tévéSmaci

Rókatúra

  • tévésmaci
  • 2018. március 8.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché lemérték a végtelen mezőt, több fázisra osztották az emberfelettinek ígérkező munkát. Ám mielőtt rátérnénk az etapok részletezésére, megnyugtatunk mindenkit, hogy a végtelen mezőből a „végtelen” természetesen nem szó szerint értendő, hiszen teljesen végtelen mező nincsen, s az olyan is viszonylag ritka, aminek csak egy vége van. Egy rendes mezőnek általában számos vége van, végtelen mezőnek rendszerint a kurva nagy mezőket nevezzük, ez afféle képes beszéd, olyan nagy az a mező, hogy nincs is neki vége. Hasonlóképpen plasztikus lenne, ha azt mondanánk az ilyen nagy mezőkre, hogy elejetlen mezők, mert olyan bazi nagyok, hogy nemhogy végük nincs egy sem, de elejük sincs. Kimész, oszt’ már ott is vagy a közepin, az előbb még jöttél fölfelé a mozgólépcsőn, most meg itt állsz benne a mezőben, köd előtted, köd utánad, néznél ki a fejedből, de nem látsz egy kukszi hangot sem, mert – mint már mondtuk is – köd előtted, köd utánad, ahogy a költő mondja tehát, végtelen mezőkön szél jár. Szóval normális esetben nem Sztupa és Troché járnak, hanem a szél. De ezúttal Sztupa és Troché jártak, akik persze dehogy jöttek metróval, az üzemi Csajka hozta őket, de itt az üzeminél, milyen üzem, ah, milyen, eljátszhatnánk ugyanazt, mint a végtelennel, mindegy, ez is képes beszéd. Nekik így viszont nem is kellett keresni a v. mező elejét, ott tette ki őket a sofőr, a megállási tilalom ellenére is. Troché, először lelépjük! Te indulsz jobbra, én balra, amelyikünk többet lép, mint a másik, azé a hosszúsága, a másiké értelemszerűen a szélessége. A magasságát majd megállapítjuk háromszögeléssel. Troché nem ellenkezett, így neki is vágtak a végtelen mezőnek, pontosabban a végtelen mező két szélinek.

Pénteken (9-én) esti fél tízkor a Cinemax rövid kávészünettel lenyomja A Dassler-fivérek című kétrészes hőskölteményt, amelyben Adolf és Rudolf, a két Dolfi, e két rettenthetetlen bajor suszter csapnak össze az Aurach folyó két partjáról hajigálva egymást használt csukákkal (a kifejezés lábbeli értelmében természetesen). Ha itt maradunk a csatornán egészen hajnali háromnegyed négyig, úgy megnézhetjük Federico Fellini Júlia és a szellemek című magánközleményét, ami nyilván mindenkinek az épülésére szolgál majd, de aki ötven alatt megért belőle egy hangot is, annak jár a Signum Laudis. Ám ha nem ért, akkor is a seggébe csíp egy nagyot a felliniség! Amúgy meg mindenki nézzen inkább izlandi krimit, azon nincs mit nem érteni. A Cinemax 2 pontban éjfélkor ad is egyet, mely műalkotás egyben a heti legjobb büszke birtokosa is: a Gonoszság. Reykjavíkban megölnek két lányt. Ám ha már így elfelliniztük magunkat, el kell mondani, hogy az AMC már este nyolckor leadta a világ legjobb filmjét, a mad a Mars!-ot. Ugyanitt 2.20-kor a világ legrosszabb filmje is lemegy – feltehetően a kiegyensúlyozott tájékoztatás Magyarországon is oly természetes jegyében –, konkrétan a Taxisofőr, melyben a fiatal Robert de Niro már majdnem annyira kulisszahasogatóan rossz, mint az öreg.

Szombaton a Filmboxon este tizenegy után Tom Hardy belép az Idegenlégióba.

Vasárnap pedig a Film Mánián lesz a Satyricon, lásd, mint fenn. Ne tévézzenek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.