Tévésorozat

SMILF

Interaktív

A komédia és a tragédia közt már Shakespeare szerint is csak az a különbség, hogy a végén összejönnek-e a dolgok, vagy mindenki megy a levesbe. A SMILF, bár humoros dolognak hirdeti magát, nevetni maximum kínunkban tudunk rajta. A hangütés kifejezetten drámai, a poénok meg csak azoknál ülnek, akik értékelik a súlyos és abszurdig menően kínos dolgokat.

Egy fiatal, egyedülálló anya megpróbál valahogy megélni – színésznőként, hátszél nélkül. És nemcsak élni, hanem pasit is fogni, ugyebár. Elfuserált a környék, elfuserált a gyerekkor, traumák és depresszió telepszik rá mindenre. Nehéz az egész, a vágyott nagy realizmus meg valahogy elúszik abban az akarásban, hogy nagyon szókimondó legyen a sorozat, amit általában azzal az ősi trükkel próbál elérni, hogy a szexualitás a fő vizuális témája, persze a cím után nehéz is volna mást várni. Mindebben benne van, hogy az abszolút nézőpont a női főszereplőé. Lehet ezzel villogni, lehet éreztetni, hogy ez a súlyos valóság, de úgy csinálni, mintha ez maga lenne a humor forrása, nem elegáns.

Azt persze nagyon nem mondhatjuk, hogy a főszereplő Frankie Shaw rosszul csinálná: hitelesen hozza a kiégett, depresszió szélén keringő, foggal-körömmel (és sikertelenül) élni, sőt szépen élni próbáló anyát. Az egész viszont nem megy, ritmustalanul esik szét hol jobb, hol rosszabb pillanatokra, amelyeknek legtöbbször csak puszta erőlködés és értetlenkedés a vége. A csattanó után nem derű, hanem döbbent csend következik.
A gyerek ugyan cuki, őt tényleg mindig lehet szeretni, de hát ezt is megmondta már Shakespeare.

Az HBO műsorán

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.