A Le Figaro kritikusa pedig így kommentálta az eseményt: „letartóztattak egy szerencsétlen embert, aki, kijövet a kiállításról megmarta a járókelőket”. A szidalmak nagy része Paul Cezanne* Modern Olympia című festményére irányult, mely mű Manet munkájának „paródiája” és átirata volt. Cezanne már korábban is feltűnést keltett, amikor egy ízben le kellett akasztani egy kiállított képét, mert a tömeg azzal fenyegetőzött, hogy darabokra tépi. A „nemes egyszerűséget és csendes nagyságot” favorizáló akadémisták és a nézők utálták és megvetették, s ez az elutasítás tartósnak bizonyult: amikor 1905-ben Monet egy újságcikkben csodálatát fejezte ki iránta, a szerkesztőség lábjegyzetben határolódott el a leírtaktól.
Az 1907-es párizsi Őszi Szalonon az akkor már halott Cezanne monografikus kiállítását azonban a művészek és a műkritikusok kitörő lelkesedéssel fogadták (Lyka Károly és Fülep Lajos is igen elismerő szavakkal illette a művészt), de akkor még ők sem sejthették, hogy Cezanne munkássága lesz a forrás, amelyből a 20. század avantgárd művészete táplálkozik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
