Nem hiszem, hogy lenne valaki, aki ne látott volna legalább egy hegymászós filmet, ha mást nem, akkor a Cliffhangert. A film mint műfaj természetszerűleg vonzódik az olyan
látványos és veszélyes
történetekhez, amilyen a hegymászás, a repülés vagy a vadászat, különösen, ha egzotikus népek küzdenek valami szörnyű fenevaddal. Robert Flaerty 1921-ben, az északi sarkkör lakóiról készített dokumentumfilmjében, a Nanuk, az eszkimóban használt szinte minden dramaturgiai és látványelemet, amelyet ma egy Everest-expedícióról készült filmben láthatunk. Ahogy Nanuk, a vadász, a hegymászók is valószínűtlen körülmények közt, életveszélyes helyzeteket megoldva, hősiesen helytállva érik el céljukat - ejtik el a fókát, vagy érik el a csúcsnak nevezett kupacot. A "hegyi filmezés" mint műfaj a hegymászás hőskorában, az Alpok csúcsainak meghódításával született meg. Ezeket a filmeket kezdetben olyan nagy filmgyártó cégek rendelték meg, mint például a Gaumont, a Mont Blanc vagy a Matterhorn meghódításáról, mivel a többség számára elérhetetlen csúcsokra való feljutás jól eladható egzotikus sztorinak tűnt. Jó kis ipar épült azóta ezekre a különös útleírásokra, gondoljunk csak azokra a csatornákra, amelyek "a világot hozzák el otthonunkba".
A hegyek és a természet, a felfedezés, kalandvágy és emberi akarat iránt elkötelezett filmesek első nemzetközi fóruma a Trentói Hegyi Filmfesztivál volt. Trentót az 1550-től itt zajló ún. tridenti zsinatról ismerhetjük, melynek során az érsekek és bíborosok a reformáció által kétségbe vont Szentháromság-tételről negyven éven át vitáztak. A dél-tiroli kisvárosban idén 51. alkalommal rendezték a világ legrangosabb hegyi filmfesztiválját.
Pontosan ötven éve, hogy az új- zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tenzing Norgay elérték a világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet. A legrangosabb európai hegyi filmfesztivál, a trentói idén az Everest-évforduló jegyében zajlott. A zsűri elnöke Kurt Diemberger volt, akit a hatvanas-hetvenes években a Himalája operatőrének neveztek. Diemberger emblematikus figura, hiszen utolsó élő tagja a nyolcezres csúcsokat elsőként meghódító hegymászó-generációnak. Leo Dickinson, a sportfilmezés doyenje - filmkameráival az utóbbi harminc évben mindenütt ott volt, ahol történt valami - például átrepült az Everest felett hőlégballonnal - a zsűri tagjaként külön filmet készített az évfordulóra Love Affair with the Everest címmel. Hogy teljes legyen a magashegy-mászás sztárjait felvonultató fesztivál,
Reinhold Messner,
aki 1978-ban oxigén használata nélkül először jutott fel a világ legmagasabb pontjára, hosszú és meglehetősen narcisztikus előadást tartott az Everest ötven évéről.
Az utóbbi években a szakma által egyre kommerszebbnek tartott kanadai Banff fesztivállal szemben - amelynek díjnyertes filmjeit egyébként Magyarországon is vetítik - Trento az a fórum, ahol a filmes és művészi értékek dominálnak. Az egy hétig tartó fesztiválon a dokumentumfilm műfajához sorolható hegyi, expedíciós, valamint természetvédelembe és etnográfiába hajló filmek mellett olyan játékfilmeket is lehet látni, amelyek a hegyek és a felfedezés témájához kötődnek. Példának okáért a tavalyi fesztivál fődíját Eric Valli Himalája című játékfilmje nyerte. Az Everest-évforduló miatt a fesztiválon domináltak az expedíciós hegymászófilmek, amelyek többsége sem dramaturgiai, sem sportszakmai szempontból nem hozott újdonságot. Kezeslábasba öltözött alakok meneteltek a végtelen hólejtőkön, majd tömegesen felértek valami szeles csúcsra, ahol az oxigénhiánynak köszönhetően nem tudtak őszintén örülni. Míg két évtizede a hegymászó expedíciókról szóló filmek első húsz perce az alaptáborba való eljutásról és az ott élő népek kultúrájáról szólt, ma ezek a filmek szinte kizárólag az akcióról beszélnek. Ezzel viszont az a baj, ami a szexfilmekkel is: az akció a tartalom, a lélek nélkül nézhetetlenül profánná válik. A hegymászás, felfedező expedíciók, extrém sport berkein belül manapság elengedhetetlen a filmkészítés, részben a szponzori igények kielégítése végett. A filmkészítés a miniatűr DV-kamerák és PC-re készült vágóprogramok korában mindenki számára elérhetővé vált. A home video nem rossz, mert legalább őszinte. A legtöbb film viszont a hatásvadászat miatt volt hiteltelen. A legtöbb filmes egyszerűen nem vette észre, hogy a kalandról, felfedezésről már nem lehet azon a módon beszélni, mint amikor még kevesek kiváltsága volt, amikor még felfedezés volt átkelni egy sivatagon vagy hegyet mászni a Himalájában.
A sok rossz hegymászófilm közül kettő emelkedett ki toronymagasan. Az egyik a francia Shay Katz filmje, a Matter of Doubt, a másik a spanyol Alberto Inurrategi Your Himalayas című alkotása. A Matter of Doubt végre új aspektus, amely arról szól, hogyan lehet feleségként elfogadni a hegymászó férj hegyek iránti szenvedélyét és az ezzel járó veszélyt. Jean-Cristoph Lafaille francia hegymászót felesége elkíséri a 8091 m magas Annapurna alaptáborába. Míg a férj a halálzónában van, az asszony saját érzéseiről és közös életükről beszél. Alberto Inurrategi baszk hegymászó és filmes Your Himalayas című filmje az 51. Trentói Hegyi Filmfesztivál fődíját nyerte el. Valódi mestermunka, amely szívszaggatóan szépen beszél a hegymászás lényegéről. Alberto Inurrategi testvére, Felix a 8046 méter magas Gashebrum I. (amelyre idén Kollár Lajos vezetésével magyar expedíció indul) elérése után ereszkedés közben vesztette életét. A testvérpár mind a 14 nyolcezer méter feletti csúcs meghódítását tűzte ki célként, a tragédia a 13. elérése után következett be. Alberto Inurrategi egyedül fejezi be küldetésüket, az utolsó csúcs megmászását, választ keresve kettejük motivációira. "Egy lépés a napon és egy lépés a sötétben" - ahogy a hegyek közt érzi magát az ember.
A hegyi filmfesztiválokon nem szokatlan
az etnográfiai filmek
jelenléte. Alex Gabbay filmje, a The man called nomad a zsűri különdíját kapta. Tibet és a buddhizmus az utóbbi időben kínos közhellyé vált, a témával kapcsolatos hisztéria és pátosz miatt. A The man called nomad - kiegyensúlyozott dokumentumfilm, tisztán beszél Tibetről, ahogy azt a tibeti nomádok látják.
Pavol Barabás szlovák rendező 1998-ban vált híressé a 118 nap a jég és a hó fogságában című filmjével, amelyet az Északi-sark első keresztezéséről készített. Az Omo- utazás egy ősi korba című filmje a legjobb expedíciós film díját nyerte el. Talán ez volt az egyetlen film, amely a fesztivált életre hívó szellemiségről, a felfedezésről szólt. A két legnagyobb afrikai felfedező, Stanley és Livingstone után nem sok fehér folt maradt a kontinens térképén. A kevés ilyen térség egyike az etiópiai Omo folyó, amely a víz vadsága, az ott lakó harcias törzsek miatt napjainkig érintetlen maradt. Pavol Barabás egy cseh raftingcsapattal elsőként evezett végig a folyamon. A Omo - amellett, hogy a felfedezések történetében apró kérdést megválaszoló expedíció kalandjáról szól - mint film is jó. Észlelhetetlen stílusa és a szemtanú vallomásának súlya miatt jó. És ez itt a lényeg.
Száz éve Roald Amundsen elvitorlázott az angol partokról észak felé, hogy az Északnyugati átjáró létezésére - amely az utolsó nagy dilemma volt a földrészek felfedezése után - pontot tegyen. Ötven éve meghódították az Everestet, a föld legmagasabb csúcsát. Mi ezek után a felfedezés és a hegymászás? Egy üresedő mítosz vagy egy új tartalmakkal állandóan megtölthető kategória? Ha a hegyi filmesek kilépnek a tarthatatlan heroikus manírból, talán összejön az új tartalom.
Kollmann András
