Amikor Sztupa és Troché az előttük tornyosuló – ép ésszel megoldhatatlannak tűnő – feladatokon töprengtek, kezdetben Sztupa tartotta mederben a gondolkodást, de ahogy haladtak előre, úgy lett egyre kedvetlenebb, tele volt már a hócipője a lehetetlen küldetésekkel. De Troché közbelépett! Figyelj, Sztupa! Figyelek, Troché. Az a baj, hogy mindig a nagyra, a fő feladatra, a fő feladat megoldására koncentrálsz, marhaság. Ha megoldjuk a részletkérdéseket, megoldódik maga a fő probléma is, szinte magától vagy a sok kicsiségtől. Jössz nekem azzal, hogy hogy a fenébe legyél törpe például. Hogy menjél össze? Leszarom, hogy mész össze. Milyen ruhát veszel föl, az már kérdés. Lesz-e bajszod, szakállad, bóbitás sapkád, kicsiny bányászlámpád, mint a mesében, sokat zabálsz-e, a törpék köztudomásúan rengeteget esznek. Milyen cipőt húzol? Nyáron leszel törpe vagy télen? Ha ezekre a kérdésekre meg az összes többi időközben felmerülőre tudunk válaszolni, nekem meg mindenkinek is édes mindegy, hogy történetesen te egy nagy lóbaszó törpe vagy-e. Ha a felkészülési időszakban nem mész össze egy centit sem, amit azért erősen kétlek, mert teljesen bénák azért nem vagyunk, akkor is mondhatjuk rád, hogy te vagy a világ legnagyobb törpéje, de olyan ordas nagy rohadt törpe, hogy még a kisebb óriások is megsüvegelnek. Csak prüszkölnöd kell állandóan vagy vihognod, az neked semmiség, pimf ügy. S ugyanez a helyzet mindennel, legyen az bár vízen járás, kézenállás, lepényevés, az a lényeg, hogy mit veszel fel, és milyen pofát vágsz közben. Lazának kell lenni, de nem önmagadnak, hanem aki épp vagy, vagy amit épp el kell intézned. Tehát nem a laza Sztupa jön el közénk, ilyen úgysincs, hanem a laza törpe, csak úgy tüszköl, mintha nem is érdekelné, bekaptam egy kis szénanáthát, na és, majd csöppintek. De közben kantáros a gatyád.
Pénteken (21-én) öreg barátunk, Jiří Menzel hajózik be a Dunára este kilenc előtt, kétségtelen leszállóágának nyitódarabjával. A Vladislav Vančura regényéből Vége a régi időknek tulajdonképpen csak a címével trafált bele a korhangulatba (1989-et írtunk), de semmi mással, szép világos képek és a megszokott – kiváló – színészek, sok emelt hang, futkosós igyekezet, de különben semmi. Menzel korábban már csinált egy kiváló Vančura-adaptációt, a Szeszélyes nyár a filmen beszélhető nyelv tökélyre fejlesztésének mementója, ilyetén módon ki is lóg kicsinyt az életműből. Hohó, mit látunk, visszaszüremkedik az ekránra az öreg Bergman! Fél tizenegykor kezdődik a Persona, mely maga a kétségtelen fő mű.
Vasárnap a Cinemax megteszi azt a szívességet, hogy este 23.30-kor leadja A 22-es csapdája 1970-es moziváltozatát. Eljő tehát az alkalom, hogy összevessük e mostani, színes-szagos és George Clooney szó szerint értendő bohóckodásával súlyosbított sorozattal. Nyolckor volt az HBO-n Barátom, Róbert Gida (Disney, de kiváló angol színészekkel).
Szerdán – decens spéttel – a Duna tévé is belátja, hogy fürdővárosi filmek nélkül nehezebb az élet, ezért belefog a Mattoni c. 12 részes cseh életrajzi sorozatba. Na, ezt úgy kell elképzelni, mintha magyar film készülne Mészáros Lőrincről. Mattoni is ásványvízkirály (Mattoni), Mészáros is (Vivien), de Mattoninak aligha volt tévéje. Önök is szabaduljanak meg tőle!
