Sebestyén Balázséknak is leeshet valami Vajna hagyatékából?

  • narancs.hu
  • 2019. július 23.

Interaktív

Már övéké a műsor védjegye, akár odébb is állhatnak.

Gazdát cserélt idén év elején a 2017-es bejegyzésétől a Radio Plus Kft. – a Rádió 1 hálózat üzemeltetőjének – tulajdonában lévő Balázsék elnevezésű ábrás védjegy, vette észre a Media1Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH)nyilvántartásában bekövetkezett változást.

Vagyis idén év eleje óta már nem a Rádió 1 tulajdonában van a Rádió 1-en futó reggeli műsor márkája, hanem az a műsor legismertebb rádiósához, Sebestyén Balázs magánszemélyhez került „jogutódlással”.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a műsorvezető bármikor úgy dönthet, hogy megtiltja a Rádió 1-nek, hogy az tovább használja a Balázsék brandet, de akár el is adhatja azt.

Előállhat az a helyzet is, hogy Sebestyén egy jobb ajánlatot kap egy másik médiaszolgáltatótól, vagy a műsorvezető számára kedvezőtlen döntést hozna a Rádió 1, de dönthet így például akkor is, ha a Rádió 1 olyan új tulajdonoshoz kerülne, akivel Sebestyén valamiért nem szeretne együtt dolgozni.

Sebestyén Balázsnak megvan a véleménye, milyen gané az MTVA

Andy Vajna rádiójában is az elmúlt napok tüntetéssorozata volt a téma. A rabszolgatörvény/túlóratörvény elleni tüntetéssorozat a Rádió 1 hétfő reggeli adásában is téma volt - írja a Comment blog. A műsorban előkerültek a jogszerűtlennek tűnő rendőri intézkedések, az érdekes előállítások, meg persze az MTVA is.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.