magyarnarancs.hu: Ebben az évben leszel nyolcvan. Milyen?
Kemény György: Sok mindent végigcsináltam, szakmailag is, a történelemben is, de engem mindig a jelen meg a jövő érdekelt. Mondjuk, nagyon kevés hatvan fölötti kollégával tudok beszélgetni. „Emlékszel? Emlékszem – de nem érdekel.” Ez annak is a folyománya, hogy engem nem a művészet érdekel elsősorban, nem vagyok bezárva egy múzeumba vagy egy galériába, hanem a világ meg az élet. Szerelmes vagyok a Hubble-ba, például.
MN: Az űrtávcsőbe?
KGY: Életem egyik nagy vágya, hogy eljussak a Marsra. Gyűjtöm a marsi tájképeket, amiket a Curiosity űrszondák küldözgetnek, szeretném megélni, nem biztos, hogy összejön, hogy fapadossal 2 nap alatt fölmehessek egy kicsit fotózni, aztán vissza. Megkóstolnám a kajájukat, megnézném a múzeumaikat.
magyarnarancs.hu: Viccelsz.
KGY: Szoktam. Karinthyn nőttem fel.
magyarnarancs.hu: Humor nélkül nehéz lenne elviselni magunkat?
| ||
KGY: Is. A múlt évezred végén megjelent az egyetlen kötetem, A magyar nyelv értelmező képtára, ami ilyen szóvicc-rajzokból áll. Karinthy titkára, Grätzer József volt a szerzője a Sicc – Szórakoztató időtöltések, cseles csalafintaságoknak, amit nagyon imádtam gyerekként. Tele van szóviccekkel, e-betűvel beszélgetésekkel. A humor nekem alaphibám, a szakmában is. És imádok tanulni.
magyarnarancs.hu: Az internetről tanulsz?
KGY: Is.
magyarnarancs.hu: Ha nem is lógsz a neten, de használod ezerrel, pl. facebookozol. Mit szeretsz benne?
KGY: Húsz évvel ezelőtt megnézték a képeidet a kurátorok, és azt mondták: három év múlva lesz egy kiállításod. Három év alatt annyi minden változik. Az internet előtti időkben mindig ugyanaz a száz vagy ötven barát jött el a megnyitóra – és soha senki más. Most a facebookon mindenki lát! Én évtizedekig plakátos, tervezőgrafikus voltam, rutinom van benne, hogy a megrendelők, ezerből tízezer, mikor megkérdeztem, mikorra kell elkészülni, azt mondták: tegnapra! Azonnal nyomdába kellett mennie a plakátnak is, azonnal utcára kellett kerülnie.
magyarnarancs.hu: Ebben a tempóban nyomod ma is?
KGY: Igen, éjjel dolgozom, reggel négykor, ötkor, hatkor kész vagyok, felrakom a fb-ra, és akik már fönn vannak, lájkolják is a dolgaimat. És ez nekem sokkal jobb annál, hogy négy év múlva lesz egy kiállításom.
magyarnarancs.hu: Most viszont két héttel a legutóbbi kiállítás-megnyitód előtt szóltak, hogy kiállításod lesz.
KGY: Mivel akkor közölték, hogy megkaptam a Herczeg Klára díjat, amit évente átadnak egy-egy fiatal képzőművésznek.
magyarnarancs.hu: Meg egy örökifjúnak?
KGY: Néhány éve nemcsak a junior fiatal művészek, hanem a senior fiatal művészek is megkapják. Úgyhogy két hét alatt kellett felkészülnöm a kapcsolódó kiállításra. Engem izgatnak a rövid távok. Nagyon sok gondolkodást igényelt, előbb agyban kellett összehozni.
magyarnarancs.hu: Használsz grafikai programokat?
KGY: Rengeteg újabbnál újabb program van, de – bár 18 éve dolgozom komputeren – csak a legprimitívebb gyerekprogramot használom, a paintbrush-t. Tele van pixellel, imádom. Utálom viszont a szuper digitális megoldásokat: nincs benne a kéz, az ügyetlenség, a pixel, túl tökéletesek. Mikor évtizedekig plakátot rajzoltam, akkor is ragaszkodtam hozzá, hogy „kiszaladjon” a tollam.
magyarnarancs.hu: Azt mondtad, a pop art korszakát úgy tartod számon, mint életed egyik csomópontját. Most megint utolért a pop art, méghozzá világméretekben. Mi keltette fel ismét a pop-art iránti érdeklődést?
| ||
.jpg "false")
KGY: Valaminek mindig reneszánsza van, és örülök, hogy élve megértem a saját reneszánszomat. A minneapolisi kortárs múzeum, a Minneapolis Walker Art Center 2015-ben kiadott egy könyvméretű katalógust az International Pop c. kiállításához. A kiadvány egy külön fejezetben foglalkozik a magyarországi pop arttal, Fehér Dávid fiatal művtörténésznek köszönhetően.
magyarnarancs.hu: Több fontos, európai és amerikai kortárs múzeum szerint nem tisztán amerikai fejlemény a pop art.
KGY: Nem csak hogy remek japán, és nyugat-európai, hanem kelet-európai, köztük magyar pop-art művészek is voltak. De az egyik leghíresebb kortárs múzeum, a Tate Modern is megrendezte a maga pop-artját, a nőkkel a középpontban, 2015-ben.
magyarnarancs.hu: A Ludwig Goes Pop + The East Side Story című budapesti kiállítás ezek szerint nagyon naprakész volt, bár oda te éppenséggel nem lettél beválogatva.
KGY: Nem volt tőlem képük.
magyarnarancs.hu: Viszont a Tate Modern 2014-es, Global Pop címmel tartott szimpozionján Fehér Dávid a te munkáidból is vetített. Mint mondtad, ezzel a konferenciával kezdődött ”az egész”.
KGY: Legalább is az, hogy a Global Pop katalógusába bekerült Az esernyő öltöztet című 1969-es plakátom. Annak idején botrány volt belőle, de nem szedték le a falról.
magyarnarancs.hu: Mi a helyzet most?
KGY: Kezdenek népszerűsödni a műveim, a plakátjaim is. Van ez a Budapest Poster Gallery, amit szintén egy fiatalember, Várkonyi Ádám csinál nagyon lelkesen. Olyan árakon mennek a régi plakátok, hogy csak néztem. A nyomatok is. Van tőlem is plakát, Amerikában, egy árverésen vette a tulaj. Mondom, hú, ez nincs meg nekem, megvenném, mire ő, hogy: Gyuri, ne próbálkozz. Ötezertől negyedmillióig is felmennek az árveréseken az árak! Húsz évvel ezelőtt ajánlottak egy galériást, hogy mutassam meg neki a munkáimat. Jó, mutasd Gyuri, de, egy: nyomatokat nem lehet eladni, kettő: ami a második világháború után történt, az minket kereskedőket nem érdekel. És most eljutottunk a hatvanas évekig, mint izgalmas korszakhoz.
magyarnarancs.hu: A pop art főműved nem egy plakát volt.
KGY: Hanem egy marha nagy szekkó, amit 1971-ben Kőszeg Ferenc lakásában festettem, az ellenzék főhadiszállásán, amiről akkor még nem tudtam, hogy az.
magyarnarancs.hu: Tényleg nem tudtad?
| ||
KGY: Mikor odahívtak, még tényleg nem. Kenedi Jancsival voltam jóban, ő mondta, hogy egy unalmas L alakú szobán lakik együtt a Bence Gyurival, fessek már valamit a falra. Na, de ezt most azért is hoztad elő, mert Minneapolisban a kelet-európai pop artról tartott előadáson ezt a bizonyos szekkót is vetítették. Két évig, minden szombat éjjel csináltuk, rengeteg zsíros kenyér fogyott. Én megrajzoltam, ők kifestették. Aki a „vonalon túlra ment”, azt kiküldtem, nem jöhetett vissza. Szigorú voltam. Mondjuk, ha kijöttek volna az egészségvédelmisek, leparancsoltak volna létráról, mert wallkyddal festettem, nagyon mérgező volt. Jó buli volt, rengeteg „festővel” és festőköpennyel. Ez az időszak tényleg a csomópontja volt az életemnek. A kép még mindig megvan, az egyik vége ugyan tönkrement: ott megy el a lift, annál a falnál. Kérdezte a Kőszeg, hogy mit lehetne csinálni, hogy ne romoljon tovább – mondtam neki, hogy állítsd le a liftet.
magyarnarancs.hu: 2014-ben a 100 éves budapesti házak napján ez a szekkó is benne volt a programban.
KGY: Óránként vitték busszal az embereket, és Kőszeg előadást tartott minden csoportnak. Fényképeztek, mint a Sixtusi kápolnában. Soha nem gondoltam volna.
magyarnarancs.hu: Épp a minap láttam a neten, hogy Erdélynek egy miskolci kis kocsmában van egy mozaikképe.
| ||
KGY: Érdekes, hogy én a mai napig, biztos azért, mert ismertem, nem úgy nézek Erdélyre, mint egy nagy művészre, hanem mint, mint egy Hegelre. A hetvenes-nyolcvanas évek kortárs művészetének az agyára, a nyitottságnak és annak a példájára, hogy szabad gondolkodni egy olyan világban, ahol nem szabad. Lásd még 2016. Persze, a művészeknél ma ugyanúgy, mint a szocializmusban, nem csak ez a megélhetési buli van, hanem az is, amit én Mefisztó-effektusnak hívok. „Színpad” nélkül meghalok, mondja a művész. A hatalom meg cserében azt kapja, hogy körbemutat: a legnagyobb művészek szeretnek engem. Amikor apukám elvitt 1947-ben a PIM helyén, a Károlyi palotában levő Fővárosi Képtárba..., arra én azóta is emlékszem. Lossonczy Tamásokat meg Bálint Endréket láttam 11-12 évesen, meg Csáky szobrokat. Teljesen begerjedtem. És utána, mikor kitört a szocializmus, nagyon jó absztrakt művészek kezdtek szocreált csinálni. Keddről szerdára. „Valamiből élni kell, szarok rá, majd megfestem magamnak odahaza vasárnap az absztrakt képet.” Persze, mindig voltak, akik azt mondták, hogy nem. Például a Bálint Bandi is, meg épp a Lossonczy is.
magyarnarancs.hu: A legutóbbi kiállításodat, a Laborban, az 1982-es Dorottya galériában rendezett Utolsó vacsora párjának tartod. Mindkettőről gesamkunstként beszélsz.
KGY: Ketten voltunk a mostani kiállításon a Laborban, két különálló kiállítással. A junior díjas, 27 éves Trapp Dominika egész mást csinált, az én kiállításom címe Vér és pisi volt. 1982-ben a Dorottyában az Utolsó vacsora egy nagy térberendezés volt: asztal, 12 szék, tányérok, a székek fölött a rajzaim, 12 olyan barátom portréjával, akiknek az apostolokkal megegyező keresztnevük volt. Jézus helyén egy működő tévé a tv-híradóval. Aki belépett a kiállításra, megjelent a tv-ben. Nagy hatással volt rám Nam June Paik TV Jungle című munkája. Jerger Krisztina pedig fantasztikusan kivitelezte az elképzeléseimet.
magyarnarancs.hu: A kritika hogy fogadta akkor?
KGY: Mikor összefutottam Erdély Miklóssal, azt mondta, Gyuri, utálok bárkit dicsérni, de ez kurva jó. Erre a kritikára voltam a legbüszkébb egész életemben.
magyarnarancs.hu: A Vér és pisi c. mostani kiállításodon ismét megjelent a '82-ben használt Caracalla mellszobor.
KGY: 1982-ben az Utolsó vacsorán egy nagy krumplihalmon állt a szobor, előtte egy héber/zsidó pészachi imakönyvvel, ami a pészachi vacsoránál volt kinyitva. Ez a mostani mini gesamkunst a kisplasztikától a nyomaton át a vetítésig szintén több műfajt ölelt fel és behoztam valamit a múltamból is egy fordulattal, egy földre-fordulattal a Caracallát. Érdekelt, hogy miért szeretem ezt a Caracalla szobrot, ami '82-ben nálam felejtődött. Miért nem gyűlölöm, mikor egy iszonyatos diktátora volt az ókornak, egy nagy katona, aki gyilkolt, mint az állat. Folyt a vér a keze közt. Úgy halt meg, hogy egyszer – fiúk, pislantanom kell –, az árokparton a saját TEK-ese, testőre döfte markolatig a tőrt a hátába. Caracalla, a gyilkos most fekve került egy posztamensre, és kiraktam egy üveg „vért” és meg egy üveg „pisit” egy másikra.
magyarnarancs.hu: Az egyik alapítója vagy a Magyar Plakát Társaságnak.
KGY: Egy fiatal kollégám nagyon jól kitalálta, hogy minden hónapban bedob egy témát három-négynapos határidővel, a migránskérdésről, az oszlopháborúról, a környezetszennyezésről – és zsupsz, ki az online-ra. A Greenpeace legutóbbi párizsi világkonferenciájára én az axolotl kihalása elleni munkával reflektáltam.
