Amikor Sztupa és Troché találkoztak a Béke eszpresszóban, a szokvány délelőtti lötyögés fogadta őket. Unatkozó felszolgálók, pár törzsvendég abból a fajtából, amelyik nyitástól zárásig az asztalánál vacakol. Sztupa érkezett előbb, kért egy pohár ürmöst, és nyugodtnak látszott. Troché ellenben nagy garral és sok csomaggal futott be, pakolt és szabadkozott. Sztupa megértően bólintott, s várt türelmesen. Bő három percbe tellett Trochénak a helyfoglalás, de amikor végzett vele, már készen is állt az összecsapásra. Csinos kis diktafon az asztalon közte és Sztupa között, s az apró zöld fény már jelezte is, hogy nincs köntörfalazás, innentől már minden élesben megy. Rá is tért rögtön. Milyen volt az élet akkoriban a szerkesztőségben? Sztupa figyelmes arckifejezését felváltotta a derűs elrévedés, s haladéktalanul belefogott a mondókájába. Akkoriban a szerkesztőség egy nyüzsgő méhkashoz hasonlított leginkább, vagy úgy fogalmaznék, hogy pont olyan volt, mint amilyennek az amerikai filmekben mutatják a szerkesztőségeket, például a Rogopagban. Troché egy pillanatra zavarba jött, torkot köszörült, tétovázott, de végül elszánta magát, bocsánat, a Rogopag nem amerikai film, hanem francia–olasz, és nincsen benne szerkesztőség. Hülye maga? – vonta fel a szemöldökét Sztupa. A Rogopag amerikai film, ön – ismétlem – elmeroggyant, a szerkesztőség pedig olyan volt, mint a méhkas. Troché láthatóan meghunyászkodott, bocsánat, kezdhetnénk elölről az egészet? Sztupa kedélyesen legyintett, természetesen. Troché, mint a bokszoló, amikor nyolc után feláll, ültében szökdelt párat, aztán kibökte: milyen volt az élet akkoriban az öltözőben? Sztupa bólintott, well, az öltöző leginkább egy felbolydult méhkashoz hasonlított, vagy úgy érthetőbb, ha azt mondom, hogy olyan volt, mint a Real Madrid öltözője, miután megnyerték a Közép-európai Kupát a Vasas ellen a Práterben. Bocsánat, mondta Troché, és most már nem látszott a zavarnak semminő jele rajta, a Real Madrid egy tök spanyol klub, s mint ilyen, nem is indulhatott a Közép-európai Kupán, ismertebb nevén a KK-ban. Hülye maga? – kérdezte immár némileg indignált hangon Sztupa. A Real Madrid természetesen galaktikus, sőt intergalaktikus csapat, ott indul, ahol akar. Erre nem gondoltam, válaszolt szórakozottan Troché, s látszott rajta, hogy ha valaki meg nem állítja, újra nekifut. Szerencsére jött a pincér, de sajnálatos módon hasra esett, mielőtt az asztalhoz ért volna, ráadásul oly szerencsétlenül, hogy fel sem tudott állni, a mentősök hordággyal futottak be a Béke eszpresszóba, addig állt a felszolgálás, de a falon a tévék zavartalanul működtek. Tényleg, a tévé!
Péntek (4-e) éjszaka a Cinemax adja a Vadcsapáson című filmet, melyben Jason Momoa iparkodik szerfelett, akit önök a Trónok harcából ismernek, én viszont a Red Roadból, s szerintem ez maradjon is így.
Szombaton a valaha – mint annyian – pályakezdőként indult Eddie Murphy születésnapját ünnepelhetjük alighanem, hisz két nemzeti főadó is, tehát a ViaSat3 és a Super Tv2 műsorra tűzi egy-egy remeklését, tényleg az egyik jobb, mint a másik, úgy is, mint Showtime és Beverly Hills-i zsaru. Mondjuk, ha neki lennék, simán úgy írnám a nevemet, hogy Eddie Murphie, mennyivel jobban néz ki. 21.40-kor az AMC vetíti a Gengsztert, amiben zsidók vadásznak olaszokra és viszont a népek kohójában. Tim Roth lép fel Dutch Schultz képviseletében, míg Lucky Lucianót Andy Garcia adja.
Vasárnap az ebédem vége felé John Wayne csap a lovak közé a Rio Lobónál, ami logikusan csakis a Dunán mehet, mert folyó ez is meg az is. Ekkor már persze egy órája megy a Super Tv2-n a Házibuli, a Dunán meg lesz este Esőcsináló. Úgy is mondhatnánk, hogy ez egy kései Coppola.
Hétfőn előbújik végre Marcello és Gina is, mert este nyolckor nyomatja a Cinemax, az Én, én, én… és a többieket. Gondolom, ők is megnézik. A Gina meg a Marcello.
Csütörtökön a rémes Bille August és a soha nem túl visszafogott Paprika Steen zongorázzák el a Cinemaxon, este fél tíz után a Néma szívet. Ilyen gáz a tévé.
