Üzenet a sarkkörről

Meg kell hagyni, a magunk mögött hagyott négynapos ünnep alatt igazán elkényeztetett bennünket a természet. Az Európa jó részét megülő anticiklon viszonylag meleg és száraz időt garantált Közép-Európa számára, ráadásul napokon át a szubtrópusi eredetű levegő utánpótlásáról is gondoskodott. Szombaton ennek megfelelően egyenesen százéves hőmérsékleti rekordok dőltek, de a vasárnapra, hétfőre és keddre sem lehetett panasz – ráadásul az ország nagy részén a köd sem bizonyult túlontúl makacsnak. Ettől kezdve immár csupán a kedv s a hajlam szabta meg, hogy mindezt szemlélődéssel teli békés kirándulásra, avagy ne adj' isten, vértolulásos (néha ittas) ordítozásra használtuk-e fel – nos, mindkettőre akadt példa az elmúlt napok során.

A helyzet, ha egyelőre lassan is, de változik. Első lépésként abban, hogy már szerdától kicsit hűvösebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így azután a húsz fokoknak máris búcsút inthetünk – ha nincs szerencsénk, akkor egészen jövő tavaszig. Péntekig ennek dacára marad a száraz idő, habár egyre több lesz a felhő, s az éjszakák is kicsit hűvösebbek lesznek. Péntek késő estére azután megérkezik a változás – köszönhetően annak, hogy addigra irgalmatlan mennyiségű, ott összegyűlt hideg levegő szakad le az északi sarkkör vidékéről, és órák alatt elárasztja Európa nagy részét. Ráadásul a hideg levegő a Földközi- és az Adriai-tenger viszonylag magas hőmérsékletű vizei felett halmozódó enyhe, nedves légtömegekkel is kölcsönhatásba lép. Ott egy újabb mediterrán ciklont generál, ami északkelet felé elmozdulva péntektől szól bele időjárásunkba – összekapcsolódva a markáns hidegfronttal.

A beáramló hideg levegőnek hála, nem csupán a nappali, de az éjszakai hőmérsékletek is alaposan lecsökkennek, miközben vasárnapig visszatérő csapadék várható – szombaton, de főleg vasárnapra virradó éjjel helyenként már vegyes halmazállapotú. Az ország számos részén (főleg azért a hegyekben) e szezonban először láthatnak majd hózáporokat. S miközben a csapadékhullás hol alábbhagy, hol újrakezdődik – a mediterrán ciklon hektikus áramlási vonalától függően (most úgy néz ki: hétfő délutántól újabb alapos csapadék várható az ország középső és keleti részén) –, október végéig garantáltan didergős időnk lesz. Javulást paradox módon a november hozhat: jövő hét közepétől ismét normalizálódik a helyzet, a napi átlagok pedig ismét a sokévi körül alakulnak. A szombattól várhatók néha intenzívebb széllökések, a vasárnap délelőttig lehulló, sokszor hóval elegy eső mellett az sem javítja majd közérzetünket, hogy vasárnap hajnalban egy mozdulattal visszatérünk a normál időszámításhoz. Ennek köszönhetően bár látszólag egy órával tovább aludhatunk, cserébe már vasárnap fél 5 után megy le a nap, beharangozva az alapvetően a sötétség által uralt hónapokat.

Deres már a határ

Szerdán az ország jelentős részén még kellemes hőmérsékletű idő és derengő napsütés várható – ám már ez is csak 15 fok körüli csúcshőmérsékletet jelent, miközben a tartósan ködös, borongós vidékeken (tipikusan a Dunántúlon és a Duna–Tisza közén) délután is alig lesz több 10 foknál. Csütörtökre virradó éjjel és hajnalban erősen ködös-párás és hűvös (plusz 4–8 fokos) idő lesz – ne aggódjunk, néhány nap múlva már ezt is visszasírnánk, mert nappal sem kapunk ennyit! Csütörtökön erősen felhős, borult és sokfelé ködös, igazi, sztereotip őszi idő várható 11–13 fokos maximumokkal, másnap hajnalban pedig ismét a ködmezőé lesz a főszerep. Péntekre érdekes módon az ország déli peremén kicsit még javul is az idő, ugyanakkor északról és nyugatról masszív hidegfronti felhőzet érkezhet – az ország nagy részén 11–15 fok várható, de délen 17 is lehet. Késő este azután megérkezik a mediterrán ciklon felhőzete is – az meg délnyugat felől, és ez mind kiterjedtebb esőzéssel jár.

A szombatra virradó hajnal még nem lesz olyan hűvös (a több felől érkező, nálunk keveredő légtömegek eloszlásának megfelelően 2 és 8 fok között alakul), szombaton azonban már csak az ország délkeleti harmadában vagy inkább negyedében lesz 15 fokot megközelítő csúcshőmérséklet, miközben máshol inkább 5 fok körüli, vagy néhol az alatti maximumokkal kell beérnünk. Kiterjedt esőzés várható egész nap, és ehhez erős széllökések is társulnak. Vasárnapra virradó éjjel a csapadék (melynek centruma fokozatosan keletebbre tolódik) sok helyen átválthat havas esőbe (természetesen megmaradó hóra ne számítson senki), miközben viszonylag sok helyen köszönhet be a talaj menti fagy (sőt már kétméteres magasságban is fagyhat!), de azért az ország nagy részén kevéssel 0 fok felett áll meg a mutató. Vasárnap délelőtt már csak délen, illetve a Tiszántúlon tart ki a csapadékhullás, majd ott is eláll az eső. Fokozatosan felszakadozik a felhőzet, ám ebben sem lesz sok örömünk, mert a csúcshőmérséklet csak 2 és 7 fok között alakul. Hétfőre virradóra alighanem kiterjedt, fagyos térségek lesznek, és másnap sem lesz sokkal melegebb (4–8 fok), miközben a mediterrán ciklon szeszélyes természetéből fakadó, jelentősebb bizonytalanság mellett egy csapadékmező is visszakunkorodhat hozzánk délkelet felől, amiből inkább az ország középső és keleti részén lehet újabb csapadék. Ezt követően is csak lassan enyhül az idő – talán éppen a következő négynapos ünnep első napjától mérhetünk megint átlagos késő őszi értékeket.

Figyelmébe ajánljuk

Elhunyt Karsai Dániel

  • narancs.hu
Negyvenhét éves korában meghalt Karsai Dániel. Az alkotmányjogász több mint három éven át hősiesen küzdött gyógyíthatatlan betegségével, miközben próbálta elérni az aktív eutanázia magyarországi engedélyezését.