Az origó

Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig

A francia művész (1839–1906) életében csak a kollégái és a barátai (például Zola) szemében számított etalonnak. Amikor 1874-ben megrendezték az impresszionisták első nagy kiállítását, a korabeli „műértőt”, Albert Wolfot sokkolta a tárlat: „A látogató gyanútlanul belép, és rémült szeme elé iszonyú színjáték tárul. Öt vagy hat elmebajos, köztük egy nő, adott itt találkát egymásnak.”

A Le Figaro kritikusa pedig így kommentálta az eseményt: „letartóztattak egy szerencsétlen embert, aki, kijövet a kiállításról megmarta a járókelőket”. A szidalmak nagy része Paul Cezanne* Modern Olympia című festményére irányult, mely mű Manet munkájának „paródiája” és átirata volt. Cezanne már korábban is feltűnést keltett, amikor egy ízben le kellett akasztani egy kiállított képét, mert a tömeg azzal fenyegetőzött, hogy darabokra tépi. A „nemes egyszerűséget és csendes nagyságot” favorizáló akadémisták és a nézők utálták és megvetették, s ez az elutasítás tartósnak bizonyult: amikor 1905-ben Monet egy újságcikkben csodálatát fejezte ki iránta, a szerkesztőség lábjegyzetben határolódott el a leírtaktól.

Az 1907-es párizsi Őszi Szalonon az akkor már halott Cezanne monografikus kiállítását azonban a művészek és a műkritikusok kitörő lelkesedéssel fogadták (Lyka Károly és Fülep Lajos is igen elismerő szavakkal illette a művészt), de akkor még ők sem sejthették, hogy Cezanne munkássága lesz a forrás, amelyből a 20. század avantgárd művészete táplálkozik.