Amikor Sztupa és Troché dolgoztak, próbálták kívülről szemlélni önmagukat, pontosabban csak Troché, akit beszippantott a mezőgazdaság, párhuzamosokat ültetett, vagyis nevelt valahol kinn a határban, a téesz földjén. Ki másnak is a földjén. A párhuzamosok szépen nőttek, de növekedés közben is megőrizték párhuzamosságukat. Bárhova állt be Troché közéjük, jobbra is, balra is, előtte is, mögötte is, de még srégen is mindenfelé tökéletesen szabályos utcácskák nyíltak, akár virágoztak, akár gyümölcsbe borultak a párhuzamosok, de még akkor is, ha ősz volt, s sárgállott, majd lehullott a párhuzamosok levele. De még télen is, amikor csak hóból kiálló karók jelezték, hogy mi terem erre, párhuzamos terem a párhuzamos vetésből, valójában ültetésből. Troché, mintha a tévében vagy még inkább a moziban nézné magát, arra gondolt, hogy ennek, tudniillik annak, amit csinál: hajnalban kel a tyúkokkal, iszik egy kupica pálinkát (ezt tényleg csak kötelességérzetből csinálta, az imázs végett, nem is próbálta bemagyarázni magának, hogy ettől most ki tudná tépni a fákat gyökerestül vagy olyannyira felébredne, mint egy fejestől a hideg vízbe, nem, nem gondolt ilyet, nem hitt ezekben: a kötelességben hitt), felköti a kapát, hurulót, mikor mit a bicikli vázára, s meg sem áll a határig, szóval, hogy mindennek nem csupán értelme van, hanem képe is. Egy határozottan bukolikus kép, az erős férfival, aki megtalálja a hangot, a lépést az erős természettel, úgy énekelnek (szomorúan) és úgy táncolnak (könnyű lábbal), mint valaminek az egyik, illetve a másik fele. Ugyanakkor persze érezte azt is, hogy ez a kép hamis, de azért nem fájt különösebben a feje, a hamis kép is kép, az a lényeg, hogy ne csak értelme legyen a csinálásnak, hanem formája is. Ráadásul az értelme felől is támadtak kétségei olykor, teleszarom párhuzamosokkal a határt, és akkor mi van? Már semerre nem tudsz úgy kimenni a faluból (falubúlt mondott, így, hosszú ú-val, de ezt most hagyjuk, egyrészt azért, mert lehet, hogy ez is úgymond a kép része volt, másrészt azért, mert Troché úgy beszél itt, ahogy jólesik neki). Párhuzamosai mindezzel együtt jól hoztak a téesz-nek, elő is jegyeztek a Merkúrnál Trochénak egy Wartburg Touristot, de öt év volt a várakozási idő, ő meg napok alatt lezavarta ezt az egész dolgot. Jött Sztupa, hogy haladjunk, s már ott sem voltak.
Pénteken (28-án) kiállunk magunkért, mint már annyiszor megtettük ezt Julia Robertsszel és Albert Finney-vel Erin Brockovich szép és főként igaz történetében, mely olyannyira igaz, hogy maga Erin
Brockovich is eljátszik benne egy pincérnőt.
Szombaton a királyi retrócsatorna, az M3 este háromnegyed kilenctől adja Az oroszlán ugrani készül című magyar filmet 1969-ből. Akkor most tisztázzuk a tisztázandókat, hogy aszondja ez lenne a magyar James Bond-paródia. Lát bele az ördög (adott esetben ugye az öreg ördög) az alkotók fejibe, meg aztán akar is oda a fene belelátni, nyilván csak nyaralni akartak egy lazát Jugóban, ez afféle filmes szokás, még a legnagyobbak sem mentesek tőle, de ahhoz, hogy valami paródiának lássék, látszania kéne annak is, amit paródiája tárgyává tesz. James Bond, meg a kis faszom, hatvankilencben. Aki a bemutató idején beült Pesten a moziba, s nem vette komolyan, hogy Bujtor Szörényi miérthagytukhogyígylegyenezésére laposra veri Pap Lacit, majd a trogíri vagy anyámkínjai felhúzható hídról lógva elkapja a nyugdíjas nácikat, annak minimum el kellett jutnia Bécsig, ahol a Schönbrunn vagy a Neckermann áruház helyett moziba ment. De őfelőle is felmerülnek kételyek, ha aláírt, ha nem. De mindegy is az egész, mert mire háromnegyed kilenc lesz, a magyar film Mikulása, Andy a segítségünkre sietett Rudolf nevű szánján, s a Mozi+ nevű kanálisán (csanel, még szép) leadta az Oroszországból szeretettelt, hogy tudja mindenki, mi a pálya.
Vasárnap este meg elmegyünk a Dunára, és megnézzük a Szombat esti lázat, mert ez egy olyan ország, ahol a Szombat esti lázat is vasárnap este adják. No tévé!
