Amikor Sztupa és Troché kimentek az erdőre a többiekkel, mindenki kicsi volt még, rövidgatyás gyerekek, önfeledt kis surmók, eztán az erdőn élünk, mint a táborozók vagy a haramiák. Tanyát verünk, aztán elmegyünk dinnyét lopni. Körültekintően, viszonylag tisztességes felszereltséggel indultak útnak, nem kellett túl messzire menni, mindenki elhozta otthonról a kisbaltát. Az ilyesmiből mindenhol többet is tartanak, nem fog feltűnni. A többiek közül valaki hozott egy marha nagy ponyvát is, szükség lesz rá a sátorhoz, mely a továbbiakban lakóhelyük leszen. Szürke volt, poros volt, nehéz volt, fölváltva cipelték, próbálták egyszerre ketten is, de sehogy sem volt fogása, Sztupa megpróbálta összetekerni, mint valami szőnyeget, Troché meg csak azon egyszerűségében húzta maga után a porban, úgyis kurva koszos, majd ha odaérünk, kirázzuk. A többiek is vitték valahogy; az isten tudja milyen ponyva volt, nem teherautóra való, az biztos, inkább olyan, amit a dohánylevelek felfűzésekor használnak, vagy másmilyen. Hozni kellett volna egy dragacsot, és azon kitolni, kiskocsit esetleg, furikfélét. Megültek, megpihentek félúton, a nap pontosan úgy sütött, mint manapság szokása: kérlelhetetlenül. Az út, a ponyva, a világ pora megült az izzadt bőrön, kezdte épp beleenni magát a pórusokba, a víz, mert hoztak ám azt is, elfogyott, majd megyünk dinnyét lopni, mindenkinek jut egy egész dinnye, akkor nem győzöl majd pisálni menni. Az erdő nem volt erdő igazán, csak afféle akácos, fiatal akácok sűrű és nagy kiterjedésű csoportozata, nehezen esett benne a bóklászás, találni legalább egy zsebkendőnyi helyet, amelyre rá lehet mondani, hogy tisztás, a szó legmegengedőbb értelmében. Aztán majd rásegítünk a fejszénkkel, úgyis kell ágasfa, legalább négy. Hosszú, mert mélyre kell lebökni, hogy tartson, s még magasra is érjen.
Pénteken (5-én) mit látunk, a Duna megszabadult Menzeltől, de megtartotta Bergmant, ami jó hír is meg rossz is, de leginkább semmilyen: fél kilencre beszerveztek egy viszonylag friss (szoszo: 2013-as) csomagolású Londoni randevút, mely brit lévén főként a szereposztásával tüntet: a nyanyát sokáig mindhiába kergető Irist Tuppence Middleton adja. De beúszik Keeley Hawes is, szerény vélelmünk szerint azért, hogy az ugyancsak kiváló Julian Rhind-Tutt-tal az ügyet és képgondjainkat is megoldják. S ha már így a témánál vagyunk, Bergmanó barátunk még várhat, mert a Cinemaxon alig egy órával később indul A párizsi vonat! Ez ám a muri, vonatot indítanak vonat ellen: ez az a tavalyi film, mely három amerikai szabadságos katona hőstettének állítand emléket, tán önfellépésükkel is emelve az alkalom fényét, akik megakadályoztak egy súlyosabb terrorakciót, miközben utaztak a vonaton. És akkor Bergmanyus, a hegyi ember: elértünk végre a Szenvedélyhez, személyes kedvencemhez, melyről nyilván hallgatnom illik.
Szombaton Távol Afrikától hiába várom a vombatom, különösen a Film4 nevű csatornán, este nyolckor, azt sem tudtam, hogy van ilyen.
Hétfőn Francis Ford Coppola legrosszabb filmjeiből válogat a Film Café, s ebbéli munkálkodásuk eredményeként kilenckor le is adják a Drakulát.
Csütörtökön aztán jól megrázzuk a kefirtet este a nemzeti főadón. De ha rám hallgatnak, akkor nem a Dunán választják az Egészséges erotikát, hanem tévézés helyett.
