tévéSmaci

Papagájok irodája

  • tévésmaci
  • 2016. március 18.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché elmentek aludni, nem volt hová. Csak ilyen nagy üvegdobozok voltak a magasban. Doboznak ugyan nagyok, de alvásra alkalmatlanok. Mondjuk, két és fél méter minden irányban, fel lehetett mászni beléjük, arra voltak legfeljebb jók, hogy elbújjon az ember az eső elől, már ha elbújásnak lehet nevezni azt, amikor valaki egy teljesen átlátszó, mindenfelé üvegfalú kalickában gubbaszt. S jó, hogy nem esett ott a nyakukba az eső, de kopogott, kurvára kopogott, kopp, kopp, kopp. Trochénak úgy tűnt, hogy alulról is veri az eső, ha leült, a seggén is hallotta a kopogást. Ha nem esett, akkor sem volt alkalmas az alvásra. Nem is csak azért, mert mindenhonnan átlátszott, egy (elég rövid) idő után ki törődik az ilyesmivel, inkább szerfelett kényelmetlen volt; próbált már valaki a világtörténelemben üvegen aludni? Bizonyosan nem lehet véletlen, ha nem. Troché egy-két próbálkozás után fel is adta, Sztupának megvoltak ugyan a maga módszerei, de ő is úgy volt vele, hogy ez nem alvás, csak valami trükközés az idővel, hogy elteljen, pontosabban a térrel, hogy az végre úgy görbüljön, hogy szembejöjjön valami ágy, az otthoni lehetőleg. Troché tehát fel sem kapaszkodott, inkább megpróbálta magát beásni a kívülről elviselhetőnek látszó avarba, altalajba, csak előbb a felszereléséből valami alvóember-figurát kellett szobrászkodnia, s felcígölnie az üvegdobozba, hogyha arra jár valaki, lássa, van fenn egy ember, még ha alszik is az illető. Azt többé-kevésbé tudta mindenki, hogy aludni itt nem lehet, úgyhogy jöhetett akár ellenőrzés is, le volt ejtve. Sztupa egy blokkházra gondolt, ahová nem engedték be az indiánokat, de ezzel senkinek nem volt semmi baja, még az indiánoknak sem, mert a szépen gondozott udvarba minden további nélkül beengedték őket, s volt ott egy rézsű, azon végigdőlve, állatbőrökbe csavarván magukat aludtak az indiánok, meg kell mondani, úgy, akár a bunda. Sztupa még irigyelte is kicsikét őket, amikor bement a blokkházba, ahol egyéb természetű örömök is vártak rá. Amikor viszont sem égen, sem földön nem volt meg az a blokkház, nos, akkor segítettek igazán az indiánok, csak erősen rájuk kellett gondolni, s Sztupa nem sajnálta is rájuk a gondolatai erejét, szinte érezte, ahogy elfészkeltek, szinte hallotta, ahogy horkolnak. Valószínűleg ugyanis horkol minden indián, ami ugyan az üvegdobozban elég távolinak tűnt, de bízni éppenséggel lehetett benne. Tévé!

Pénteken (19-én) reánk köszönt a lovagkor, amiből mára csak annyi maradt meg, hogy kézzel ettek az arcok, s tetőtől talpig kályhacsőbe öltöztek. James Purefoynak persze jól áll még a kályhacső is, de nem ezért szeretjük; mi speciel azért, mert Amerikában (is) filmező nagymenő brit színészként eszébe jutott szólni, hogy ezt nem kéne Pesten csinálni (tudniillik hobbináciknak színházat adni). Mindegy, a Lovagok háborúja – Harc a végsőkig c. marhaság a Film+-on lesz este hétkor, és játszik benne Brian Cox is, amit a magunk részéről támogatunk. Az milyen lenne, ha bevennék a Barátok köztbe? Jönne, hogy ő az új házmester, s mindenki húzzon innen a vérbe.

Szombaton lesz 100 éves Quentin Tarantino és az úttörővasút, mind a ketten úttörők voltak a maguk területén. Ezért a Cool 23.20-kor a Grindhouse: Halálbiztost adja. Bezzeg az AMC éjjeli háromnegyed három előtt már elkezdi a Jackie Brownt.

Hétfőn viszont hiába lesz a Cinemaxon délután Büszkeség és bányászélet, én csak az AMC-re várok, hogy este kilenckor hozzáfogjon aktuális Le Carré-adaptációjához: The Night Manager. Juhé! Olyanok játszanak benne, mint Olivia Colman vagy Tobias Menzies, aki megküzdött Purefoyjal a Rómában.

Szerdán régi szerelmünk, Jodie Whittaker lép fel a Cinemaxon valami vígjátékban, az a címe, hogy Hello Carter.

Csütörtökön éjjel háromnegyed egy előtt befigyel a Dunára Trintignant, s konkrétan pedagógustüntetést nyomat Jean Rochefort és Fanny Cottencon csekély érdeklődésétől lekövetve a Sortűz egy fekete bivalyért c. Gion Nándor-mű filmváltozatában. Hagyjuk. Az egész tévét hagyjuk.

Neked ajánljuk