Rádió

Csodás egyetértés

Déli vitaműsor a Kossuthon

Interaktív

Írtunk mi már ezeken a lapokon az Ütköző­ről, nem is egyszer, tehát nem lehet azt mondani, hogy elfigyelmetlenkedtük volna a Kossuth magával ragadó politikai vitaműsorát.

Csak hát mindennek sok éve már, és korai meglepetésünk alapja (kb.: „hát ez a rádió képes vita nélküli vitaműsort csinálni?”) azóta globális (mármint Kárpát-medence-szinten globális) tapasztalattá vált: vita nincs, mert felesleges, az eszmecsere a gyengék kenyere, nekünk egység kell, egy hang, egy vélemény, egy a zászló meg a gyoda is. Aki a leghalványabb ellenvéleményének hangot ad, az minimum beteges okvetetlenkedő, maximum (egyelőre) külföldről pénzelt hazafiatlan ügy­nök − ráadásul a minimum és a maximum között igen rövid az átkötés.

Egyszóval az Ütköző, akár a déli, akár az esti kiadásról beszélünk, heti tíz alkalommal jelentkezve oroszlán- vagy legalábbis hiúzrészt vállalt és vállal a NER nem létező vitakultúrájának megteremtésében. Az aktuálisan meg nem vitatandó téma pedig mi lett volna más ez alkalommal, mint a migráció. Apropó természetesen mindig van, most éppen a világ legbékésebb cikke, amit az ENSZ-elnök António Guterres tett közzé a Guardian január 11-i számában. Az Ütköző örökös háziasszonya, Halász Zsuzsa úgy vezette fel a műsort ez alapján, mintha a portugál diplomata újabb Rui Tavaresként akarna rárontani hazánkra. Két meghívott vendége − Klopfer Ádám a Migrációkutató Intézettől és Kovács István az Alapjogokért Központtól − pedig a legkevésbé sem szerették volna eltántorítani őt ettől a nézetétől, sőt, Kovács rögtön rá is tromfolt: „Ez a népvándorlás az egész nyugati keresztény civilizációt veszélyezteti.” Persze mindezt csak azután, hogy közösen meghallgattuk Szijjártó Péter felindultságtól sem mentes nyilatkozatát az ügyben.

Csodálatos egyetértés lengte be a stúdiót, pedig szegény Halász Zsuzsa magányosan üldögélt odabent (a kutató urak telefonon értekeztek vele). És mi ennek a szépségét egy pillanatra sem vonnánk kétségbe; mert mi értelme is lenne valaki olyat behívni, aki nem közvetlenül a kormánynak, a kormányért és a kormány iránymutatásai szerint dolgozik. Kinek is jutna eszébe és minek a Századvég-alapítású Migrációkutatón és a Századvéggel közvetlen összeköttetésben dolgozó Alapjogokért Központon kívül, mondjuk, behívni valakit az ENSZ közeléből, vagy ne adj’ isten valamelyik migrációval foglalkozó civil szervezettől (ezt leírni persze önmagában felségárulás, ugye), ha már egyszer azt a szerencsétlen címet kapta a műsor, hogy Ütköző. Akkor valaki esetleg arra is felhívhatta volna óvatosan a beszélgetőtársak és a tisztelt közönség figyelmét, hogy az ENSZ-ben előkészítés alatt álló paktum − ahogy ezt Guterres már a cikke legelején jelzi − semmiféle jogi kötelezettséget nem jelent majd. Éppen ellenkezőleg, ez csupán egy, az emberi jogokat szem előtt tartó, az emberi méltóság fontosságát alátámasztó közös ajánlás lenne a világ közvéleménye és döntéshozói számára. Mert, mint Guterres − egyébként rövidke, minimális angoltudást igénylő szösszenetében – írja, a nemzetközi politikai viták közben épp azt felejtjük el sokszor, hogy emberekről beszélünk.

Kovács ehhez képest úgy vezeti fel, akár egy leleplezést, hogy a Guterres-féle irat csak a migráció pozitívumairól beszél. Ja, tényleg, hiszen vállalt célja, hogy az általában negatív szövegkörnyezetben felhívja a figyelmet a migráció nyújtotta lehetőségekre is, ne mindig csak a rossz oldaláról legyen szó. Valamint igyekszik az általános emberi jogok felől szemlélni a krízist, és arra buzdítani, hogy az egyes államok ne elforduljanak, hanem találjanak ki valamit, mert a kezeletlen tömegek jelenthetnek fenyegetést, a jól kezeltek kevésbé. Nem azt mondja, hogy mindenki eresszen be mindenkit, hanem hogy a mozgásban lévő tömegekkel muszáj lenne foglalkozni. Ha lehet, tisztességesen.

Nem tudni, mindebben hol a pokoli üzenet, de Klopfer, Kovács és Halász félórás elszánt fejtörése végén csak odakötik valahogy Guterrest Soroshoz – mert a korábbi (!) ENSZ menekültügyi biztos, Peter Sutherland egy alkalommal azt mondta: nyílt társadalmakra lenne szükség Európában. Kovács pedig még azt a bravúrt is bemutatja, hogy a genderideológiát ráolvassa Guterresre: hiszen az EU-bíróság kimondta, nem vizsgálható fizikailag, hogy egy menedékkérő valóban homoszexuális-e, ha azt állítja. Ez valóban óriási fenyegetés az európai civilizációra, ki ne értene ezzel egyet? Az Ütköző szakértői és műsorkészítői egyként bólogatnak, hiszen jól tudják, nincs is szebb, mint az egyetértés.

 

Ütköző, Kossuth rádió, január 31.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.