tévéSmaci

Kerecsenragu

  • tévésmaci
  • 2019. augusztus 4.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché kimentek az erdőre a többiekkel, mindenki kicsi volt még, rövidgatyás gyerekek, önfeledt kis surmók, eztán az erdőn élünk, mint a táborozók vagy a haramiák. Tanyát verünk, aztán elmegyünk dinnyét lopni. Körültekintően, viszonylag tisztességes felszereltséggel indultak útnak, nem kellett túl messzire menni, mindenki elhozta otthonról a kisbaltát. Az ilyesmiből mindenhol többet is tartanak, nem fog feltűnni. A többiek közül valaki hozott egy marha nagy ponyvát is, szükség lesz rá a sátorhoz, mely a továbbiakban lakóhelyük leszen. Szürke volt, poros volt, nehéz volt, fölváltva cipelték, próbálták egyszerre ketten is, de sehogy sem volt fogása, Sztupa megpróbálta összetekerni, mint valami szőnyeget, Troché meg csak azon egyszerűségében húzta maga után a porban, úgyis kurva koszos, majd ha odaérünk, kirázzuk. A többiek is vitték valahogy; az isten tudja milyen ponyva volt, nem teherautóra való, az biztos, inkább olyan, amit a dohánylevelek felfűzésekor használnak, vagy másmilyen. Hozni kellett volna egy dragacsot, és azon kitolni, kiskocsit esetleg, furikfélét. Megültek, megpihentek félúton, a nap pontosan úgy sütött, mint manapság szokása: kérlelhetetlenül. Az út, a ponyva, a világ pora megült az izzadt bőrön, kezdte épp beleenni magát a pórusokba, a víz, mert hoztak ám azt is, elfogyott, majd megyünk dinnyét lopni, mindenkinek jut egy egész dinnye, akkor nem győzöl majd pisálni menni. Az erdő nem volt erdő igazán, csak afféle akácos, fiatal akácok sűrű és nagy kiterjedésű csoportozata, nehezen esett benne a bóklászás, találni legalább egy zsebkendőnyi helyet, amelyre rá lehet mondani, hogy tisztás, a szó legmegengedőbb értelmében. Aztán majd rásegítünk a fejszénkkel, úgyis kell ágasfa, legalább négy. Hosszú, mert mélyre kell lebökni, hogy tartson, s még magasra is érjen.

Pénteken (5-én) mit látunk, a Duna megszabadult Menzeltől, de megtartotta Bergmant, ami jó hír is meg rossz is, de leginkább semmilyen: fél kilencre beszerveztek egy viszonylag friss (szoszo: 2013-as) csomagolású Londoni randevút, mely brit lévén főként a szereposztásával tüntet: a nyanyát sokáig mindhiába kergető Irist Tuppence Middleton adja. De beúszik Keeley Hawes is, szerény vélelmünk szerint azért, hogy az ugyancsak kiváló Julian Rhind-Tutt-tal az ügyet és képgondjainkat is megoldják. S ha már így a témánál vagyunk, Bergmanó barátunk még várhat, mert a Cinemaxon alig egy órával később indul A párizsi vonat! Ez ám a muri, vonatot indítanak vonat ellen: ez az a tavalyi film, mely három amerikai szabadságos katona hőstettének állítand emléket, tán önfellépésükkel is emelve az alkalom fényét, akik megakadályoztak egy súlyosabb terror­akciót, miközben utaztak a vonaton. És akkor Bergmanyus, a hegyi ember: elértünk végre a Szenvedélyhez, személyes kedvencemhez, melyről nyilván hallgatnom illik.

Szombaton Távol Afrikától hiába várom a vombatom, különösen a Film4 nevű csatornán, este nyolckor, azt sem tudtam, hogy van ilyen.

Hétfőn Francis Ford Coppola legrosszabb filmjeiből válogat a Film Café, s ebbéli munkálkodásuk eredményeként kilenckor le is adják a Drakulát.

Csütörtökön aztán jól megrázzuk a kefirtet este a nemzeti főadón. De ha rám hallgatnak, akkor nem a Dunán választják az Egészséges erotikát, hanem tévézés helyett.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.