Három nappal a határnyitást követően máris szigorított a szabályokon Szlovénia

  • narancs.hu
  • 2020. május 18.

Katasztrófa

A külföldről érkezőknek hétnapos illetve kéthetes otthoni karanténba kell vonulniuk.

Szlovénia a pénteki határnyitást követően vasárnap este szigorított a beutazás szabályain – írta a helyi sajtó hétfőn.

A korábbi kormányrendelet szerint az Európai Unió állampolgárai nem minden, de sok átkelőnél újra beléphettek az országba, és nem kellett betartaniuk az addigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. A kormány vasárnap este telefonos ülésén módosította ezt a rendeletet.
Csak azon schengeni övezethez tartozó országok és az Európai Unió állampolgárai léphetik át korlátozások nélkül a szlovén határt, amelyekkel kétoldalú technikai megállapodást kötött Ljubljana vagy EU-szinten általános megállapodás született róla. Ezen országok listáját folyamatos frissíti és hétfőtől közlik a külügyminisztérium, valamint a közegészségügyi intézet honlapján.
Az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk, ez alól csak kevés kivétel van. Nem kell például karanténba vonulnia azoknak a nem uniós állampolgárnak, akik egy nap alatt átutaznak Szlovénián. A válságkabinet hétfői közlése szerint a szlovén állampolgárok – Horvátország kivitelével – továbbra is csak üzleti, egészségügyi vagy családi okok miatt utazhatnak más országokba.

Szlovéniában az elmúlt 24 órában nem regisztráltak egyetlen koronavírus-fertőzést sem, és senki nem hunyt el a Covid-19 betegség következtében. Az ismert fertőzöttek száma 1466, a járvány halálos áldozatainak száma 104. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban közel 70 ezer tesztet végeztek. A diagnosztizált betegek közül 25-en vannak kórházban, közülük ötöt ápolnak intenzív osztályon.

Az országban hétfőtől szigorú óvintézkedések mellett kinyithattak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá egyes középfokú szakiskolák, az autósiskolák, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, valamint a kollégiumok.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.