Kiállítás

Az origó

Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig

Kritika

A francia művész (1839–1906) életében csak a kollégái és a barátai (például Zola) szemében számított etalonnak. Amikor 1874-ben megrendezték az impresszionisták első nagy kiállítását, a korabeli „műértőt”, Albert Wolfot sokkolta a tárlat: „A látogató gyanútlanul belép, és rémült szeme elé iszonyú színjáték tárul. Öt vagy hat elmebajos, köztük egy nő, adott itt találkát egymásnak.”

A Le Figaro kritikusa pedig így kommentálta az eseményt: „letartóztattak egy szerencsétlen embert, aki, kijövet a kiállításról megmarta a járókelőket”. A szidalmak nagy része Paul Cezanne* Modern Olympia című festményére irányult, mely mű Manet munkájának „paródiája” és átirata volt. Cezanne már korábban is feltűnést keltett, amikor egy ízben le kellett akasztani egy kiállított képét, mert a tömeg azzal fenyegetőzött, hogy darabokra tépi. A „nemes egyszerűséget és csendes nagyságot” favorizáló akadémisták és a nézők utálták és megvetették, s ez az elutasítás tartósnak bizonyult: amikor 1905-ben Monet egy újságcikkben csodálatát fejezte ki iránta, a szerkesztőség lábjegyzetben határolódott el a leírtaktól.

Az 1907-es párizsi Őszi Szalonon az akkor már halott Cezanne monografikus kiállítását azonban a művészek és a műkritikusok kitörő lelkesedéssel fogadták (Lyka Károly és Fülep Lajos is igen elismerő szavakkal illette a művészt), de akkor még ők sem sejthették, hogy Cezanne munkássága lesz a forrás, amelyből a 20. század avantgárd művészete táplálkozik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.