Magyar Narancs: Pályája eleje óta harcos feminista művészként definiálják.
Natalia LL: A 70-es években figyeltek fel rám az erre fogékony kritikusok, mert a feminista művészetre jellemző elemeket találtak a munkáimban, sőt a műveim mintegy vizuális kliséként foglalták össze a feminizmust. Számomra azonban alkotásaimnak nincsen köze a női jogokhoz vagy azok kivívásához. Ezeket a jogokat a nők addigra már megszerezték. A 60-as, 70-es években inkább a női művészet térnyerése volt aktuális kérdés, mert a múzeumokban a férfiak domináltak, a női művészet pedig ekkor kezdte el keresgélni útját a kiállítótermekbe. Ennek a folyamatnak voltam részese én is.
MN: Művei provokálják a "férfitekintetet": egyszerre mutatják fel a szexualitást és a testet jéghidegen, kiszolgáltatott mivoltában és erotikus, sőt pornográf módon.
NLL: A body artban a test használata nem a vágykeltésen alapul, a testet médiumként, kifejezési eszközként használjuk. Persze mindig lesznek olyan befogadók, akik ezt csak pornográfiaként értelmezik. Nekem azonban nem ez a célom, és nem is tudok vele mit kezdeni, ha a munkáim valaki számára kizárólag a vágykeltés szintjén hatnak. Amikor cenzúráztak, annak nem a politikum, hanem az erotika volt az oka. Akkoriban ez nagyon botránykeltő volt. (És valahol ma is az, lásd a Magyar Nemzet Le a "kortárskodó" pornóval! című kritikáját a kiállításról - a szerk.)
MN: Művei hatásmechanizmusában fontos a megbotránkoztatás?
NLL: Sosem volt célom a sokkolás. Szerintem teljesen természetes dolgot művelek. Az erotika hihetetlen fontos az emberek életében, az emberiség történetében. Platón nézetét vallom, miszerint régen egyek voltunk, aztán különvált férfi és nő. És ez a kettészakadt egység csak a közösüléssel állhat újra helyre - amely aktus egyébként annak a módja is, hogy új emberi élet foganjon meg. Az erotika minden korszakomban meghatározó: néha tragikusabb felhangokkal, de mindig jelen volt. Fiatalkoromban erős vitalitás jellemezte a műveimet, hittem a mindent éltető erőben. A nehezebb korszakokban aztán más témák kezdtek el foglalkoztatni. Amikor megbetegedtem, amikor a testem megváltozott, új vízióim lettek.
MN: A 97-es lengyel árvíz után írta: "A művészet olyan, mint a szeretet, csak ez a fontos, csak ez élhet túl", és ez "véd meg az árvíztől, a semmibe való belefulladástól".
NLL: A művészet szabadság. A művésszel bármi történhet, mivel már szabaddá vált a művészete által.
MN: Mintha a művészetről alkotott képe a vallásos hithez hasonlítana.
NLL: Igen, minden művész isteni szikrának köszönheti azt a valamit, amitől alkotni képes. Ezt nem lehet megtanulni. A művész kiválasztott személy, nagy érzékenységgel és rendkívül intenzív belső élettel. Nem kell híresnek lenni vagy sok pénzt keresni ahhoz, hogy az ember művész legyen - egyszerűen csak az alkotás kényszere szükséges. Ez a lehetősége a művésznek egy diktatúrában is megvan. Mert az ember magában is alkothat, így is elérhető a szabadság.
MN: A tiltás lehet inspiráló?
NLL: Nem hinném. A totalitárius rendszerekben a túlélés a lényeg. A nehéz időszakokban az a fontos, hogy legyen alkotói terve a művésznek, amit véghez is visz, és ezáltal kihúzza valahogy. A kommunizmus idején erősen cenzúrázva voltam, de túléltem ezt a korszakot is, és mára szerencsére bárhol ki lehet állítani minden munkámat.
