Havazás után melegszik – időjárás a héten

Keddre megjön a hó, sokfelé az ónos eső is, s a hét közepén véget ér a nyomasztóan hideg időszak.

Lassan fellélegezhetünk: napokon belül véget ér Európa közepén a hidegpárnát s éjjel-nappal fagyos időt garantáló anticiklon uralma. Ez persze azzal is jár, hogy mind közelebb kerülnek hozzánk a változást és csapadékot hozó ciklonok, időjárási frontok. A még inkább fagyosan hideg hétfő után január utolsó napján napközben érkezik meg az első hullám: valószínűleg délután, északnyugat felől egyre többfelé havazni fog, habár az országban korántsem mindenhol a szilárd lesz az uralkodó halmazállapot: már keddre is sok helyre adtak ki riasztást ónos eső miatt! És a csapadék kitart éjszaka is, sőt, szerdán napközben egy mediterrán ciklon felhőzetével érkezik a második hullám. Miután a fagyos talaj fölött igen bizonytalan légrétegződés mellett jön a melegedés, így bizony hó, havas eső és sajnos sokfelé ónos eső is eshet (a folyékony csapadék egyelőre mindenhol lefagy majd!).

Csütörtökön kora délutánra keletre, délkeletre húzódik vissza az eső, majd némi csapadékszünet és további intenzív melegedés következik: a hát második felében  - főleg délen! - többfelé már 10 fok fölé szaladhat a hőmérő szála, olvad majd a hó, a jég, eközben az ország nagyobb részén egy időre az éjszakai fagyoknak is lőttek! A hétvége az évszakhoz képest továbbra is melegebb időt hoz: szombat estig inkább elszórtan, vasárnapra virradóan illetve reggel már többfelé várható csapadék, elsősorban folyékony halmazállapotban. Az előttünk álló napokban – a ciklonok mozgásából fakadó némi bizonytalanság mellett – joggal várhatjuk a több hetes szárazság végé. A megélénkülő szél a mocskos, elhasznált levegőt is kipucolja – a legkevésbé a sokáig szélcsendes északkeleten. S ahogy melegszik, nem is kell oly intenzíven fűteni, ami tovább csökkentheti a porterhelést.

A február eleji enyhülés természetesen nem jelenti a tavasz gyors eljövetelét: minden józan mérlegelés szerint ez csupán átmeneti változás, s ezzel aligha úsztuk meg a tél további rohamait. Nagyjából erről szól a február 2-i időjósló medvenappal kapcsolatos népi meteorológiai prognózis is: ha van esze, erre még nem jön elő a mackó, de hát állatkerti medve legyen a talpán, aki megállja!

false

Havazás után olvadás

Hétfő: Borongós, sokfelé ködös, de csapadékmentes időben –7, +2 fokos hőmérsékleti maximumok várhatók (csupán elvétve lépi túl a fagypontot). Legfeljebb kissé élénk déli-délkeleti szél fog fújni, az is főleg a Dél-Alföldön és az Észak-Dunántúlon, míg az ország északkeleti harmadán gyenge marad a légmozgás. Éjszaka nyugaton és délen mérsékelt (az Észak-Dunántúlon élénk), keleten-északkeleten gyenge légmozgás mellett –15, –3 fokig hűl a levegő, talán a Kisalföldön és a Dél-Alföldön lesz a legkevésbé hideg.

Kedd: Előbb változóan felhős idő lesz, kora délután azonban nyugat felől egyre többfelé havazás kezdődik, s ez fokozatosan terjed keleti-délkeleti irányba: estig főleg az ország nyugati, középső és északi részét érinti majd (a délután második felében már a fővárosban is havazhat). Főleg - de nem kizárólag! - az ország déli felén, sokfelé hullhat ónos eső is. A borongós, északon még sokfelé makacsul ködös időben –5, +2 fokig emelkedik a hőmérséklet. Inkább csak az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön fújhat élénkebb déli-délkeleti szél, északkeleten viszont gyenge marad a légmozgás. Éjszaka még sokfelé havazni fog, de délen havas, sőt makacs ónos eső is hullhat, többnyire (az északkeleti országrész kivételével) kissé élénk déli, délkeleti légmozgás mellett –3, +3 fokig hűl a levegő, a Dél-Dunántúlon lesz a legenyhébb az éjszaka.

Szerda: Zömmel borongós, csapadékos idő lesz: főleg eső, ami még mindig sokfelé lefagy majd!.  Északon viszont még hó, havas eső fog hullani. A ciklonnal főleg délre kissé melegebb levegő érkezik, ennek megfelelően országosan –1 és +5 fok között szóródnak a maximumok (északon helyenként még makacsul fagyni fog). Mérsékelt vagy gyenge déli-délkeleti szél fog fújni (északkeleten még az sem). Éjszaka sokfelé hullhat hőmérséklettől függően a hó, a havas eső, az eső, eközben –2, +4 fokos minimumokra számíthatunk – főleg nyugaton és északon fagyhat még (itt lesz jellemző a havazás is). Délen-délkeleten mérsékelt déli-délnyugati szél fog fújni (esetleg még az északi hegyvidéken élénkülhet meg), de az ország nagy részén többnyire gyenge marad a légmozgás, emiatt is a nedves, párás levegőben sokfelé képződik köd.

Csütörtök: Délelőtt még keleten várható csapadék (hó, havas eső, eső vegyesen), délután már itt is fokozatosan is eláll, eközben a Dunántúlon már változóan felhős, többfelé napos idő lesz. Többnyire 2 és 10 fok közötti maximumok várhatók – északon, ahol sokfelé napközben is megmarad a köd, a kevesebb, délen a több. A Dunántúlon és délen megélénkül a délnyugati szél – az ország északkeleti harmadán és az északi határ mentén viszont gyenge marad a légmozgás. Késő estétől reggelig északkeleten havazhat, sajnos az ónos eső sem kizárt, az ország más tájain többfelé kiderül az ég. Éjszakára sem sokat hűl a levegő: ekkor is jellemzően –1 és +5 fok közötti hőmérsékleteket mérhetünk (még északon-északnyugaton fagyhat leginkább). A nyugati országrészben élénkebb-erősebb délnyugati-déli szél fog fújni.

Péntek: Inkább változóan felhős, többfelé napos, északkeleten még borongós időben már +4 és +14 fok között szóródnak a kora délutáni csúcshőmérsékletek – a ködös-borongós, de szélcsendes északkeletről a napfényes dél felé haladva. Az északkeleti régió kivételével többnyire élénk, nyugaton-északnyugaton kifejezetten erős déli-délnyugati szél fog fújni. Éjszaka felhős idő lesz, főleg délen és keleten kisebb esőkkel. –2 és +5 fok között alakulnak a minimumok: északon, északnyugaton többfelé is fagyni fog, itt lesz a hidegebb, a még élénken szeles Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön lehet enyhébb a hajnal.

Szombat: Erősen felhős időben napközben ismét 3 és 13 fok közötti maximumok várhatók (északon a kevesebb). Előbb  keleten várható elszórtan csapadék, késő délutántól a középső országrészben, a főváros környékén is eshet. Északon-északkeleten még mindig alig mozdul a levegő, legfeljebb gyenge légmozgást tapasztalunk, délnyugaton-délen kissé élénkebb délnyugati szél fog fújni. Éjszaka főleg a nyugati és az északi országrészben ismét kiterjedtebben fog fagyni, de így sem lesz hidegebb –2, +4 foknál. Késő estétől sokfelé alakulhat ki havazás, havas eső, de leginkább eső, többnyire gyenge lesz a légmozgás, ami kedvez a ködképződésnek.

Vasárnap: Erősen felhős idő lesz, reggel még többfelé eshet, később inkább keleten - zömmel eső fog esni, esetleg havas eső, az északi hegyekben átmenetileg hózáporok is előfordulnak is. Nappal többnyire 3 és 11 fok közötti maximumok várhatók (megint a szélcsendes északon-északkeleten lesz a hidegebb, s délnyugaton a legmelegebb). Főleg a középső országrészben és délkeleten élénk északnyugati szél fog fújni. Éjszaka fagypont körüli, vagy pár fokkal az alatti (–4 és +2 fok közötti) minimumok várnak ránk, közben sokat mérséklődik a szél, többfelé képződik köd. Hajnalban ismét többfelé várható csapadék: ez hó, havas eső, eső is lehet.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.