Képzőművészet

A 2015-ben indult Ékszerek Éjszakája Budapest (ÉÉB) „egyéjszakás” eseményből immár ékszerhétté nőtte ki magát: közel 30 tárlat, performanszok és az online térben tartott előadások mellett még egy központi kiállítás is része a programnak.

A H6 kortárs ékszertervező csoport tagja és az Ékszerek Éjszakája Budapest egyik szervezője. A tervezői praxisáról, a kortárs művészeti ékszer fogalmáról és persze az egyhetes rendezvénysorozatról beszélgettünk vele.

Az akt hosszú évszázadok alatt olyan önálló műfajjá fejlődött, amely a test mozdulataival, az ábrázolt helyzetekkel önmagában képes tartalomkifejezésre, tükrözve a korszellem adottságait. Kortárs kérdéseinkre „kortárs testeken” keresztül mutat fel válaszokat a Kiscelli Múzeum kiállítása.

A művészetben, legyen az autonóm vagy alkalmazott, számos olyan terület és műfaj létezik, amelyek értelmezése és definiálása régóta és rendre visszatérően foglalkoztatja a teoretikusokat.

Az emberiség története egyben a mind rafináltabb harci és vadászfegyverek históriája is, ez ügyben már eleinknek sem kellett a szomszédba menni ötletekért. Valamiért mégis mentek feszt: a legjobb mesterségbeli fogásokat, harci trükköket, szerkezeti leleményeket egymástól tanulták meg és fejlesztették tovább.

Rövid, lényegre törő, ám mégiscsak sejtelmes felszólítás csábít a Kiscelli Múzeum templomterébe: Ragyogj! Egy ilyen felütés után azt várja a látogató, hogy nyűgözzék le.

A Szépművészeti Múzeum hatalmas grafikai gyűjteményében csak a korai német rajzok mint­egy 9 ezer lapot tesznek ki; a mostani tárlaton főként az 1870-ben megvásárolt Esterházy-gyűjteményből származó grafikák szerepelnek.

Sztálin, Gagarin és Gorbacsov portréi a falon, előttük abház bácsika, mellkasán temérdek kitüntetés. Kutyák szédelegnek a moszkvai utcán, hajó vonul különös társasággal a Volgán.

Ahol sokkal fontosabbá válik a kérdés felvetése, mint a kijelentés, ott kezdődnek Réber illusztrációi, ezek az egyszerűségükben letisztult, minimalista és filozofikus grafikák, amelyek nem a szövegek képi dimenzióba ültetései csupán, hanem saját történetet (mesét) is kibontó alkotások.

Ma már magától értetődő, hogy a számítógép és az algoritmusok a művészet eszközévé tehetők, de a 96 éves Vera Molnar az elsők közt ismerte fel az ebben rejlő lehetőséget. A kezdeti értetlenség ellenére idővel az egyik legnagyobb hatású, legjobban értékesíthető magyar művésszé vált, akinek a munkásságát választott hazájában, Franciaországban is nagyra tartják. A debreceni MODEM Machine Imaginaire című kiállítása, ha nem is a kezdetektől, de méltó módon mutatja be ezt a progresszív szemléletben, mégis organikusan bontakozó életművet.

A 20. századi hazai iparművészettel foglalkozó kötetekben rendszerint megelégszenek azzal az általános és egyszerűsítő összefoglalással, mely szerint a modern magyar kerámia­művészetet a nagy triász – Gádor István, Kovács Margit, Gorka Géza – munkássága alapozta meg, holott a korszak tárgykultúrája, azon belül is kerámiaművészete jóval összetettebb kapcsolódásokat, sokkalta több ismert vagy kevésbé ismert szereplőt, szövevényes történelmi, szociokulturális, gazdasági és politikai tartalmakat hordoz magában.