Amikor Sztupa és Troché a kerítés tetején masíroztak, erősen kellett egyensúlyozni, mert afféle éltégla-fal, közönséges nevén katonafal volt az a kerítés. Hosszú, mint az istennyila, nem is látták a messzeségben a végét, de a szélessége, az mindössze hat és fél centi volt. A katonafal ugyanis komoly dolog, fogják a kisméretű téglát, aztán felhúzzák belőle a falat, Z kötésben, élire rakva. Huszonöt centi hosszú, tizenkét centi széles, s hat és fél centi magas, élire rakják, aztán egyensúlyozzál rajta a magasban, ha bírsz, még szerencse, hogy a tetejére nem raktak szögeket vagy üvegcserepet. De Sztupa mégis pontosan úgy lépkedett, mintha üvegcserepeken járna, óvatosan, minden mozdulatnál fájdalmas pofát vágva. Troché mögötte jött, tehát nem tudott gyorsabban haladni, ám úgy tett, mintha neki aztán meg sem kottyanna egy pengeélnyi felületen balanszírozni. Jobbra volt a bent, s balra a kint, Troché énekelt. Sztupa keze leesett, Sztupa lába leesett, Sztupa foga kiesett, Sztupa fasza leesett… Sztupa mintha meg sem hallotta volna a csúfolódó dalt, koncentrált veszettül. Aztán leesett a jobb keze, s csak a ballal egyensúlyozott tovább, mint a híres félkarú légtornász, Harpó Mini. A jobb keze addig csendben leporolta magát, könyökben hajlított párat, s elindult a fal tövében, alattuk. Troché szinte bömbölt már, Sztupa inge leesett, Sztupa kulcsa leesett, Sztupának elódzódott a pertlije… Sztupa rá sem hederített, de leesett a másik keze is, sebaj, sóhajtotta, legalább helyreállt a balansz. Azok meg már ketten araszoltak a fal tövében, logikusan: kézen fogva, a jobb meg a bal. Sztupa haja leesett, Sztupa füle kutya füle, dínom-dánom, háromlábú suszterszék, énekelt tovább Troché, amikor Sztupa meglátta a fal végét. Gyorsan le is dobta a pulóvere ujját, hogy a keze ne érkezzen meztelenül. Troché is megkönnyebbült, azt hittem, berekedek a végére.
Pénteken (7-én) két örökzölddel is kedveskednek az adók, a Tv2 este tíztől adja A remény rabjait, amiben a csákeszek egy Zihuatanejo nevű városban igyekeznek, konkrétan Raquel Welch tevőleges segedelmével. E heti találós kérdésünk tehát az, hogy járt-e Raquel Welch Zihuatanejóban, s vele volt-e Punxutawney Phil is? Mert a Film Cafén éjjeli egykor az Idétlen időkiget játsszák. S együtt bizonyára könnyebben boldogulnának a közismerten veszélyes Mexikóban.
Szombaton az M3-on este kilenc után fázik egy kicsit az eszkimó asszony. Feltehetően a nézettségétől fázik, mert a Duna az Érinthetetleneket indítja ellene, bár ad tíz perc előnyt. Utóbbinak persze az a magyar címe, hogy Aki legyőzte Al Caponét. Mondjuk, ha Mikszáth Kálmánunk többet tudott volna a chicagói gengszterekről, ő is simán megírhatta volna az Aki legyőzte Al Caponét című kisregényt, hiszen az amerikás magyarok amúgy is közel állottak az ő szívéhez. S ha már Amerika: Farkasokkal táncoló éjjel háromnegyed tizenkettőkor a Tv2-n. Negyed ötkor volt a Film Mánián egy Aranybánya című 1974-es brit kalandfilm, én azt néztem, voltak benne búrok, feltehetően búrkalappal, de Roger Moore elintézett majdnem mindent. Én meg vittem Susannah Yorkot, s mindenki jól járt. De aki nem viheti a mondott Susannah-t, az a tévézést nyugodtan elhagyhatja.
