A rendezési elv középpontjában az emberi test áll mint mértékegység és „tematikus alegység”, ezt követi „az otthon, a privát szféra és a használati tárgyak mérethez való viszonya, majd tágabb környezetünk, különféle tájak és az univerzum ábrázolása”. Vannak persze külön egységek, egyfajta altémák is – illetve olyan munkák, melyek egymással folytatnak virtuális párbeszédet. Az ilyen csoportosítás némileg didaktikusnak tűnik, de szerencsére pár túlbonyolított munka kivételével a kiállítás igen érdekes.
Rögtön a bejáratnál Ámmer Gergő Dávid című szobra áll. A Góliátot legyőző hős alakját és arcát Ámmer a törpe növésű Tunkel Nándor erőemelő paralimpiai sportolóról mintázta, míg a lába előtt heverő, legyőzött óriás arcmásában a művészre ismerhetünk. A testrészek témakör következő része a fej. Ezt Birkás Ákos egyik kései oválfeje és Ember Sári kőből készült maszkos munkája képviseli, melyen a negatív kőmaszkból szó szerint a térbe kiléptetett részletek (szem, orr, száj) felnagyított méretben jelennek meg. A testfelületeket Várnai Gyula fekete-fehér fotósorozata reprezentálja. Első pillantásra viszont a bőrre és szőrre, gyűrött és felismerhetetlen testfelületre zoomoló képek leginkább furcsa és bizarr tájrészletekre emlékeztetnek. Bár Fabricius Anna nem ismerhette Szirtes János Avanti című, 1983-as performanszát, mégis, „35 év elteltével annak párját alkotta meg”. Legalábbis a befejező részét. Míg Szirtes gesztusfestménye befejeztével felmászott egy 2 méter 10 centi magas nő nyakába, Fabricius videomunkájában egy kínai nő létra segítségével jut ugyanoda (a „törpe” legyőzi az óriást).
A privát szférát, ezen belül az étel szekciót Imre Mariann robusztus asztalon rögzített apró nyomai (Morzsák) és Fodor János Párna címet viselő, felnagyított tárgya (egy csomag „magyar liszt”) vezeti be. Nem marad ki a család, az emlékezés és a nosztalgia sem. Ember Sári családi nippekre, furcsa emléktárgyakra hasonlító kerámiáit Tranker Kata apró alakokkal pettyezett installációja követi (a miniatűr figurák arcát régi fényképekből kivágott portrék teszik személyessé).
Egy léptékváltásra fókuszáló kiállításon természetesen szerepelnie kell Szabó Dezső munkáinak. A művész terepasztalon rögzített maketteket, jeleneteket nagyított fel, elérve ezzel a valóság szinte tökéletes illúzióját. Az ismert katasztrófaképek eredete a Process című sorozatban „lepleződött le”; az itt kiállított munkákon már látszik, hogy Szabó egyértelműen díszletekkel és kulisszákkal dolgozott.
Egy nagyobb egységet alkotnak a természettel kapcsolatos munkák. Egyszerre abszurd és szomorú Kerezsi Nemere 111 cm átlaló – Üdvözlet a Kárpátokból című objektje, mely része a Kárpátokban zajló fakitermeléssel foglalkozó művészi projektjének. Az átlaló faipari tolómérő eszköz, mellyel a 100 cm átmérő alatti farönköket mérik. A megnagyobbított mérési tartomány pedig arra utal, hogy egyre kevesebb méretes fa maradt a Kárpátok hegyeiben. Iski Kocsis Tibor két munkájának ugyanazon fatönk a témája. Míg a nagy méretű olajkép, a kisebb rajzot nagyítóval készítette. A két alkotás eltérő mérete és technikája egyben meghatározza a nézői pozícióit is, szemléletesen demonstrálva a kurátorok törekvését, hogy felhívják a figyelmet: a (gyakran méret- vagy színhibás) reprodukció sosem helyettesíti az eredeti műtárgyat.
Már persze ha egyáltalán lehet a művet reprodukálni. Kokesch Ádám kicsiny ablaksorát, benne egy lakásbelsőt bemutató, térhatású diakockákkal még csak-csak, de Asztalos Zsolt munkáját semmiképpen. A két, egyenként 0,2×0,2 milliméteres (!) rajzot csak mikroszkóp segítségével lehet egyáltalán látni.
A mikroszkopikus művek mellett egészen hatalmasak is szerepelnek. Ilyen Koós Gábor fametszete (minden alkotásában egymás mellé helyezi a dúcot és az ezzel készített, egyetlen nyomatot, mintegy kivonva a sokszorosított grafika terminus technicusából a jelzőt). A kiállított, monumentális munka ráadásul kisebb, frottázs technikával készített egységekből áll össze.
Egyazon kompozíció kis és nagy méretben, ez Bak Imre és Király András műveinek „témája”. Bak vázlatából hiányzik a mű lényege. A művész ezzel demonstrálja, hogy egy színmező térhatását csak bizonyos mérethatár átlépésével lehet elérni. Király murális munkája egy kisebb képen alapul, az eredeti kompozíció méretét megtöbbszörözte, állásában elforgatta, és a kép elmeinek arányát is megnyújtotta – elkövetve ezzel a sokszoros léptékváltás minősített esetét.
Új Budapest Galéria, nyitva: február 17-ig
