Ha nem lenne elég baj, hogy kánikula van, bedugulnak az autópályák, és a strandokon egymás hasán kell lépdelnünk, hogy eljussunk a vízig, itt van még ez is: a válogatásszezon. Szinte nincs olyan rádiócsatorna, amelyik a nyaraló időszak senkinek sem kellő műsorhelyeit ne kísérelné meg ezzel feltölteni. Legjobb ez, legjobb az, tulajdonképpen minden, ami az első félévben elhangzott, számot tarthat a strandszezonbéli kiválasztottságra. Miért éppen a humorral lenne másképp?
Vida Péter házigazda két dolgot szögez le: egyrészt, hogy ez egy csokorra való lesz a tavalyi és tavalyelőtti legjobb poénokból, másrészt, hogy a legkomolyabb témákat is felszabadultan kezelik majd. Még aki egy turáni átoknak tartja is az úgynevezett klasszikus magyar humort, bizakodni kezd ilyenkor, hogy hátha arra a fajta provokatív, de okos, határfeszegető, de nem alpári, a hétköznapi életet a humor nagyítólencséjén át jobban megérteni igyekvő valamiről lesz itt szó, mint amit a mindenféle tengereken és folyókon és hegyeken túli viccmesterektől látott-hallott, mondjuk Louis C. K.-től Eddie Izzardig és vissza. De ismét, ezredszer is kiderül, hogy erről szó sincs.
| ||
Ami van, az általában rettenetesen ismerős: tegyél egy bunkót/vidékit/cigányt a (hangzó) színpadra, és a közönség (vagy a nevetőgép) dőlni fog az otthonos nyerítéstől. Itt van mindjárt az első best offá dicsőült jelenet: egy (vigyázat, áthallás!) Lujzaváros-drukkerből lett bróker szólal fel a vénaszkennerek és a stadionok hangulatát kiszipolyozó oligarchák ellen. És még Tóth Tibor jelenetében volt a legtöbb társadalmi-politikai muníció, de ez inkább a többiekre nézve iszonyú ciki.
Mert hát voltak itt még chatelő ifjak (Varga Ferenc József és Aradi Tibor jóvoltából), akik furán beszélnek (írnak), kicsit értelmi fogyatékosok is, és a végén ráadásul kiderül, hogy egymás melletti szobában punnyadó testvérek. Ezek a mai fiatalok! És kábé ugyanezen a nívón volt szó az anyósról és az anya-fiú kapcsolatról is (Kern András küszködött erről végig egy monológot).
A fő attrakció mégis Fábry Sándor one man show-ja volt, amely nem tudni biztosan, hogy miről szólt, de a nők és a migránsok semmiképp sem jártak jól benne. Fábry egy legenda, így vagy úgy, ekként is kezeli magát, ezért nem feltétlenül iparkodik kikövezni önmaga előtt a megújulás sugárútját. Inkább egy darálóra hasonlít, aki a nagy aprítás közben épp nem figyelt oda, amikor kiderült, hogy mondjuk a nemi erőszak áldozataival viccelni nem bevállalósság, hanem szimpla taplóskodás. Azt számolgatni például, hogy a kölni szilveszteren megtámadott egyik áldozatba „hová fért három ujj, az orrába is dugták?”. Vagy azzal poénkodni, hogy vajon Heller Ágnest kinek volt gusztusa megerőszakolni ’44-ben (a közönség hosszan nevet).
Akinek ettől lesz vidámabb a nyara, megérdemli. A Kossuth rádió mindeközben mintha ott sem lenne a produkcióban, csak hordozza, mint egy tünetet: „a műsort a Duna Média Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság megrendelésére az MTVA megbízásából készítette a TRISÓ Produkció Kft. 2016-ban” – mondja Vida az adás végén. Ez már önmagában annyira vicces, hogy azt sem kell tudnunk hozzá, a TRISÓ Fábry egyszemélyes vállalkozása. Lehet röhögni.
Kossuth rádió, július 9.
