tévéSmaci

Rókatúra

  • tévésmaci
  • 2018. március 8.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché lemérték a végtelen mezőt, több fázisra osztották az emberfelettinek ígérkező munkát. Ám mielőtt rátérnénk az etapok részletezésére, megnyugtatunk mindenkit, hogy a végtelen mezőből a „végtelen” természetesen nem szó szerint értendő, hiszen teljesen végtelen mező nincsen, s az olyan is viszonylag ritka, aminek csak egy vége van. Egy rendes mezőnek általában számos vége van, végtelen mezőnek rendszerint a kurva nagy mezőket nevezzük, ez afféle képes beszéd, olyan nagy az a mező, hogy nincs is neki vége. Hasonlóképpen plasztikus lenne, ha azt mondanánk az ilyen nagy mezőkre, hogy elejetlen mezők, mert olyan bazi nagyok, hogy nemhogy végük nincs egy sem, de elejük sincs. Kimész, oszt’ már ott is vagy a közepin, az előbb még jöttél fölfelé a mozgólépcsőn, most meg itt állsz benne a mezőben, köd előtted, köd utánad, néznél ki a fejedből, de nem látsz egy kukszi hangot sem, mert – mint már mondtuk is – köd előtted, köd utánad, ahogy a költő mondja tehát, végtelen mezőkön szél jár. Szóval normális esetben nem Sztupa és Troché járnak, hanem a szél. De ezúttal Sztupa és Troché jártak, akik persze dehogy jöttek metróval, az üzemi Csajka hozta őket, de itt az üzeminél, milyen üzem, ah, milyen, eljátszhatnánk ugyanazt, mint a végtelennel, mindegy, ez is képes beszéd. Nekik így viszont nem is kellett keresni a v. mező elejét, ott tette ki őket a sofőr, a megállási tilalom ellenére is. Troché, először lelépjük! Te indulsz jobbra, én balra, amelyikünk többet lép, mint a másik, azé a hosszúsága, a másiké értelemszerűen a szélessége. A magasságát majd megállapítjuk háromszögeléssel. Troché nem ellenkezett, így neki is vágtak a végtelen mezőnek, pontosabban a végtelen mező két szélinek.

Pénteken (9-én) esti fél tízkor a Cinemax rövid kávészünettel lenyomja A Dassler-fivérek című kétrészes hőskölteményt, amelyben Adolf és Rudolf, a két Dolfi, e két rettenthetetlen bajor suszter csapnak össze az Aurach folyó két partjáról hajigálva egymást használt csukákkal (a kifejezés lábbeli értelmében természetesen). Ha itt maradunk a csatornán egészen hajnali háromnegyed négyig, úgy megnézhetjük Federico Fellini Júlia és a szellemek című magánközleményét, ami nyilván mindenkinek az épülésére szolgál majd, de aki ötven alatt megért belőle egy hangot is, annak jár a Signum Laudis. Ám ha nem ért, akkor is a seggébe csíp egy nagyot a felliniség! Amúgy meg mindenki nézzen inkább izlandi krimit, azon nincs mit nem érteni. A Cinemax 2 pontban éjfélkor ad is egyet, mely műalkotás egyben a heti legjobb büszke birtokosa is: a Gonoszság. Reykjavíkban megölnek két lányt. Ám ha már így elfelliniztük magunkat, el kell mondani, hogy az AMC már este nyolckor leadta a világ legjobb filmjét, a mad a Mars!-ot. Ugyanitt 2.20-kor a világ legrosszabb filmje is lemegy – feltehetően a kiegyensúlyozott tájékoztatás Magyarországon is oly természetes jegyében –, konkrétan a Taxisofőr, melyben a fiatal Robert de Niro már majdnem annyira kulisszahasogatóan rossz, mint az öreg.

Szombaton a Filmboxon este tizenegy után Tom Hardy belép az Idegenlégióba.

Vasárnap pedig a Film Mánián lesz a Satyricon, lásd, mint fenn. Ne tévézzenek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.