„Ha jól emlékszem, Izlandnak még soha nem volt lehetősége önmagát játszani” – mondja Jóhannes Skúlason, az egyik legnagyobb helyi produkciós cég, a Sagafilm PR-részlegének vezetője, amikor arról kérdezem, milyen helyeket játszott eddig a sziget az itt forgatott külföldi filmekben. De volt már az Északi-sark, a Himalája, Novaja Zemlja, Ivo Dzsima, a legkülönbözőbb ázsiai és űrbéli helyszínek, s az emberiség eljövetele előtti és a pusztulása utáni Földről szóló történetek háttere is. Reykjavík egyik külsőbb kerületében vagyunk, a gyűszűnyi belvárostól két buszmegállóra, ahol a századfordulós, fával és bádoggal borított meseházikók helyett már sokemeletes, hetvenes-nyolcvanas évekbeli irodaházak és hangárok váltakoznak egy-két újabban épített üveg- és acélmonstrummal. Mint később kiderül, valójában az állami televízió régi főhadiszállásán vagyunk, amit a cég azután foglalt el, hogy a tévé átköltözött egy új, jóval modernebb helyre – ettől függetlenül a több emeleten keresztülhúzódó, óriási épületkomplexumban máig fenntartanak egy teljesen felszerelt tévéstúdiót.
Amikor leülünk beszélgetni, a tárgyalóban éppen egy idén ősszel induló valóságshow castingjának anyagait szedegetik le a nagy mágnestábláról. A harmincöt éve működő cég ugyanis újabb példája annak, hogy Izlandon az ország méretei miatt nagyon ritka az igazi specializáció: ahogyan az itteni képzéseken például tetőfedőnek vagy vízvezeték-szerelőnek nem, csak mindenhez értő „házépítőnek” lehet tanulni, úgy a Sagafilm is gyakorlatilag mindennel foglalkozik, aminek köze van a szórakoztatóiparhoz. Ebbe pedig éppúgy beletartozik a hazai és külföldi filmesekkel való együttműködés, mint a külföldi licencek alapján hazai piacra gyártott tévésorozatok, vetélkedők és valóságshow-k, vagy éppen a saját, ugyanilyen jellegű formátumok fejlesztése, és persze a reklámfilmek, zenei videók gyártása, sőt a rendezvény- és koncertszervezés is.
| ||
Mégis, az utóbbi tíz évben a Sagafilm munkáinak mintegy 20 százalékát adták a különböző nemzetközi projektekben való részvételek, bár az ország mint forgatási helyszín csak az utóbbi néhány évben kezdett el igazán befutni – ha csak a legfrissebbeket nézzük, az Oblivion, a Prometheus és a Star Trek: Sötétségben mind-mind olyan filmek, amelyekben az izlandi tájaknak is fontos szerep jut, de forgattak itt például Alexander Sokurov Faust című filmjéhez is jeleneteket, az első Tomb Raider-mozihoz, Christopher Nolan Batman-szériájának első részéhez, vagy több James Bond-filmhez is, így aztán a helyiek is egyre jobban hozzászoktak a kis szigeten időről időre feltűnő világsztárok jelenlétéhez. (A nyár elején például valóságos Ryan Gosling-lázban égett mindenki.)
Jóhannes szerint ez a hazai tájak különlegessége mellett annak köszönhető, hogy nagyon költséghatékonyan lehet itt dolgozni, mivel kicsi a sziget, de változatos: ha reggel még valamelyik fekete homokkkal borított tengerparton forgattak, néhány óra vezetés után délután már simán lehet egy gleccser hátán felvenni a következő jelenetet, és mivel a nyári napokban akár 22 órán át süthet a nap, este még beleférhet egy zöld fűvel borított hegyoldal vagy egy bővizű folyó lefilmezése is. Ráadásul az izlandi államkincstár egy elég egyszerű támogatási rendszer keretében minden itt forgatott tévé- vagy mozifilm Izlandon felmerülő költségeinek 20 százalékát utólag visszatéríti a készítőknek. Így történhet meg az, hogy esetenként akár olyan filmeket is olcsóbb itt elkészíteni, amikhez könnyen lehetne találni hazai tájakat is: például a Magyarországon Náci Zombik címmel forgalmazott norvég low-budget horrorőrület második részén éppen most dolgoznak a Sagafilm munkatársai, akik azt mesélik, hogy a filmhez még egy hatalmas, második világháborús tankot is ide fognak szállítani.
| ||
A horror mégsem a legjellemzőbb műfaj az itt készülő filmek esetében, sokkal inkább a sci-fi és a fantasy, mivel a sziget Magyarországnyi területéhez képest igencsak gyéren van beépítve: a 320 ezres lakosság több mint fele Reykjavíkban lakik, így aztán nem nehéz olyan tájakat találni, ahol gyakorlatilag semmi kézzelfogható nyoma nincs a modern emberi jelenlétnek, ráadásul mivel mindenki ismer mindenkit, szinte bármit könnyen és gyorsan el lehet intézni.
Egy másik produkciós cég, a Pegasus például a héten kezdte meg a forgatást a Trónok harca tévésorozat stábjával, mégpedig nem kevésbé jelentős helyszínen, mint az izlandi történelem egyik legszentebb helyén, az ezeréves izlandi demokrácia bölcsőjének számító Þingvellir nemzeti parkban – ahol egy véletlenül odavetődött nézelődő valószínűleg nehezen tudná eldönteni, hogy a kardokkal és köpönyegekkel felszerelkezett marcona férfiak vajon valamelyik viking kori nemzetgyűlést játsszák újra, vagy éppen sárkányölőbe készülnek egy képzelt történet forgatásán.
| ||
Színészi karrierjének legérdekesebb szerepét mégsem napjainkban játszotta el a sziget, hanem jóval korábban: 1967-ben ugyanis a tizenkét későbbi, holdra szálló asztronauta közül kilenc leendő űrhajós érkezett ide Amerikából – köztük Neil Armstrong és Buzz Aldrin is –, hogy a Mývatn-régióban található Askja vulkán kalderájában gyakoroljanak a későbbi Hold-expedícióra, mivel a Föld összes tája közül ez hasonlít leginkább az ottani sziklás talajhoz. (Az alkalomból egyébként az izlandi államelnök egész oldalas levelet tett közzé a New York Timesban, melyben elmagyarázza az amerikaiaknak, hogy a kontinensüket egy viking hajós, Leif Eriksson fedezte fel annak idején, az Izlandon előkészített holdraszállás pedig méltó folytatása az új és új ismeretlen területek felfedezésének – ismerős retorika, ugye?)
Hogy aztán a vulkánhoz tett utazás mennyiben hasonlított egy expedíciós gyakorlatra, és mennyiben egy filmforgatásra, azt már senki nem tudja. Mindenesetre az első héten, amikor idejöttem, egy grillpartin hosszú monológot hallgattam végig egy összeesküvés-elméletekben igencsak jártasnak bizonyult amerikai-izlandi ismerőstől, amelyben kifejtette, hogy akárhányszor a tévében mutatnak egy felvételt a holdra szállásról, a szigeten valahol egy izlandi mindig felkiált: „De hát ez nem lehet a Hold, a múlt héten pont ott piknikeztünk a családdal!”
A szerző író, a Libri Kiadó szépirodalmi főszerkesztője. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja. Ahogy a képek is.
