Interjú

„A tökéletes önmagában tökéletlen”

Szaladják „Taikyo” István

A Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendezővel, fotográfussal és zen tanítóval a Capa Központban látható kiállítása kapcsán beszélgettünk Hamvasról, az Én-tudatról, a tradicionális és kortárs japán művészekről és a fotográfiáról.

 

Magyar Narancs: Eredetileg is fotóművésznek készültél?

Szaladják „Taikyo” István: Fotószakmunkás iskolát végeztem és fotóművész szerettem volna lenni. Bollók Csaba barátommal csináltunk egy amatőr filmet, amellyel díjat nyertünk, aztán döntöttünk úgy, hogy együtt felvételizünk a filmművészetire. Szerencsénkre fel is vettek minket. Akkoriban mindenféle képet csináltam, kísérleteztem, mert a korabeli fotótechnikákról már mindent megtanultam.

MN: Operatőrként és filmrendezőként 2007 óta mintha eltűntél volna. Szeretnél még filmet csinálni?

SZTI: Nem. Olyan méretű erőfeszítést, időt és pénz kíván egy film elkészítése, hogy ha felelősen mérlegelnem kell, és megkérdezem magamtól, hogy mivel használok jobban, akkor azt választom, hogy segítsek abban, hogy az emberek felszabadulhassanak a terheik alól.

MN: Hívnak még?

SZTI: Nem. A filmvilág olyan, mint a többi: ha benne vagy a kapcsolati hálókban, akkor ismernek. Fotóművészeti szempontból pedig nulla vagyok, senki soha nem hallott rólam.

MN: Hogy kerültél a zen közelébe?

SZTI: Annak idején még szamizdatban terjedtek a Hamvas-szövegek, egymásnak adogattuk. A Hamvas-életműből az következett, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját belső útját. Nem elég mindent intellektuálisan tudni, keresni kell. A művészet oldaláról indultam el: közel állt hozzám a tusfestészet, a japán esztétika. Egy barátom javasolta, hogy menjek el zent gyakorolni. Egyszer elmentem, és maradtam.

MN: A japán mestered Taigen Shodo Harada Roshi volt, akinek a Madárszabadító, felhő, szél című filmedet ajánlottad. Ebből mi a felvett név?

SZTI: A Taigen Shodo. Ez hasonló ahhoz, mint amikor belépsz egy keresztény rendbe. Lesz egy beavatási neved, és a világi neved elmarad.

MN: Hogyan lettél tanító?

SZTI: Ha sokat meditálsz, gyakorolsz, és szépen letisztul a tudatod, akkor megtörténik az a pillanat, amelyet megvilágosodásnak neveznek. Megtapasztalsz egy Egység-élményt, amikor rádöbbensz, hogy a világ minden szempontból Egy, és az, hogy eddig elválasztva érezted magad, fikció. És az Én, az egód abban a pillanatban összeomlik, felszámolódik. És amikor ez megtörténik, még tíz-húsz év gyakorlás kell, és akkor a mestered azt mondja, hogy jó, most már taníthatsz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.