Rádió

Végzetes hatalom

Értelmiségi párbeszéd a Lánchíd Rádióban

Interaktív

Nem, mégsem úgy van minden, ahogy gondolnánk.

Mikor már kezdenénk azt hinni, hogy akkor most a nagy jobboldali médiaátrendezősdiben a kevésbé nyerő ágon lévő orgánumok majd észreveszik, hogy van élet az állami propagandaszóráson túl is, és elkezdenek végre cikkeket írni, híradót csinálni, rádióműsort szerkeszteni; és ebbéli hitünkben le­ülünk megnézni, mondjuk, a HírTv-t, kinyitjuk az mno.hu-t vagy belehallgatunk a Lánchíd Rádióba, egyszer csak jön egy akkora maflás, hogy a hangfal adja a másikat.

Azt előre kell bocsátanunk, hogy nekünk Papp Endre bajsza generációs élmény, ami még akkor is számít, ha történetesen a rádióban ennek kevés jelentősége van – a médiatörténelem egy korábbi szakaszára, megboldogult gyermekkorunk naiv közszolgálatiságára (ami lehet, hogy nem is volt igazából jobb, mint a mai, de legalább már elmúlt) emlékeztet látatlanban is. Papp március óta futó műsora meglehetősen baljóslatú címet kapott:
A végzet hatalma, és ebből már sejthető is, hogy ezek a kedd késő esti órák nem az indokolatlan optimizmus bacchanáliáira invitálják a kedves hallgatót. A műsorleírás kicsit titokzatos, mert ugyan azt még értjük, hogy „Sorsszerűség és szabad akarat, múlt és jelen”, de az már nem egészen kristálytiszta, hogy az „Észrevesszük-e a történelem fordulópontjait és a végzet asszonyait?” kérdés mit is akar voltaképpen. Az online archívumot végigböngészve ugyanakkor szépen kirajzolódik a műsor intellektuális horizontja: az adások olyan jól ismert, konzervatív értelmiségiekkel iparkodtak megvitatni a feljebb vázolt kérdéseket, mint Bogár László, Raffay Ernő, Földesi Margit vagy, mondjuk, Melocco Miklós.

Ami jó hír, hogy Papp Endre orgánuma nem nagyon kopott meg az elmúlt évek során, hangjából ugyanaz a kedvesség sugárzik, mint régen, és ugyanannyira nem akarja zavarba hozni indokolatlanul sok (vagy pláne éles) kérdéssel vendégét, mint a régmúlt időkben. Ami rossz hír, hogy mindez a jelenlegi kontextusban néha szimpla álnaivságnak hat, néha azonban – a vendég futamainak durvaságától függően – kifejezetten viszolyogtató szervilizmusnak, és olykor bizony szomorú cinkosságnak is.

A menekültválsággal kapcsolatban behívott Maróth Miklós klasszika-filológus professzor monológjai általában nem segítettek jobb színben láttatni Pappot, igaz, kérdéseivel ő sem a humanizmus és az empátia felé irányítgatta a beszélgetés tutaját. Lényegében arról volt szó, ha már a cím a végzetet hozta játékba, hogy Európa az iszlám invázió közepette végóráit éli, ám ezt valamiért csak a magyarok értik és érzik át kellő komolysággal. Már önmagában a probléma ilyen megközelítésében annyi frusztráció, idegengyűlölet és tragikomikus értetlenség van, a szolidaritás és az empátia tökéletes hiányáról nem is beszélve, hogy igazából alig-alig bír az ember émelygés nélkül túllendülni az első mondatokon. Pedig megéri, utána jön a tűzijáték. Papp például olyat mond, hogy akik nem értik, mi megy itt, azok biztosan nem olvasták az Egri csillagokat, erre Maróth a vizigótokkal jön elő, meg hogy az inkvizíció igazából a rejtőzködő iszlamisták kiszűrésének az eszköze volt. Ezután megbeszélik, hogy vagy szimplán Angela Merkel agyalágyult („attól még, hogy valaki egy tudományterületen értelmes, lehet a hétköznapi életben nagyon esendő” – mondja Maróth, utalva a kancellár asszony természettudományos végzettségére), vagy az egész német nép. De mi, magyarok, ezt az egész mostani dolgot tisztábban átlátjuk, mert a mi vállunkat nem görnyesztik olyan múltbéli súlyok – ért egyet a dologban vendég és vendéglátó –, mint a németekét. És hát ezt nyilván komolyan is gondolják.

Mindebben nem is az a velőtrázó, hogy a legdurvább szélsőjobboldali közhelyeket és szófordulatokat („ne beszéljünk menekültekről”, „terroristaveszély”, „muszliminvázió”, „gyökértelen Európa”, „keresztényellenes Nyugat” stb.) rotálják a stúdió hűvösében a legnagyobb természetességgel, miközben nyilván kiegyensúlyozottnak és széles látókörűnek gondolják magukat; hanem az, hogy a mai magyar társadalom ingerküszöbét még így is legfeljebb csak alulról csiklandozzák. Ez pedig valóban a végzet hatalmára késztet gondolnunk – ennyiben legalább címében nem hazug a műsor.

A végzet hatalma, Lánchíd Rádió, szeptember 29.

Neked ajánljuk