A Monty Python Brian élete című filmjének egyik felejthetetlen jelenete, amikor a frissen messiássá avanzsált Brian megpróbálja az érte rajongó tömeget meggyőzni arról, hogy nem szükséges őt követniük, hiszen valamennyien önállóan gondolkodó egyéniségek. A tömeg viszont csak kórusban megismétli Brian szavait: „Igen, mi mind egyéniségek vagyunk, igen, mi mind különbözőek vagyunk!”. Csak azt pisszegik le, aki halkan azt mondja: „Én nem!” Ez a közösség-egyén paradoxon: mindenki utálja, ha nem különálló egyénként kezelik, azonban ez is egy általánosító kijelentés.
Bizonyára a keserű történelmi tapasztalatok miatt, de különösen igaznak tűnik a zsidókra, hogy többségünk ki nem állhatja, ha bárki „a zsidók” kezdetű kijelentést tesz. Ugyanakkor a zsidó közösségi attitűdök megfigyelése azt mutatja, hogy a zsidó közösség tagjai nem kevésbé hajlamosak a tőlük különböző zsidó csoportokra általánosító, a különbségeket elmosó módon tekinteni. Minél inkább kívülálló valaki, annál inkább tűnhetnek számára a vallásos zsidók egységes csoportnak. A vallásos zsidók valójában egymástól nagyon is élesen elkülönülő és elkülöníthető csoportokat alkotnak, az egyes csoportok tagjai többnyire tisztában vannak saját csoportjuk összetettségével, és meglehetősen rossz néven veszik, ha valaki ignorálja a létező fontos különbségeket; de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy a tőlük különböző csoportokról általánosító módon gondolkodjanak.
Az egyik gyakran az általánosítások áldozatául eső vallásos zsidó csoport az ortodoxia. Az ortodoxiáról megjelent egyik legátfogóbb héber nyelvű tanulmánykötet központi tézisei közé tartozik, hogy az ortodoxia valójában nem egy jól körülvonalazható vallásos mozgalom, hanem egymással laza – és gyakran nagyon ellentmondásos – kapcsolatban álló csoportok gyűjtőneve. Valójában helyesebb ortodoxiákról beszélni. A legpontosabbnak azonban az tűnik, ha ortodoxokról beszélünk, azaz olyan egyénekről, akik között viselkedésük és meggyőződésük alapján sok hasonlóságot lehet felfedezni, de valójában nem alkotnak egységes csoportot.
Általában elfogadott az ortodoxiát két nagy csoportra, az ultra-ortodoxiára és a modern ortodoxiára osztani. Aki azonban pontosabban akarja érteni az ortodoxia jellegét, az ezzel az alapfelosztással még nem jutott messzire. Az ultra-ortodoxia tovább osztható a haszid és a nem-haszid nagyobb alcsoportokra, amelyek aztán gyakorlatilag megszámlálhatatlan kisebb alcsoportra oszlanak. A nagyobb csoport, amellyel jelen írásban foglalkozni kívánok, a modern ortodoxia, szintén nem egységes. Egy 2017 szeptemberében megjelent kutatás szerint legalább öt nagy alcsoportra oszlik. A modern ortodoxok többsége (41%) magát egyszerűen modern ortodoxnak definiálja, tőlük ideológiailag jobbra helyezkednek el az úgynevezett centrista ortodoxok és a jobboldali centristák (összesen 25%), és balra találhatóak a liberális modern ortodoxok és a nyitott ortodoxok (összesen 34%).
A kutatás szerint az ortodoxiához tartozásnak vannak praktikus és elméleti (ha úgy tetszik, teológiai) kritériumai. Az egyes csoportokba való besorolás önmeghatározás alapján történt, tehát a kutatók nem vitatták azt, hogy ki minek tartja magát. A modern ortodoxok attitűdjét a zsidó vallásgyakorlathoz például annak alapján vizsgálták, hogy mennyire fontos számukra a szombattartás (91% szigorúan vagy legalábbis komolyan szombattartó), a kósersági előírások (95%), a szexuális élethez kapcsolódó rituális tisztasági előírások betartása (81%), és a hétköznapokon az imadoboz és imaszíj (tfilin) felhelyezése (73%). A teológiai meggyőződések közül olyan kérdéseket vizsgáltak, mint hisz-e abban, hogy Isten teremtette a világot (90% erősen hisz, vagy legalábbis hajlik rá, hogy higgyen), vagy hogy Isten részt vesz a mindennapi események irányításában (76%), Isten adta Izrael fiainak Mózes öt könyvét (84%) és annak rabbinikus értelmezését, azaz a Szóbeli Tant (71%).
Ezen adatokat nézve joggal vetődhet fel a kérdés, hogy amikor a magyarországi zsidóság legnagyobb irányzatának, a neológiának a vezetői az útjukat keresik és azon tűnődnek, hogy hol a helye ennek az irányzatnak a zsidó világon belül, akkor vajon a modern ortodoxia-e az a csoport, amelyhez közösségük tagjainak életmódja és világnézete alapján igazodniuk kell. Sok kérdés vetődik fel ennek kapcsán. Vajon maguk a neológ vallási vezetők (rabbik, kántorok, hitközségi elöljárók) milyen válaszokat adnának a fenti kérdésekre? Lehetséges-e úgy növelni a neológia vonzerejét, ha az irányzat vezetői a hagyományos válaszokat adják ezekre a kérdésekre? Vajon egészséges-e, ha a vezetők válaszai alapvetően különböznek a közösség tagjainak válaszaitól? Vajon a magyarországi zsidóság szélesebb körei, azaz a nem aktív zsinagóga látogatók mit válaszolnának ezekre a kérdésekre? (Ne feledjük, a 80-100 ezres létszámúra becsült magyarországi zsidó lakosok közül a nem hivatalos számolások szerint feltehetően körülbelül háromezer ember vett részt összesen (!) a legfontosabbnak tartott imák egyikén, a kol nidrén. Ez még akkor is ijesztően kevés, ha valaki azt állítaná, hogy a számlálások annyira pontatlanok voltak, hogy ennek a duplája a helyes szám.)
Meggyőződésem, hogy a fenti kérdésekre a neológia vezetői hivatottak választ keresni és találni, „kívülről” legfeljebb segíteni lehet megpróbálni. Mivel tudom, hogy a neológia vezetői közül sokan rokonszenveznek a modern ortodoxia világával, segítő szándékú gondolatindítóként a modern ortodoxia balszárnyára, a nyitott ortodoxiának (open orthodoxy) aposztrofált alcsoportra hívnám fel útkeresési lehetőségként a figyelmet. Az idézett kutatás szerint ennek az alcsoportnak a vallásgyakorlati szigorúsága kevésbé áll beláthatatlanul messze a mai magyarországi zsidóságtól, mint minden más ortodox csoporté. Ez az irányzat a nők által a vallási életben betöltött szerepekről sokkal megengedőbb véleményen van (85 százalékuk támogatja a nők nagyobb szerepvállalását, és 60 százalékuk akár a női rabbikat is elképzelhetőnek tartja), mint a többi ortodox alcsoport, és sokkal elfogadóbbak a szexuális kisebbségekkel is (88 százalékuk támogatja a nyíltan meleg tagok felvételét a zsinagógai tagságba). Azért ezeket a témákat emelem ki, mert a magyarországi zsidó lakosokról számos kutatás alapján feltételezhető, hogy az ezekre a kérdésekre adott „liberális” válasz fontos a számukra. Nem meglepő módon teológiai szempontból is ez a csoport tűnik a leginkább rugalmasnak, például 42 százalékuk nem szó szerinti értelmében tartja igaznak azt a kijelentés, hogy a jelenleg használatos Tóra azonos azzal, amit Mózes a Szináj hegyen kapott. (Az utóbbi évek intellektuális szempontból egyik legizgalmasabb kezdeményezése a TheTorah.com website, amely bár felekezetek feletti fórum, de számos a nyitott ortodoxiával azonosuló rabbi és tudós ír ott. E honlapon rendszeresen használják a klasszika filológia, a régészet és a biblia kritika tudományágainak eredményeit a Tóra jobb megértéséhez. Ez a neológia szellemi örökségével igazán könnyen összeegyeztethető törekvésnek tűnik.)
Véleményem szerint – és az itt leírtak tényleg nem szándékoznak többnek lenni személyes véleménynél – amennyiben a neológia vallási vezetőinek a célja az, hogy nagyobb hatásuk legyen a magyarországi zsidó lakosságnak a döntő többségére, amely nem rendszeres zsinagóga látogató, akkor érdemes ismerkedniük a nyitott ortodoxia világával is. A modern ortodoxok 42 százaléka arra a kérdésre, hogy miért ragaszkodik vallása gyakorlásához, azt a feleletet adta, hogy mert ez adja a közösséghez való tartozás élményét (összehasonlításképpen: csak 19 százalékuk felelte azt, hogy az istenszolgálat, vagy Istennel való kapcsolat miatt). A közösséghez tartozás élménye kiemelten fontos összetevőnek tűnik egy vallási közösség sikerében, viszont egy közösséghez nehéz tartozni, ha valaki úgy érzi, hogy sem életmódjában, sem világnézetében nem áll azonos alapon a közössége vezetőivel, és többi tagjával.
TheTorah.com - A Historical and Contextual Approach
The ancient Near East had many versions of the flood story, such as Atrahasis, Ziusudra, Utnapishtim, etc., most of which predate the Torah's account of Noah's flood. But what is the earliest extant version of the releasing birds motif?
