Magyar Narancs: Hogyan és mikor került Bécsbe?
Békési Sándor: Húszévesen, 1982-ben. Szerencsém volt, még a katonaság előtt megkaptam az útlevelemet. Aránylag jól tudtam németül, és bár tovább akartam menni Németországba, visszanézve nem bánom, hogy végül Bécsben maradtam. A rendőrség felkereste ugyan a szüleimet és a testvéremet, hogy megtudják, miért „disszidáltam”, ami persze kellemetlen volt, de a néhány éves útlevélmegvonástól eltekintve nem lett különösebb bajuk belőle.
MN: Mihez kezdett kint?
BS: Politológiát és történelmet kezdtem el tanulni, de hamar abbahagytam. Nem tudtam mit kezdeni az ottani szabad egyetemi rendszerrel, vagy csak még nem érdekelt annyira. Újságot hordtam ki, közvélemény-kutatónak dolgoztam, ami akadt. 1988-ban kezdtem el ismét, komolyabban tanulni
MN: Akkor alakult ki a város iránti érdeklődése?
BS: Alapvetően a környezettörténet érdekelt, az elején még nyitott volt a dolog, hogy a táj- vagy a városkutatás felé indulok el. A diplomamunkám a Fertő képeslapokon keresztüli reprezentációjával foglalkozott. A képeslapkutatás akkor még fiatal volt a tárgytörténeti kutatások terén.
MN: Hogyan került a bécsi városi múzeumba, a Wien Museumba?
BS: Az intézménynek 2004-ben új igazgatója lett, ami korszakváltást is hozott. Ő tematikailag és a módszereit illetően is „kinyitotta” a múzeumot, s mivel én már akkor szakosodtam a környezet- és várostörténetre, bekerültem a múzeum topográfiai, városfejlődési, dokumentációs osztályára.
MN: Jelenleg itt látható a Großstadt im Kleinformat. Die Wiener Ansichtskarte (Nagyváros kis formátumban. Bécsi képeslapok) című kiállítás, amelynek ön a kurátora. Igaz, hogy a képeslap osztrák találmány?
BS: Nem egészen. A nem illusztrált levelezőlap tényleg osztrák találmány, amelynek az ötlete, gondolata ugyan Németországban született meg, de a gyakorlatban először az Osztrák–Magyar Monarchiában vezették be 1869-ben. Az új kommunikációs eszköz egyből népszerű lett, a cégek pedig idővel elkezdtek rányomni egy-egy terméket vagy logót, és aztán az 1880-as évek elején városképeket, nevezetességeket is – valójában ettől kezdve számítható a képeslap története. A posta ezt a praxist eleinte tiltotta vagy megtűrte, és csak később engedélyezte. Tehát a képeslap nem igazán találmány, inkább egy fokozatos kulturális „fejlemény”.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
