A kortárs könnyűzenével foglalkozó rovat nincs nehéz helyzetben, hiszen elég színes a haza könnyűzenei élet ahhoz, hogy heti egy vendéggel tartalmas sorozatot készíthessen. Ugyanakkor mégsem könnyű a Stenk-házigazda, Sajó Dávid dolga, mert ha figuraként színesek is a zenei előadók, gyakran nem épp a legsziporkázóbb interjúpartnerek. Ennek már a Stenk podcastjai között is láttuk iskolapéldáit a mellébeszéléstől a dadogáson át a nyegle és parttalan röhögcsélésig.
Lovasitól persze az átlag könnyűzenész-színvonalhoz képest cizelláltabb véleménynyilvánítási kultúrát várhatunk el, hiszen már sokszor, sok témában hallottuk megnyilatkozni, és ha nem is mindenben értettünk vele egyet, kétségtelen, hogy képes akár összetett mondatokban is elbeszélni a meglátásait. Legutóbbi beszélgetése is ezt látszik alátámasztani, és valahogy élőszóban hitelesebbnek is hangzik a véleménye, mint amikor ugyanezt leírva olvastuk tőle.
Sajó és az adás erejéig mellé szegődött Molnár Réka természetesen nem kerülik ki a kényelmetlenebb témákat. Sőt, azokra fogékonyak a leginkább, érdeklődésüket nem érezni szenzációhajhásznak, ami egészen életszerűvé teszi a diskurzust. Nyilván szóba kerül Lovasi szerepe a győri önkormányzati választásban, illetve az őt ért ellenzéki kritikára adott reakcióinak feldolgozása is. Sajóék úgy kérdezgetik barátságosan Lovasit, hogy amikor mellébeszélne, fel tudják hívni rá a figyelmét. Vagyis a szívélyes hangulat itt mintha nem annyira a tétnélküliség álcája lenne, mint általában, hanem alapállapot. Ezt például egy rádióstúdió moderáltabb körülményei között tényleg nehezebb lenne reprodukálni.
Amikor Lovasi felháborodottan visszakérdez, miután Sajó a Borkai-ügyet is szóba hozza („mi közöm nekem hozzá?”) a műsorvezető úgy tud rávilágítani a problémára, hogy a vendég nem érzi magát sarokba szorítva. Legfeljebb belátja, hogy nincs igaza. Hasonlóképpen, amikor Lovasi arról beszél, hogy a magyar könnyűzenei életben mindenki kussol, akkor is, ha politikáról, de akkor is, ha szakmaiságról van szó, ráadásul egy kritika sértéssel ér fel, Sajó figyelmeztetése („vicces, hogy épp te mondod ezt”) úgy üt, hogy nem teríti le a másikat. Még csak nem is kell a Lovasi-szólólemezről megjelent indexes kritika körüli polémiába belemenniük, így is világos a helyzet.
Lovasi hozza a maga aranyköpéseit, hogy mondjuk a Wellhellót miért játssza még mindig a Petőfi Rádió, s miért maradna ő is ülve a Nélküled alatt. Végül a műsor tanulságát is ő vonja le egy óvatlan pillanatban: „A magyar könnyűzenének az tenné a legjobbat, ha nem akarnának neki segíteni.” Úgy látszik, ahhoz is egy podcast frissessége kellett, hogy idáig eljussunk végre.
Stenk Podcast, február 14.
