Szüret 2021/30.

  • Narancs
  • 2021. július 28.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Valaha a liberalizmus a szabadság kiteljesedéséről szólt, fantasztikus eredményeket ért el. Ehhez képest ma, jól látom, itt ez az eset, az én szülői szabadságomat korlátozza a liberalizmus. A liberálisok a szabadság ellenségeivé váltak. De ők vannak Brüsszelben többségben, és nekünk meg kell védenünk a szabadságunkat.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

 

A rendezvény díszvendége, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott elmondta, az összefogás napjainkban korparancs, egymás biztonságát csak közösen tudjuk megteremteni és megőrizni. Hangsúlyozta, egyesülés nélkül nem tudunk úrrá lenni a 21. század kihívásain.

A MTI tudósítása a XXIV. Kárpát-medencei nemzetiségi napok és aratónap rendezvényéről

 

Kásler Miklós (…) kitért arra, hogy a magyar történelem sok mozzanatát elhallgatták vagy eltorzították, ezért tette le a kormány elé azt a programot, amely az identitás szempontjából lényeges kérdések megoldását tűzte ki célul a legmagasabb tudományos igényességgel és prekoncepció nélkül. Így jött létre a Magyarságkutató Intézet, amely új tudományágakat kapcsol be az eldöntetlen vagy nehezen eldönthető kérdések vizsgálatába és új szemléletet hozott.

MTI

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.