Mégsem kötelező az autistáknak maszkot viselniük, döntött a kormány

  • narancs.hu
  • 2020. november 19.

Katasztrófa

És még öt országos kórházfőigazgató-helyettest is kineveztek a mai napon

A csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben olvasható az a kormányrendelet, amely a korábbi, november 10-i rendeletet módosítja, mégpedig azzal, hogy egy kiegészítést szúr be az eredeti szövegbe. Sokakat felháborított a korábbi kormányrendelet érzéketlensége, az ugyanis csak a hat évnél fiatalabb kiskorúaknak tette lehetővé a maszkviselés kötelezettsége alóli felmentést, ezzel pedig nehéz helyzetbe hozta a rendelet megszövegezése az autizmus spektrumzavarral élő személyeket.

A friss kiegészítés a következőképp fogalmaz: „a »hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével« szövegrész helyébe a »hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint az autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével« szöveg lép”.

Az autizmus spektrumzavarral élők a rendelet szerint a fogyatékosságügyi országos érdekvédelmi szervezet által kiállított tagsági igazolvánnyal, vagy "a maszkviselésre vonatkozó szabályok alóli mentesség érvényesítéséhez kiállított, fogyatékos állapot fennállását igazoló dokumentummal", tehát orvosi igazolással bizonyíthatják állapotukat.

Ugyanebben a Közlönyben jelent meg a miniszterelnök határozata az országos kórházfőigazgató-helyettesek kinevezéséről is. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a kormány Jenei Zoltánt, a Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját nevezte ki az egészségügyi ellátórendszer működését felügyelő új szerv vezetőjének. Most Jenei javaslatára a miniszterelnök határozott arról, hogy Bábiné Szottfried Gabriellát, dr. Bene Ildikót, dr. Szabó Bálintot, dr. Takács Pétert és Tóbiás Tamást országos kórházfőigazgató-helyettessé nevezzék ki.

Orbán Viktor őt nevezte ki országos kórház-főigazgatónak

Kásler javasolta, alá fog tartozni. Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy a jogállási törvény végrehajtási rendelete hozná létre az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ). A rendelet értelmében a főigazgatóság vezetőjét, az országos kórház-főigazgatót, és helyetteseit Kásler Miklós miniszter a javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel, munkáltatója pedig a miniszter.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.