Már nem is várjuk a májust! – Időjárás a héten

Inkább a tavasz végét idéző, az átlagosnál jóval melegebb napok elé nézünk – ám a következő napokban már a záporok, zivatarok sem maradnak el.

A múlt hét második fele szinte zavartalanul napos, meleg időt hozott, köszönhetően a már napok óta Európa felett terpeszkedő magas légnyomású rendszernek. Ám e hét elején ez az anticiklon némileg pozíciót vált, középpontjával délnyugat felé mozdul el, így utat enged a nedvesebb léghullámoknak is, miközben azért térségünkben az uralkodó áramlással továbbra is az ilyenkor szokásosnál melegebb levegő áramlik fölénk. E két hatás együtt megnöveli a záporok, sőt sokfelé már a zivatarok kialakulásnak esélyét, pláne, hogy a frontok sem kerülik el a Kárpát-medencét – igaz, tartós lehűlésre ezek nyomán sem számíthatunk, április végéhez képest kifejezetten meleg lesz. Előbb rögtön hétfőn a gomolyfelhők veszik át a főszerepet: bár még ezen a napon is igen meleg lesz, ám ez csak újabb gyúanyagot szolgáltat a konvektív csapadékrendszerek kialakulásához. Nem csupán hétfőn, de keddre virradóan is többfelé számíthatunk csapadékra, sőt, az átvonult gyenge hidegfront nyomán sokfelé még a hét második napján is záporos marad az idő – délután ismét sokfelé alakulhatnak ki záporok.

A szerdai nyugalmasabb nap után csütörtökön napközben, az általa biztosított emelőhatásnak köszönhetően újabb, bár nem országos kiterjedtségű záporok kíséretében egy hidegfront is átvonul rajtunk, amit a megélénkülő északnyugati szélből is észreveszünk. Nyugaton és északon erre a napra hirtelen visszatér a normális, áprilisi (a nyári meleg nyomán már szinte hűvösnek tűnő) hőmérséklet. A front mögött még péntekre virradóan is többfelé eshet, ám pénteken napközben már kevesebb lesz a felhő felettünk, s bár nem lesz hűvös, de azért a nyári hőmérsékletek még nem térnek vissza. Szombaton meleg, zömmel száraz időre van kilátás, ám vasárnap napközben már az ország különböző pontjain számolhatunk konvektív csapadékkal, a középső és az északi országrészben intenzív zivatarokkal. Mivel gyorsan melegszik is a még mindig kissé nedves levegő, így a labilissá váló légkörben délután is bárhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.

false

Jövő hétfőn, a négynapos ünnep harmadik napján már reggel és délelőtt is többfelé pattannak ki újabb záporok, zivatarok (főleg a középső országrészben, a Duna mentén, a főváros környékén), majd napközben, főleg délután ismét a egyre többfelé mozognak majd konvektív csapadékot hozó cellák. Május 1-jén a munka ünnepén marad a szinte kora nyári meleg, ezúttal már zömmel záporok, zivatarok nélkül (kivéve tán a Tiszántúlt), ami remek hír lehet a piknikezőknek (e tekintetben azért még érdemes ide visszatérni az időben frissülő prognózis kedvéért!).

Meleg idő záporokkal

Hétfő: Kezdetben zömmel napos idő lesz, ám délutánra erőteljesen megnövekszik a gomolyfelhőzet és főleg a délután második felében egyre többfelé alakulnak ki záporok. 23, 27 fokig melegszünk és inkább csak mérsékelt vagy gyenge délnyugati-nyugati szél fog fújni. Estére lecsökken a zápor- és zivatartömbök száma, éjszakára fel is szakadozik a felhőzet – hajnalban a Dunántúlon azért már többfelé ismét záporokra számíthatunk. Reggelig 12, 16 fokig hűl a levegő, nyugaton kissé megélénkül az északnyugati szél.

Kedd: Már délelőtt is erősen gomolyfelhős idő lesz, a felhőátvonulásokból többfelé (főleg délen és keleten) alakulnak ki záporok – elszórtan még délután is többfelé számolhatunk újabb záporokkal, zivatarokkal, ekkor északon, a középső és a keleti országrészben nagyobb, a Dunántúl középső és déli sávjában kisebb valószínűséggel. Ennek dacára 20, 25 fokig melegszünk (délkeleten erőteljesebben), mérsékelt északnyugati szél fog fújni. Éjszaka már nem nagyon várható csapadék, reggelig – gyenge szélben – 9, 14 fokig hűlünk.

Szerda: Többnyire napos, mérsékelten gomolyfelhős idő lesz délután 23, 26 fokos maximumokkal - ekkor északon azért kialakulhat egy-két zápor is. Zömmel mérsékelt, északkeleten kissé élénkebb délnyugati szél fog fújni. Éjszaka az ország nagy részén még nem várható csapadék, de északon kora hajnaltól már előfordulnak záporok. Hajnalra, mérsékelt délnyugati szélben, csupán 10, 15 fokig hűlünk.

Csütörtök: Bár délelőtt zömmel sütni fog a nap, napközben ismét megnövekszik a gomolyfelhőzet és délutántól többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok: a legnagyobb valószínűséggel északnyugaton, illetve a Tiszántúlon. Nyugat-keleti megoszlásban 16 és 24 fok közötti maximumok várhatók: a Dunántúlon és az északi országrészben, így a főváros környékén is még délelőtt állnak be a csúcsértékek, itt délután már csökken a hőmérséklet - a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb. Zömmel élénk, az Észak-Dunántúlon erősebb lökésekkel kísért (ott már ekkor is északnyugati, máshol kezdetben még délnyugati irányú) szél fog fújni. Estétől átmenetileg kevesebb helyen fog esni, éjszaka elsősorban északon és északkeleten hullhat záporos csapadék, estétől is igen élénk, hajnalra azért már mérséklődő északnyugati szél fog fújni. Ekkorra 6, 14 fokig csökken a hőmérséklet (északon lesz hűvösebb).

Péntek: Zömmel derült, napos idő lesz, a légmozgás is gyenge marad. Némileg mérséklődik a felmelegedés: délután már „csak” 18, 22 fokig melegszik a levegő (északon és nyugaton lesz kissé hűvösebb, délkeleten a melegebb). Éjszaka sem fog esni, hajnalra 9, 13 fokig hűlünk, közben alig rezdül a levegő.

Szombat: A nap első felében még zömmel napos idő lesz, a szokásos, menetrendszerű gomolyfelhő-képződéssel: 21, 26 fokos maximumokat mérhetünk. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg átmenetileg a máshol visszafogott délkeleti szél. Éjszaka északon-északkeleten számolhatunk elszórt záporokkal, máshol ekkor még nem várható csapadék. Kora reggelig mérsékelt délkeleti szélben 11, 15 fokig csökken a hőmérséklet.

Vasárnap: Már több lesz a gomolyos felhőzet felettünk, főleg délelőtt azért több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Délelőtt elsősorban északkeleten mozognak kisebb-nagyobb cellák,  délután már sokfelé alakulnak ki záporok-zivatarok. Napközben már egészen 24, 29 fokig melegszünk (de zivatarok környezetében gyorsan lehűl a levegő!), mérsékelt (a nyugati határnál kissé élénkebb) déli-délkeleti szél fog fújni, de a zivatarok környezetében erősebb széllökések is előfordulhatnak. Késő estére mindenhol eláll az eső, idővel csökken a felhőzet is, hajnalra, visszafogott délkeleti irányú légmozgás mellett, csupán 13, 18 fokig hűlünk.

Hétfő (április 30.): Kezdetben sok lesz a napsütés (habár a középső országrészben, így Budapest környékén vagy a Dunakanyarban már reggel illetve délelőtt is kialakulhatnak záporok-zivatarok), gyorsan melegszik is a levegő egészen 23, 28 fokig. Délután azonban a megvastagodó gomolyfelhőzetből ismét többfelé pattannak ki záporok, zivatarok (előbb a Dunántúlon és a Duna mentén, majd a keleti országrészben is!). Inkább csak mérsékelt délkeleti szél fog fújni. Éjszakára már csökken a felhőzet, hajnalra 11, 16 fokig hűlünk.

Kedd (május 1.): Délelőtt még több napsütésben bízhatunk, délután főleg keleten vastagszik meg a gomolyfelhőzet és zömmel északkeleten valamint a Tiszántúlon alakulnak ki záporok, zivatarok. 22, 27 fokig melegszünk és csupán gyenge vagy mérsékelt délies szél fog fújni. Éjszakára valószínűleg mindenhol eláll, hajnalra 13, 17 fokig csökken a hőmérséklet.

(Előrejelzésünk a hét során fokozatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk