(A történetről mi is írtunk: Két évtized rohadás , Magyar Narancs, 2010. február 18.)
A vasárnaponként jelentkező Hangalbum nem túl hivalkodó színfoltja az állami rádió műsorpalettájának. Alig-alig lehet észrevenni ezt a félórás kis összeállítást, mely alcíme szerint (Értékek, dokumentumok, ritkaságok a Magyar Rádió Hangarchívumából) laza nosztalgiázásra invitálja a hallgatókat. Pedig sokkal több van a mélyén, és ezt a műsor készítői általában sikerrel felszínre is hozzák, csak hát ebben a vasárnap délutáni szunyókálós idősávban nem olyan könnyű egyszerre tartalmasnak és feltűnőnek is lenni. Némi rosszmájúsággal persze lehet azt mondani, hogy nem olyan bonyolult a rádió csodálatosan gazdag archívumából válogatni; amihez – a rosszmájúságot fokozva – még azt is hozzátehetjük: hiszen legalább a múltja sokszínű a rádiónak.
A legutóbbi, Gungl László és Mikó Róbert jegyezte összeállítás, mint mondtuk, a pokoli toronyként is emlegetett Guinness-rekorder (Közép-Európa legmagasabb lakatlan épülete) panelház dicstelen történetét idézte fel, illetve foglalta össze újra. Nyilván sokan sok mindent tudnak vagy még inkább tudni vélnek erről a szomorú urbanisztikai epizódról, amit nem nehéz az egész ország közelmúltjának szimbolikus eseménysoraként magunk elé idézni. A Hangalbum jó tempójú, széles merítésű montázsa úgy tesz rendet a mindenféle, egymásnak ellentmondó értelmezések, tévhitek, szakmai vélemények és összeesküvés-elméletek között, hogy a végén úgy érezzük, nemcsak egy kesernyés történetet hallottunk, de egy egész korszak kínos és megindító tablóján, vagy stílszerűen: panorámáján tekinthettünk végig mindenféle erőlködés nélkül.
A kezdet olyan volt, mint egy szocialista tündérmesében: a Baranya megyei tanács érdemes tagjai meglátván a gyöngyösi toronyházat, rákívántak, s mit sem törődve a kishitűek meg a szőrszálhasogatók ellenérveivel, ripsz-ropsz, fel is húzták a csodapanelt. 1974-ben kezdik építeni, és két év múlva, mindössze tizenöt nap alatt, mind a 248 lakásba be is költöztetik a lakókat. A Pécsi Rádió 1979-es, Egy fedél alatt, zenés találkozó a magasház lakóival című adásában még mindenki boldogan és felszabadultan válaszolgat a műsorvezetői kvízkérdésekre (mondjuk arra, hogy mennyit kóstált az építkezés – eláruljuk: a tervezett 120 helyett 129 millió forintot), pedig a háttérben, pontosabban a PU-paszta takarásában már nyilván érett a baj. A slendriánul átvett jugoszláv építési minta szerint készült ház feszítő acélbetéteit ugyanis pár év alatt szépen megette a rosszul felhasznált tömítőpasztában lévő kloridion, s így a torony hamar életveszélyessé vált.
Gungl és Mikó összeállítása, habár sok benne a technikai részlet, végig feszültségteli és emberközeli marad, mert a személyes történetek legalább akkora jelentőséget kapnak, mint az építészeti tények – a két komponens keveréke pedig különösen erős. Halljuk a kiköltöztetési határozatot követő 1989-es lakógyűlés kétségbeesett hangjait, végigkövetjük, ha csak pár percben is, a rohamtempóval levezényelt kitelepítést, és nem tudunk nem együtt érezni ezekkel a tanácstalan és dühös emberekkel, miközben tudjuk, hiszen Rabb Péter, a ház kiürítését kezdeményező mérnök precízen és érthetően elmondja, hogy nem maradt más választás. Legalábbis abban a pillanatban. Rabb ugyanis hozzáteszi, hogy egyébként újra lakhatóvá lehetett volna tenni a tornyot, volt is erre nyertes terv, de azt a rendszerváltás után megalakult első önkormányzat egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Pedig az emberek mentek volna vissza, és mint az utolsó, mai bejátszásból kiderül, van, aki még most is menne.
Hangalbum, Kossuth rádió, november 8.
