A zsidó emancipáció himnusza

  • Vajda Károly
  • 2017. szeptember 17.

Jó ez nekünk?

Szíve a kokárda alatt már ekkor az Örömóda ütemére dobban.

1867. november 25-én született meg a zsidóság emancipációjáról szóló törvény. Mindössze két, meglehetősen lapidáris rendelkezésből állt: „Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.”

A törvény berekeszti a középkor kirekesztő joggyakorlatát, szövege pedig

látványosan kerüli a szláv eredetű zsidó kifejezés használatát.

Elejét kívánja venni ugyanis annak, hogy a zsidókra a korabeli nacionalista állameszmény értelmében népként tekintsenek. A honi zsidóságot vallásánál ragadja meg. A zsidók az emancipációs törvény szerint izraeliták, azaz voltaképp mózeshitű magyarok, tehát a Kárpát-medencében ekkor már számszerűen kisebbséget alkotó magyarsághoz tartozó honfitársak, sőt sorstársak. A törvénynek e finom implikációja ugyanakkor nem csupán egy a 20. század folyamán a legjelesebb értelmiségiek, pl. Babits számára is nehezen elfogadhatóvá váló, majd föl is rúgott, sőt a zsidótörvényekkel és a deportálással a legbecstelenebb módon megszegett társadalmi szerződés kissé félszeg ajánlattétele volt, hanem a 19. század első felében a zsidóság tömegeiben végbement fejlődésből levont konklúzió is. Az emancipáció ugyanis nemcsak egyenjogúsítást, hanem nagykorúvá válást is jelent. A jog előtti egyenlőség és nagykorúság pedig magába foglalja az azonosság, a csatlakozni és hasonulni, sőt az azonosulni tudás képességét is. A 19. században a politikai identitás elsődleges megjelenési formája ugyanakkor a nyelvhasználat, a nyelvi azonosulás, illetve közösségvállalás: a kommunikáció. Nemcsak a nemzet ügye mellé álló, zömében német anyanyelvű arisztokrácia, példának okáért Széchenyi István, hanem a korszak zömében szegény sorú zsidósága is tudatos döntéssel vállalja föl magyar identitását és sajátítja el a magyar nyelvet, hogy azt anyanyelveként művelje, mint minden más magyar. A 19. század során nemzedékről nemzedékre egyre inkább magyar ajkúvá váló honi zsidóság a rabbit jellemző módon papnak vagy lelkésznek, a tudós rabbit teológusnak, a zsinagógát pedig templomnak nevezi (amúgy a német zsidóság is, igaz ott Kirche helyett használják a Tempel kifejezést). E folyamatot érdemes talán konkrét példán szemléltetni.

A liptószentmiklósi zsinagóga

A liptószentmiklósi zsinagóga

 

A mai Szlovákia, az egykori Felvidék egyik legészakibb városkájában, a Liptó vármegyei Szentmiklóson (szlovákul Liptovský Svätý Mikuláš) látta meg a napvilágot 1823. február elsején Bacher (vagy más írásmódban Bachrach) Simon. A Petőfinél egyetlen hónappal fiatalabb Bacher Morvaországból bevándorolt, a jiddisnek a német irodalmi nyelvhez közelebb álló dialektusát beszélő családban nő föl. Serdülő ifjúként az épp letűnő kor szokása szerint premodern oktatási gyakorlatot folytató, zsidó vallási népfőiskolákat, ún. jesivákat látogat. Jellemzően a család származáshelyén, Morvaországban kezd: a miklósvári (Nikolsburg, mai nevén Mikulov) és a leipniki (Lipník nad Bečvou) jesivákat látogatja. Szíve azonban hamar magyar földre húzza. A várvidéki Kismartonban (ma Eisenstadt), majd Bonyhádon tanul tovább. E két helység jesivájának falain kívül tanulja meg igazán a magyar nyelvet. Azaz Bacher világi tanulmányokat is folytat már. A Tóra és a Talmud ismeretével már nem elégszik meg.

Látóköre karakán módon zsidó ugyan, de egyben egyetemes is.

A gyermekkor jiddise, héber és arámi nyelve mellé elsajátítja az irodalmi németet és a franciát is. Tudásában megerősödve, a zsidóság vallási ismereteiben elmélyülve tér vissza szülőföldjére. Szabadidejében a helyi magyar nyelvápoló és irodalmi egylet oszlopos tagja. Ez azért is különösen bájos, mert Liptószentmiklós a szlovák nemzeti ébredés központja. Bacher születése után hat évvel itt alapítják meg az első szlovák könyvtárat, egy esztendővel később az első szlovák színi társulatot, 1844-ben pedig a Tatrín kulturális egyesületet. A forradalom idején itt szövegezték meg a szlovák nemzet 14 pontból álló kívánságait. A magyarság itt kisebbség. A helyi zsidó kisebbség tagjai nem a többséggel tartanak tehát, holott maguk is Morvaországból vándoroltak be az 1720-as évektől kezdve, azaz beszélik a helyi többség nyelvét is. A vallási kisebbség a nemzeti kisebbséggel, a magyarsággal tart. A szétszóratásban, a gálutban élő zsidó szíve a szórvány magyarsághoz húz. Jellemző az etnikai mozgásokra, hogy a városka magyar nyelvű lakossága 1880-ra a helyi zsidó hitközség teljes létszámával éri csak el az összlakosság 10 százalékát, ami 1910-ben 27-re nő, nem kis mértékben épp a zsidó hitközség létszámnövekedésének köszönhetően. (Ahogyan az is jellemző, hogy a városban manapság se zsidó, se magyar.)

Bacher legfőbb kedvtelése ekkor, tehát a forradalmat követő gyászos időszakban az irodalom, helyesebben az irodalom elsajátító közvetítése. A kor német és magyar költőfejedelmeit, Lessinget, Schillert, illetve Kölcseyt, Petőfit, Vörösmartyt, Eötvös Károlyt és Arany Jánost ülteti át héberre, miközben gazdálkodik, illetve a hitközség hivatalnokaként keresi kenyerét. A kiegyezés évében Bacher három, immár egyetemre és nem jesivákba törekvő fiával Pestre költözik. Jellemző a kor viszonyaira, hogy míg a távoli Szentmiklóson már magyar nyelvű a zsinagógai prédikáció, Pesten még a német dívik. Az utcán is, a zsidó templomokban is. Míg Simon Vilmos nevű fia a boroszlói neológ rabbiképzőt végzi, majd visszatérve huszonhét évesen a megalakuló neológ rabbiképző egyik első professzora lesz, apja, Simon a hitközség pénztárnoka. Ám ez csak csalóka látszat. Valójában Bacher inkább héber költő, a magyar irodalom egyik első avatott tolmácsolója.

Korántsem véletlen tehát, hogy az emancipációs törvényt követő esztendőben

adja ki Bacher Simon Zmirot háÁrec címmel hazafias műfordításait. Jellemző, hogy e gyűjteményben helyet kap a Himnusz fordítása is Tefilát háÁrec címmel, ami magyarul annyit tesz: a Hon imája. Az eredeti megfogalmazás ugyanakkor roppant beszédes. A Zmirot háÁrec-nek a Hon dalai lenne a legszabatosabb fordítása, de azzal a magyarázattal, hogy a hon szónak megfelelő héber erec kifejezés földet, jellemzően vagy univerzalisztikusan az egész földkerekséget, vagy épp partikulárisan, kvázi a nemzeti hagyományokba zárkózó módon a Szentföldet jelenti. Bacher számára tehát az ígéret földje és a magyar hon héberül, a kinyilatkoztatás szent nyelvén egyetlen fogalommá olvad össze. Bacher annak a boldog zsidó nemzedéknek a képviselője, amely csak az emancipációt, illetve a recepciót élte meg. Számára a középkori jogfosztás premodern állapotából az egyenjogúságra és a felvilágosodásra épülő modernitásba, konkrétan a magyarságba történő belépés az Egyiptomból való kivonuláshoz és a héber honfoglaláshoz fogható történelmi tapasztalat, vagyis a megváltás élménye. Ebbe a magyarrá szublimált héberségbe veszi föl Bacher a Himnusz mellé Lessing Bölcs Nátán-ját is: a magyar nemzeti öntudat nála az európai nemzetek testvériségének, kiengesztelődésének képzetére épül. Szíve a kokárda alatt már ekkor az Örömóda ütemére dobban.

A szerző germanista, a Rabbiképző zsinagógájának tagja.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."