„A tökéletes önmagában tökéletlen”

Szaladják „Taikyo” István

A Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendezővel, fotográfussal és zen tanítóval a Capa Központban látható kiállítása kapcsán beszélgettünk Hamvasról, az Én-tudatról, a tradicionális és kortárs japán művészekről és a fotográfiáról.

 

Magyar Narancs: Eredetileg is fotóművésznek készültél?

Szaladják „Taikyo” István: Fotószakmunkás iskolát végeztem és fotóművész szerettem volna lenni. Bollók Csaba barátommal csináltunk egy amatőr filmet, amellyel díjat nyertünk, aztán döntöttünk úgy, hogy együtt felvételizünk a filmművészetire. Szerencsénkre fel is vettek minket. Akkoriban mindenféle képet csináltam, kísérleteztem, mert a korabeli fotótechnikákról már mindent megtanultam.

MN: Operatőrként és filmrendezőként 2007 óta mintha eltűntél volna. Szeretnél még filmet csinálni?

SZTI: Nem. Olyan méretű erőfeszítést, időt és pénz kíván egy film elkészítése, hogy ha felelősen mérlegelnem kell, és megkérdezem magamtól, hogy mivel használok jobban, akkor azt választom, hogy segítsek abban, hogy az emberek felszabadulhassanak a terheik alól.

MN: Hívnak még?

SZTI: Nem. A filmvilág olyan, mint a többi: ha benne vagy a kapcsolati hálókban, akkor ismernek. Fotóművészeti szempontból pedig nulla vagyok, senki soha nem hallott rólam.

MN: Hogy kerültél a zen közelébe?

SZTI: Annak idején még szamizdatban terjedtek a Hamvas-szövegek, egymásnak adogattuk. A Hamvas-életműből az következett, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját belső útját. Nem elég mindent intellektuálisan tudni, keresni kell. A művészet oldaláról indultam el: közel állt hozzám a tusfestészet, a japán esztétika. Egy barátom javasolta, hogy menjek el zent gyakorolni. Egyszer elmentem, és maradtam.

MN: A japán mestered Taigen Shodo Harada Roshi volt, akinek a Madárszabadító, felhő, szél című filmedet ajánlottad. Ebből mi a felvett név?

SZTI: A Taigen Shodo. Ez hasonló ahhoz, mint amikor belépsz egy keresztény rendbe. Lesz egy beavatási neved, és a világi neved elmarad.

MN: Hogyan lettél tanító?

SZTI: Ha sokat meditálsz, gyakorolsz, és szépen letisztul a tudatod, akkor megtörténik az a pillanat, amelyet megvilágosodásnak neveznek. Megtapasztalsz egy Egység-élményt, amikor rádöbbensz, hogy a világ minden szempontból Egy, és az, hogy eddig elválasztva érezted magad, fikció. És az Én, az egód abban a pillanatban összeomlik, felszámolódik. És amikor ez megtörténik, még tíz-húsz év gyakorlás kell, és akkor a mestered azt mondja, hogy jó, most már taníthatsz.