Koronavírus: Pénteken hozhatják haza a Kínában rekedt magyarokat

  • narancs.hu
  • 2020. január 30.

Katasztrófa

Egyelőre egészségesek, de két hétig megfigyelés alatt lesznek a budapesti Szent László Kórházban.

Francia segítséggel hozhatják haza a Vuhanban rekedt magyarokat, az őket szállító repülőgép péntek hajnalban indulhat a kínai városba – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Menczer Tamás kiemelte: jelenleg nyolc magyar állampolgár tartózkodik a lezárt Hupej tartományban, hatan Vuhanban, ketten más városokban. Ők mind jól vannak, nem betegedtek meg, és közülük heten szeretnék elhagyni Kínát.

Az eddigi információk szerint az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a magyar állampolgárokat az a francia repülőgép hozhatja el, amely péntek hajnalban indul Kínába. A magyarok szombaton érkezhetnek meg Marseille közelébe, ahonnan Magyarországra hozzák és a budapesti Szent László Kórházban két hétig megfigyelés alatt tartják őket.

Az államtitkár arra is kitért, hogy az első francia gép már a levegőben van, megkapta a szükséges engedélyeket, de azzal csak francia állampolgárokat hoznak el. A második gépnek – amely péntek hajnalban indulhat –, még nincsenek meg az engedélyei, de jó eséllyel megkapja azokat. Folyamatos az egyeztetés az ügyben, Franciaország a kezdettől jelezte, hogy elhozza a hét érintett magyart, és ezt azóta többször is megerősítette – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a tárca megkezdte a magyarok hazaszállításának előkészítését Franciaországból, repülőgépet küldenének értük szombaton.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.