tévéSmaci

Rókatúra

  • tévésmaci
  • 2018. március 8.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché lemérték a végtelen mezőt, több fázisra osztották az emberfelettinek ígérkező munkát. Ám mielőtt rátérnénk az etapok részletezésére, megnyugtatunk mindenkit, hogy a végtelen mezőből a „végtelen” természetesen nem szó szerint értendő, hiszen teljesen végtelen mező nincsen, s az olyan is viszonylag ritka, aminek csak egy vége van. Egy rendes mezőnek általában számos vége van, végtelen mezőnek rendszerint a kurva nagy mezőket nevezzük, ez afféle képes beszéd, olyan nagy az a mező, hogy nincs is neki vége. Hasonlóképpen plasztikus lenne, ha azt mondanánk az ilyen nagy mezőkre, hogy elejetlen mezők, mert olyan bazi nagyok, hogy nemhogy végük nincs egy sem, de elejük sincs. Kimész, oszt’ már ott is vagy a közepin, az előbb még jöttél fölfelé a mozgólépcsőn, most meg itt állsz benne a mezőben, köd előtted, köd utánad, néznél ki a fejedből, de nem látsz egy kukszi hangot sem, mert – mint már mondtuk is – köd előtted, köd utánad, ahogy a költő mondja tehát, végtelen mezőkön szél jár. Szóval normális esetben nem Sztupa és Troché járnak, hanem a szél. De ezúttal Sztupa és Troché jártak, akik persze dehogy jöttek metróval, az üzemi Csajka hozta őket, de itt az üzeminél, milyen üzem, ah, milyen, eljátszhatnánk ugyanazt, mint a végtelennel, mindegy, ez is képes beszéd. Nekik így viszont nem is kellett keresni a v. mező elejét, ott tette ki őket a sofőr, a megállási tilalom ellenére is. Troché, először lelépjük! Te indulsz jobbra, én balra, amelyikünk többet lép, mint a másik, azé a hosszúsága, a másiké értelemszerűen a szélessége. A magasságát majd megállapítjuk háromszögeléssel. Troché nem ellenkezett, így neki is vágtak a végtelen mezőnek, pontosabban a végtelen mező két szélinek.

Pénteken (9-én) esti fél tízkor a Cinemax rövid kávészünettel lenyomja A Dassler-fivérek című kétrészes hőskölteményt, amelyben Adolf és Rudolf, a két Dolfi, e két rettenthetetlen bajor suszter csapnak össze az Aurach folyó két partjáról hajigálva egymást használt csukákkal (a kifejezés lábbeli értelmében természetesen). Ha itt maradunk a csatornán egészen hajnali háromnegyed négyig, úgy megnézhetjük Federico Fellini Júlia és a szellemek című magánközleményét, ami nyilván mindenkinek az épülésére szolgál majd, de aki ötven alatt megért belőle egy hangot is, annak jár a Signum Laudis. Ám ha nem ért, akkor is a seggébe csíp egy nagyot a felliniség! Amúgy meg mindenki nézzen inkább izlandi krimit, azon nincs mit nem érteni. A Cinemax 2 pontban éjfélkor ad is egyet, mely műalkotás egyben a heti legjobb büszke birtokosa is: a Gonoszság. Reykjavíkban megölnek két lányt. Ám ha már így elfelliniztük magunkat, el kell mondani, hogy az AMC már este nyolckor leadta a világ legjobb filmjét, a mad a Mars!-ot. Ugyanitt 2.20-kor a világ legrosszabb filmje is lemegy – feltehetően a kiegyensúlyozott tájékoztatás Magyarországon is oly természetes jegyében –, konkrétan a Taxisofőr, melyben a fiatal Robert de Niro már majdnem annyira kulisszahasogatóan rossz, mint az öreg.

Szombaton a Filmboxon este tizenegy után Tom Hardy belép az Idegenlégióba.

Vasárnap pedig a Film Mánián lesz a Satyricon, lásd, mint fenn. Ne tévézzenek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.