Többen meghaltak a kabuli reptéren, miután az amerikaiak a levegőbe lőttek

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 16.

Katasztrófa

A repteret védő amerikai katonák két fegyveressel is végeztek.

Több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, az ott lévő amerikai csapatok a levegőbe lőttek a tömeg oszlatására - közölte a Reuters hírügynökséggel hétfőn egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő. Meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztségviselők szerint a káoszban legalább hét ember életét vesztette.

A források az AP amerikai hírügynökségnek elmondták, hogy a kialakult káoszban legalább hét ember életét vesztette. Néhányan azután lelték halálukat, hogy lezuhantak egy C-17-es típusú amerikai katonai szállító repülőgépről, amelynek belekapaszkodtak az oldalába a felszállás előtt.

A tájékoztatás szerint a katonák azért használtak fegyvert, hogy úrrá legyenek a kifutón kialakult káoszon. "A tömeg irányíthatatlanná vált" - tette hozzá az egyik tisztségviselő. A közösségi médiára szintén felkerültek videofelvételek, amelyeken látható, hogy a katonák a levegőbe lőnek.

 "Bár ez a mi repülőterünk, csak azt látjuk, hogy a diplomatákat kimenekítik, míg mi továbbra is bizonytalanságban várunk" - panaszolta a Reuters hírügynökségnek egy helyszínen tartózkodó afgán emberi jogi aktivista.

 Egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő mindeközben a Reutersnek azt mondta, hogy a kabuli repülőteret védő amerikai erők megöltek két fegyverest két különböző eset során az elmúlt 24 órában. "Az előzetes jelentések szerint a fegyveres támadók a tömegbe lőttek" - közölte.

A német külügyminisztérium egyik szóvivője hétfőn közölte, hogy a kifutópályát elözönlő tömeg miatt egyelőre leállították az evakuálást. Berlin azt tervezi, hogy egy erre a célra kialakított légifolyosó segítségével menekíti ki azt a kétezer afgánt - először nőket és emberi jogi aktivistákat -, akik a német csapatoknak dolgoztak.

 Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma (Pentagon) vasárnap további ezer fegyverest rendelt a helyszínre, ezzel már körülbelül hatezer katona dolgozik az amerikai állampolgárok, illetve a korábban nekik dolgozó afgánok evakuálásán.

Az emberek már vasárnap este megrohamozták a repülőteret, miután a tálib lázadók harc nélkül behatoltak Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok pedig a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták.

A tálib győzelem hírére több nagy légitársaság - köztük a United Airlines és a British Airways - elirányította járatait az afgán légtérből, a Flightradar24 repülőgép-követő szolgálat pedig azt közölte, hogy több utasszállító gép az Afganisztánnal szomszédos Irán és Pakisztán légterén repült át. Az afgán légi közlekedési hatóság úgyszintén nem javasolta a légitársaságoknak az afgán légtér használatát.

 A légitársaságok és a kormányok az elmúlt években nagyobb óvatossággal viszonyulnak a konfliktuszónák légtereihez, miután az elmúlt években két repülőgépet is lelőttek ilyen módon föld-levegő rakétákkal. Az egyiket 2014-ben Kelet-Ukrajna fölött, egy ukrán gépet pedig tévedésből az iráni hadsereg lőtt le 2020-ban. Egyik légiszerencsétlenségnek sem volt túlélője.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.