tévéSmaci

Tigris, tigris

  • tévésmaci
  • 2016.11.13 14:10

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché, ez a két büdös törpe egy harangvirágban hajózott le a gyors folyású, nagy esésű hegyi patakon, nyilván két, rosszban sántikáló mesealakot láthattak az élesebb szemű megfigyelők, akiket jó vagy rossz sorsuk épp a Bach patak partjára vetett penelni. Persze tudja azt mindenki, hogy mekkora egy hangvirág virága, kicsike és kék. Magyarul az arra hesszelőknek gyakorlatilag nem volt semmi esélyük, hogy kiszúrják a két imposztort, bár az ilyesmit sosem lehet százszázalékosan kizárni. No, ha látták is őket páran, mondd már! Két hangya utazik a vonaton, metrón, bolhák a kicsinyke kék virágszirmon. Pedig rendesen kitettek magukért, Troché úgy nézett ki, mint aki tényleg egy régi meséből szabadult, hegyes csákót viselt, bajor bőrnadrágot, felfelé kuncsorodó orrú posztócipőcskét, zsebében kolbász, s biztos, ami biztos alapon egy hatalmas kese állszakállat is felragasztott. Sztupa hozta a szokásos formát, kétrészes sötétkék munkásruha, a kabát felső zsebében collstok, ácsceruza, barna svejcisapka a fejben, mezítlábas csikk a szájban, azonnali sercintésre kész tekintet, miegymás, a szélesebb evezőcsapásoknál kacéran kivillanó kőművesdekoltázs. Az evező persze nem evezésre szolgált, hisz arra semmi szükség nem volt lefelé, hanem kormányzásra, amire viszont nagyon nagy, hisz a sebes Bach patak megtette a magáét, úgy száguldott velük, mint a veszett fene. Lehet, hogy nem is lehetett volna evezni azzal az evezővel, mert az alkalmasint egy ilyen mézcsorgató izé volt, mondhatni mikroszkopikus: kormányzásra viszont tökéletesnek bizonyult; úgy kerülgették a Bach patak szkülláit és kharübdiszeit, mint Jairzinho a nehézkes olasz védelmet. Odakinn rohant visszafelé a part. Troché kiült a kék szirom legszélire, s úgy bámulta a tájat. Nézem a tájat, vetette oda Sztupának, s nagyon kevés választotta el attól, hogy énekeljen valamit, vagy csak úgy elfütyöréssze magát. De Sztupa csak dolgozott, figyelt minden habra-hullámra, tudta, honnan fúj a szél, mi jön a kanyar után, s mi lesz, ha kiérnek a lapályra. Nézem a tájat, itt a harangban a virággal, mondta még egyszer Troché.

Pénteken (14-én) Adriano Celentano éjszakája borul ránk, lévén a nemzeti főadó 0.50-kor műsorra tűzi nevezett Adriano Blöff című filmjét. Nyilván az egyes-egyedül engem minősít, hogy mindösszesen annyira emlékszem a műből, hogy a maffiózót adó főhős valakinek a műbőr kesztyűjébe fújja bele az orrát egy kellőképpen drámai pillanatban. Monte-Carlóban járunk, ami azért fontos, mert

szombaton délután háromnegyed ötkor a Film Café adja a Grace – Monaco csillaga című feltehetően rettenetes életrajzi filmet. Nicole Kidman játssza Grace Kellyt, aki egy filmsztár, ezért aztán este kilenckor kénytelenek leszünk megnézni a Sztárom a párom című módfelett romantikus komédiát a ViaSat3-on. (A cím egyébként tükörfordítás, mint az köztudott.)

Vasárnap ismét Julia Robertshez lesz szerencsénk, aki ezúttal az RTL II-n lép színre a Larry Crowe című, nos, dettó romkomban Tom Hanks, Pam Grier és a gülüszemű Rami Malek társaságában. Utóbbi ugye Mesuth Özil közeli rokona, aminek

kedden lesz csak igazán jelentősége, amikor az előfizetős Cinemax ebédre feladja a Gyönyörű mocsokságok c. Frears-filmet, ami orcátlanul zengi a migráncsok dicséretét, különös tekintettel egy Okwe nevű arc nejlonzacskójára. De előbb még

hétfő jön, amikor Bertolucci Bernardo rendezésében a Duna tévé este tizenegy után bemutatja Pier Paolo Pasolini és Sergio Citti filmjét, A kaszást. Mehetünk is vissza

vasárnapra, ahol épp a kora délutáni bóbiskolás idejére tolja be Ken Loach-tól a Kest az a rettenetes Cinemax. Nem is fizetek reá elő, hagyjanak engem szunyókálni! Éjjel egy óra húszkor azonban már teljes súlyommal rajtuk leszek, mert Jodie Whittakert ki nem hagynám, még a Hello Carter kényszerű megtekintése árán sem. Nos, mint az már önök előtt is teljesen nyilvánvaló, ismét

kedd jön. Ma a Paramount Pictures vetíti a világ bizonyosan legjobb filmjét fél hétkor, az a címe, hogy Vissza a jövőbe. Tv nyet!

Neked ajánljuk