Tévé

Rezsiflex forte

Vakkomondor

Interaktív

Kezdetben vala a Parabola: a bejátszásokkal, képi poénokkal, összevágott anyagokkal megspékelt humoros kommentár tévés műfaját e műsor hosszú szériája révén szokta és szerette meg a hetvenes-nyolcvanas évek hazai közönsége.

Azóta sokféleképpen próbálták hasznosítani ezt a zsánert, önálló műsorban, bukott vagy sikeres show-műsorok állandó panelje gyanánt, s persze időközben megismerhettük a külföldi mintákat is. Így hát színéről és visszájáról is többszörösen észbe vehettük már a műfaj két nagy, pontosabban egy örök és egy korszakos buktatóját: a műsorvezetői/narrátori szerep hitelességét-hiteltelenségét, illetve az internetes poén- és mémgyártás gyilkos konkurenciáját. Vagyis ma az ilyen műsornak szellemesebbnek és/vagy gyorsabbnak kell lennie az internet népénél (ami eleve lehetetlennek tűnik), továbbá rendelkeznie kell egy olyan tévés személyiséggel, akiről hellyel-közzel elhihető, hogy csak úgy dőlnek a fejéből a jobbnál jobb ötletek.

Egy évada az ATV-n is fut egy ilyen – szinte reménytelen – vállalkozás, s e „humorba fojtott politikai show” arcának, pontosabban „megmondó emberének” Beleznay Endrét választották. Aki szerencsétlenségére látta annak idején a Szőke kóla című filmet, alighanem már érti is, mi a Vakkomondor első számú gyengéje. Ám a többieknek illendő jeleznünk: Beleznay a színészet és a humoristalét közötti senki földjén működik, kevéssé markáns és még kevésbé eredeti fazonnak mutatkozva. Így aztán kommentárjait, fel- és lekonferálásait is derűs és harsány személytelenséggel végzi el, s még előadói egyéniségének enyhén irritáló jellege sem képes érdemben átszínezni mondandóját. Ami persze csak még föltűnőbbé teszi a műsor másik, ugyancsak sorsdöntő fogyatékosságát: az adásokban előhordott és előnevetett képi és verbális humor (fél)amatőr voltát.

Merthogy hiába ellenzéki, mi több, kormányellenes a Vakkomondor, ha a poénjai üresben forognak, vagy legjobb esetben a távolból követik le az internetes mémmesterek munkáit. A hajdani humorfesztiválok selejtezőit idéző poénkezdemények sorjáznak elénk (pl. a hold – föld szavak mechanikus fölcserélése, kínos vizualitású álreklám a Rezsiflex forte duóról…), s természetesen előkerül minden műsorok obligát mélypontja, az „utca emberének” megviccelése is. A járókelőknek hol a kötelező meccslátogatás törvénybe iktatásáról, hol a tévénézőkre is kiterjesztett reklámadóról kellene véleményt mondaniuk, ami maga a csőd, hiszen a megkérdezettek vagy fölháborodnak a kamun, vagy szimplán nem hisznek a kérdezőnek – azonban a tévénéző mindkét esetben legfeljebb a műsorkészítői zsákutca mélyére láthat rá.

Egy-két sikerültebb vagy formásabb ötlet persze még így is kipörög néhány hónap leforgása alatt, s olyikból még visszatérő bejátszás is válik, mint jelesül abból a jótékonysági reklámból, amelynek szlogenje: „sztárok esznek az éhezőkért”. Ám mindez még göngyölítve is nagyon kevés. Ennyi szellemességgel vajmi nehéz lenne bárkit vagy bármit is „humorba fojtani”.

ATV, június 6.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.