Szüret 2022/37.

  • Narancs
  • 2022. szeptember 14.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

A migráció veszélye és az ebből fakadó kockázatok olyan jelentősek, hogy elhárításuk és kivédésük továbbra is az első számú feladata Magyarországnak.

Orbán Viktor a határvadászok eskütételén, Miniszterelnök.hu

  

Kérdés, mennyire változtatta meg az életét Zoltánnak, hogy nem vezethetett. – Nagyon megnehezítette, hiszen nem tudtam normálisan közlekedni. Vonaton és BKV-n utaztam, taxit hívtam, illetve a céges autónk egy sofőrje vitt el ide-oda. Kemény időszak áll mögöttem.

A Bors írása Hetényi Zoltánról, az Edda dobosáról, akitől ittas vezetés miatt elvették a jogosítványát

 

A Pécsi Regionális Vérellátó Központba szerda délelőtt ellátogatott dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is, szerepet vállalva abban, hogy a jó ügy érdekében buzdítsa a lakosságot a véradásra. – Elengedhetetlen, hogy folyamatosan hangsúlyozzuk a társadalmi szerepvállalás fontosságát, új donorokat is bevonva. Rendkívül jó azt látni, hogy sok civil szervezet ajánlott fel nyereményt a kezdeményezésben részt vevőknek – mondta Hoppál Péter.

Baranya megyei online

 

Szebeni Szilvia énekesnő – természetesen lóhátról – az eseményhez illő dalokkal is megörvendeztette a szép számú közönséget. Ezt követően érkezett meg rövid városnéző útja után a kastélyhoz Ferenc József és Erzsébet királyné hasonmása hintón. A Sisi-kultusz ma is élő erejét jól mutatta, hogy több százan készítettek fotókat telefonjaikkal, és vették körül az „uralkodó párt”.

A Békés megyei online tudósításából

 

A Magyar Honvédség szervezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével rendezték meg – a déli harangszó, valamint a Honvéd Palotaőrség zenés őrségváltása kíséretében – a Táncra, Magyar! – Huszártánc a Sándor-palota előtt című produkciót (…), melyről sajtótájékoztató keretében beszélt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (…) – Az előadás révén mutatjuk meg, hogy katonáink nemcsak harcolni, gyakorolni tudnak, hanem magukban hordozzák a több mint ezeréves magyar kultúra minden gyöngyszemét” – mondta a parancsnok.

A Magyar Honvédség honlapjáról

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.