyan tankönyvek hibáit szedte elő sokszor a média, amelyek korábban, 2010 előtt engedélyezett tankönyvek voltak”. A kedvencünk mégis ez volt: „azért is jó, hogy van egy ilyen frissülési folyamat a tankönyvpiacon, mert szenzitívebbé válik rá a szakma”.

Ami a szakmai szenzitivitást illeti, ahhoz inkább a műsor második felében megszólaló Horváth Attilánénak, az Áldás Utcai Általános Iskola leköszönőfélben lévő igazgatójának volt köze. Neki egy-két mondat is elég volt ahhoz, hogy egy életképes iskolai modellt (na meg egy emlékezetes karriert) felvázoljon. Amikor kellett, váltottak, a szülőkkel és a diákokkal egyeztetve: testnevelés tagozatból informatikára és emelt matekra, oroszból angolra és franciára. Olyan könnyen levonható lett volna az a kellemes kis tanulság, hogy a közös munka, az egyeztetésekkel lépésről lépésre felépített dinamikus és progresszív rendszer milyen rövid időn belül is képes látványos eredményeket felmutatni. Ám nem akadt senki a stúdióban, aki ezt így ki akarta volna mondani, kommentár nélkül pedig a két műsorrész menthetetlenül széthasadt, s hasadtságukból derült csak ki igazán, hogy mennyire nagy az a távolság, ami a két megszólított világát mentalitásában egymástól elválasztja.

Az adás vége után tudtuk meg, hogy a Katedra az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közoktatásért Felelős Államtitkárságának támogatásával készülő műsor. Vagyis Czunyiné tulajdonképpen magát kínálta meg egy kis adásidővel. Ennyit a pedagógiáról és úgy általában a jó ízlésről. Kézben van tartva a jövő.

Katedra, InfoRádió, június 23.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.