tévésmaci

Kengurulépcső

  • tévésmaci
  • 2021. február 3.

Interaktív

Tévéműsor-ajánló

Amikor Sztupa és Troché unatkoztak, ott egyfelől unatkozva volt rendesen, másfelől korántsem volt szimpla eset, lévén Sztupa és Troché sohasem unatkoztak – privátim. Ezért aztán a közunatkozás szerfelett komoly felkészülést igényelt tőlük, háromfrontos felkészülést: lelkit, fizikait és tudományosat.

Sztupa és Troché minden felkészülés során a tudományost szerették ellazsálni, bár a maguk módszereit is lehetne nyugodtan tudományosnak nevezni, nem is túl megengedően. De ebben az esetben lazsálásról szó sem lehetett, beleolvasták magukat, kísérleteket végeztek, még egy előadást is végighallgattak, ahol az ipse arról beszélt, hogy az unatkozás közösség elleni erőszak, az unatkozó terrorizálja a környezetét, hogy az a kellő igyekezettel siessen a szórakoztatására. Ez marhaság, állapította meg Troché, szelíd nyomásgyakorlásról van inkább szó, tartózkodó kérelemről, kinyújtott kézről. Sztupa is így értékelte a hallottakat, s arra jutottak, hogy amikor egyedül van az ember, akkor unatkozik legkevésbé, hiszen vagy nagyon jó neki, vagy minden energiáját felemészti a magányosság átérzése, az előadást tartó pacák nyilván önsajnálatot mondott volna, mert a tudományosság köztudottan rideg, ezért feleslegesnek is tűnt továbbjárni az útját.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.