Interjú

„A tökéletes önmagában tökéletlen”

Szaladják „Taikyo” István

A Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendezővel, fotográfussal és zen tanítóval a Capa Központban látható kiállítása kapcsán beszélgettünk Hamvasról, az Én-tudatról, a tradicionális és kortárs japán művészekről és a fotográfiáról.

 

Magyar Narancs: Eredetileg is fotóművésznek készültél?

Szaladják „Taikyo” István: Fotószakmunkás iskolát végeztem és fotóművész szerettem volna lenni. Bollók Csaba barátommal csináltunk egy amatőr filmet, amellyel díjat nyertünk, aztán döntöttünk úgy, hogy együtt felvételizünk a filmművészetire. Szerencsénkre fel is vettek minket. Akkoriban mindenféle képet csináltam, kísérleteztem, mert a korabeli fotótechnikákról már mindent megtanultam.

MN: Operatőrként és filmrendezőként 2007 óta mintha eltűntél volna. Szeretnél még filmet csinálni?

SZTI: Nem. Olyan méretű erőfeszítést, időt és pénz kíván egy film elkészítése, hogy ha felelősen mérlegelnem kell, és megkérdezem magamtól, hogy mivel használok jobban, akkor azt választom, hogy segítsek abban, hogy az emberek felszabadulhassanak a terheik alól.

MN: Hívnak még?

SZTI: Nem. A filmvilág olyan, mint a többi: ha benne vagy a kapcsolati hálókban, akkor ismernek. Fotóművészeti szempontból pedig nulla vagyok, senki soha nem hallott rólam.

MN: Hogy kerültél a zen közelébe?

SZTI: Annak idején még szamizdatban terjedtek a Hamvas-szövegek, egymásnak adogattuk. A Hamvas-életműből az következett, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját belső útját. Nem elég mindent intellektuálisan tudni, keresni kell. A művészet oldaláról indultam el: közel állt hozzám a tusfestészet, a japán esztétika. Egy barátom javasolta, hogy menjek el zent gyakorolni. Egyszer elmentem, és maradtam.

MN: A japán mestered Taigen Shodo Harada Roshi volt, akinek a Madárszabadító, felhő, szél című filmedet ajánlottad. Ebből mi a felvett név?

SZTI: A Taigen Shodo. Ez hasonló ahhoz, mint amikor belépsz egy keresztény rendbe. Lesz egy beavatási neved, és a világi neved elmarad.

MN: Hogyan lettél tanító?

SZTI: Ha sokat meditálsz, gyakorolsz, és szépen letisztul a tudatod, akkor megtörténik az a pillanat, amelyet megvilágosodásnak neveznek. Megtapasztalsz egy Egység-élményt, amikor rádöbbensz, hogy a világ minden szempontból Egy, és az, hogy eddig elválasztva érezted magad, fikció. És az Én, az egód abban a pillanatban összeomlik, felszámolódik. És amikor ez megtörténik, még tíz-húsz év gyakorlás kell, és akkor a mestered azt mondja, hogy jó, most már taníthatsz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.