Amikor Sztupa és Troché unatkoztak, ott egyfelől unatkozva volt rendesen, másfelől korántsem volt szimpla eset, lévén Sztupa és Troché sohasem unatkoztak – privátim. Ezért aztán a közunatkozás szerfelett komoly felkészülést igényelt tőlük, háromfrontos felkészülést: lelkit, fizikait és tudományosat.
Sztupa és Troché minden felkészülés során a tudományost szerették ellazsálni, bár a maguk módszereit is lehetne nyugodtan tudományosnak nevezni, nem is túl megengedően. De ebben az esetben lazsálásról szó sem lehetett, beleolvasták magukat, kísérleteket végeztek, még egy előadást is végighallgattak, ahol az ipse arról beszélt, hogy az unatkozás közösség elleni erőszak, az unatkozó terrorizálja a környezetét, hogy az a kellő igyekezettel siessen a szórakoztatására. Ez marhaság, állapította meg Troché, szelíd nyomásgyakorlásról van inkább szó, tartózkodó kérelemről, kinyújtott kézről. Sztupa is így értékelte a hallottakat, s arra jutottak, hogy amikor egyedül van az ember, akkor unatkozik legkevésbé, hiszen vagy nagyon jó neki, vagy minden energiáját felemészti a magányosság átérzése, az előadást tartó pacák nyilván önsajnálatot mondott volna, mert a tudományosság köztudottan rideg, ezért feleslegesnek is tűnt továbbjárni az útját.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
