Képzőművészet

A harmincöt év alatti művészeknek kiírt 2013-as Esterházy-díj három díjazottjának egyike archaikus és "roncsolt" alakjairól ismert. A kaktuszokról, a "barkács" popzenéről, a matyókról és a portásokról beszélgettünk.

Mi újat lehet még mondani Velencéről, erről az élveteg, túlesztétizált, individualista városról, amely folyton újratermeli saját reflexióiból építkező mitológiájának gazdasági és kulturális feltételrendszerét? Velence úgy szippantja fel a közhelyeket, mint a pénzt.

Nem tudható, hogy a CET-et tervező Kas Oosterhuis mit szól a beruházó és a kivitelezők közötti, átláthatatlan viták után végre megnyíló épületéhez, amely olyan ikonikus és professzionálisan megoldott városi jelként funkcionált volna, ami nem csupán külsejével csábítja el a látogatókat.

Szabó Rozália szomorú sorsától a szarral festett Pink Floydig. Bárdos Deák Ágnes szubjektív beszámolója az új Bada Dada Tibor-kiállításról.

A képzőművészet és a kortárs zene kapcsolatával sem a művészettörténet, sem a művészeti köztudat nem foglalkozott túl sokat az utóbbi néhány évtizedben, ami az avantgárd recepciójának általános megkésettségével magyarázható.

Gimnáziumi irodalomtanárunk - mint később bevallotta - sokkal mélyebben tanította és kérte számon azokat a szerzőket és műveket, amelyeket nem kedvelt. Utólag ugyan kisakkoztuk, kik/mik voltak ellenszenve tárgyai, én viszont nem árulok zsákbamacskát: egy rövid fiatalkori fellángolástól eltekintve sosem szerettem Chagall műveit (korai eltévelyedéseim között tartom számon Vasarely op-artos műveinek csodálatát is). A prekoncepciókat ugyan nehéz félrerakni, de azért igyekeztem nyitottan végignézni a kiállítást: katartikus élményben ugyan nem volt részem, viszont megértettem, hogy miért is ódzkodom az orosz-francia mester műveitől.

Bármennyire is hívogatóak, ábrándosak a fényképeken, rajzokon az alacsony házak, a hangulatos kocsmanevek, az összevissza utcák, unom már papíron és fennhangon is a krúdyzós-tabánozós sóhajtozást. Helyettes Grinzing, fosztogatni a külföldieket? Miféle borokat árulnának ott (és milyeneket egykoron - nincsen okunk illúziókra)? Budapest Montmartre-ja netán? Még az "igazi", a párizsi is merő egy silányság, giccs, üres borzalom.

„Az organikustól a fényművészetig” címmel háromállomásos kortárs magyar kiállítást mutattak be Indiában, a National Gallery of Modern Art hálózatában, a legkomolyabb indiai képzőművészeti múzeumokban. A kiállításról és a két kultúra kapcsolatáról a kurátort, Csáji Attilát kérdeztük.

A Vasarely Múzeum földszinti terempárját megtöltő kettős tárlat egyrészt a Párhuzamos kiállítás címen futó kiállítássorozatba illeszkedik, másrészt kötődik az első emeleten látható, az OSAS (Open Structures Art Society/Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület) által szervezett Határterek/Interspaces című csoportos kiállításhoz.

Egyszer, egy rövid és dicsőséges filológiai pillanatra megleptem Bodor Ádámot azzal, hogy ismerem a ler szót. Persze gyorsan kiderült, hogy a börtönszlengben a ler egészen mást jelent, mint surcban járó dédnagyanyám háztáji szókincsében, de attól még evidensen identifikációs szerepe van: aki tudja, mi a ler, tudja, mi a börtön. Illetve: aki tudja, mi a ler, az nem Magyarországon született.

A Szépművészeti tárlatának megszervezéséről és a bizarrnak tartott barokk sokszínűségéről a kiállítás társkurátorával beszélgettünk.

Elpusztultnak hitt szenzációs képzőművészeti kincsre bukkantak egy jellegtelen müncheni lakásban. A náci Németország egyik leghíresebb műkereskedőjének gyűjteményéről a berlini kormány már évek óta tud, de műértő körökben sem volt ismeretlen. A máig tartó huzavona alig titkolt célja, hogy a milliárdos érték ne hagyja el az országot.

Kiválasztottunk 10-et az 51-ből. Önnek már csak egyet kell: azt, amelyik a kedvence volt!