Rádió

Mindenki kussol

Lovasi András-interjú a Stenkben

Interaktív

Az Index egyik legélettelibb podcast-csatornája, a Stenk legutóbb Lovasi Andrást látta vendégül.

A kortárs könnyűzenével foglalkozó rovat nincs nehéz helyzetben, hiszen elég színes a haza könnyűzenei élet ahhoz, hogy heti egy vendéggel tartalmas sorozatot készíthessen. Ugyanakkor mégsem könnyű a Stenk-házi­gazda, Sajó Dávid dolga, mert ha figuraként színesek is a zenei előadók, gyakran nem épp a legsziporkázóbb interjúpartnerek. Ennek már a Stenk podcastjai között is láttuk iskolapéldáit a mellébeszéléstől a dadogáson át a nyegle és parttalan röhögcsélésig.

Lovasitól persze az átlag könnyűzenész-színvonalhoz képest cizelláltabb véleménynyilvánítási kultúrát várhatunk el, hiszen már sokszor, sok témában hallottuk megnyilatkozni, és ha nem is mindenben értettünk vele egyet, kétségtelen, hogy képes akár összetett mondatokban is elbeszélni a meglátásait. Legutóbbi beszélgetése is ezt látszik alátámasztani, és valahogy élőszóban hitelesebbnek is hangzik a véleménye, mint amikor ugyanezt leírva olvastuk tőle.

Sajó és az adás erejéig mellé szegődött Molnár Réka természetesen nem kerülik ki a kényelmetlenebb témákat. Sőt, azokra fogékonyak a leginkább, érdeklődésüket nem érezni szenzációhajhásznak, ami egészen életszerűvé teszi a diskurzust. Nyilván szóba kerül Lovasi szerepe a győri önkormányzati választásban, illetve az őt ért ellenzéki kritikára adott reakcióinak feldolgozása is. Sajóék úgy kérdezgetik barátságosan Lovasit, hogy amikor mellébeszélne, fel tudják hívni rá a figyelmét. Vagy­is a szívélyes hangulat itt mintha nem annyira a tétnélküliség álcája lenne, mint általában, hanem alapállapot. Ezt például egy rádióstúdió moderáltabb körülményei között tényleg nehezebb lenne reprodukálni.

Amikor Lovasi felháborodottan visszakérdez, miután Sajó a Borkai-ügyet is szóba hozza („mi közöm nekem hozzá?”) a műsorvezető úgy tud rávilágítani a problémára, hogy a vendég nem érzi magát sarokba szorítva. Legfeljebb belátja, hogy nincs igaza. Hasonlóképpen, amikor Lovasi arról beszél, hogy a magyar könnyűzenei életben mindenki kussol, akkor is, ha politikáról, de akkor is, ha szakmaiságról van szó, ráadásul egy kritika sértéssel ér fel, Sajó figyelmeztetése („vicces, hogy épp te mondod ezt”) úgy üt, hogy nem teríti le a másikat. Még csak nem is kell a Lovasi-szólólemezről megjelent indexes kritika körüli polémiába belemenniük, így is világos a helyzet.

Lovasi hozza a maga aranyköpéseit, hogy mondjuk a Wellhellót miért játssza még mindig a Petőfi Rádió, s miért maradna ő is ülve a Nélküled alatt. Végül a műsor tanulságát is ő vonja le egy óvatlan pillanatban: „A magyar könnyűzenének az tenné a legjobbat, ha nem akarnának neki segíteni.” Úgy látszik, ahhoz is egy podcast frissessége kellett, hogy idáig eljussunk végre.

Stenk Podcast, február 14.

 

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.