A fordulat éve - WOMEX 2005

  • Marton László Távolodó
  • 2005.11.10 00:00

Képzőművészet

Amikor a '93-ban kifulladó BID, a Berlini Független Zenei Napok hamvain életre kelt a (koncertekből, vásárból és szakmai konferenciákból álló) WOrld Music EXpo, jól lehetett látni, hogy miből lett a cserebogár, de hogy milyen magasra röpül, azt nem sejtette senki sem. Nézzük csak!

Amikor a '93-ban kifulladó BID, a Berlini Független Zenei Napok hamvain életre kelt a (koncertekből, vásárból és szakmai konferenciákból álló) WOrld Music EXpo, jól lehetett látni, hogy miből lett a cserebogár, de hogy milyen magasra röpül, azt nem sejtette senki sem. Nézzük csak! A kilencvenes évek kezdetére a világzenei mozgalomnak szaporodni kezdtek a csillagai, s eleve Berlin is megért egy misét: az SFB 4 MultiKulti rádió napi huszonnégy órában világzenét játszott, a BID világzenei szekcióját koordináló Piranha kiadó és szervezőiroda pedig '91-ben egységfrontba - az úgynevezett Fórumba - tömörítette a világzenei fesztiválok vezetőit. Szóval volt mire építeni, de mégiscsak: az első WOMEX mindössze harmincegy kiállítót és alig háromszázötven regisztrált szakmabélit jegyzett. Utólag persze hajlamos az ember valami "fénykorként" tekinteni az indulására, s van is annak bája, amikor közeli haverságba kerülhet az összes megszállottal, de azért nem ilyen szép ez a sztori. '97-ben például úgy nézett ki, hogy mindennek vége, akkora bukta volt Marseille-ben, s ha talpra is állt, szakadás lett a vége: a Fórum másik fele "ellenvásár" szervezésébe kezdett Strictly Mundial néven. No, de hagyjuk a viharos történelmet - az úgyse izgat senkit, s különben is: ennek a cikknek most arról kell szólnia, hogy az idei WOMEX végre minden várakozást felülmúlt.

*

Az utóbbi öt évben úgy megemelkedett a regisztráltak száma, hogy a berlini Kultúrház már nem jöhetett szóba, aminek vagy az esseni Zeche Zollverein (egykori bánya), vagy - ha sikerült a vásárt jól "eladni" - egy erre nyitott európai város lett a vége. 2001-ben Rotterdam, 2003-ban Sevilla, most pedig Newcastle Gateshead került sorra. Ahol a Sage zenei központ mindent tud, mi szem-fülnek ingere: 220 standon 320 kiállító, három koncertteremben napi tizenkét fellépő, és 2100 szakmabéli mesélhetne róla. Nem beszélve a filmvetítésekről, a dumapartikról és az alig túlterhelt vendéglátóegységekről, mert az mind smafu ahhoz képest, hogy ezer éve nem volt a WOMEX-nek ilyen erős zenei programja. Együtt a nagy nevek és a felfedeznivalók: mindazok, akikről már csak azért is muszáj szólni, hogy (önök) le ne maradjanak legalább a lemezeikről.

Már a nulladik napon az egekbe szökött a mérce: Robert Plant és új csapata, a Strange Sensation nyitotta meg a rendezvényt. Ebben a zenekarban Plant éneke mellett az észak-afrikai zenékben pörgő Justin Adams gitárjáé a főszerep, s amire képesek együtt, az egészen rendkívüli. Újragondolt Zeppelin-számok, főhajtások a blues klasszikusai előtt és új szerzemények - nagyjából így fest a képlet, megforgatva mali bluesban. Ha mód van rá, tessenek utánajárni: Mighty Rearranger az új lemezük címe - Plantért a Zeppelin óta nem lelkesedhettünk így.

De még Nitin Sawhneyt sem láttam ilyen jónak. Hogy a flamencót, a soult, az elektronikát, az indiai és a popzenét ötvözi, abban önmagában semmi pláne, ám mindezt olyan visszafogottsággal, olyan érzékenységgel és intelligenciával tálalja, aminek aligha akad párja ebben a műfajban.

A Mostar Sevdah Reunion kétszer is járt már nálunk, de elájultam tőle megint, és ugyancsak kétségesnek tartom, hogy lenne még egy ilyen veretes társaság azon a vidéken. Bosnyák és horvát muzsikusok a szerb Ljiljana Buttler énekével és a Balkán bluesával - a török eredetű "sevdalinka" dalok reménytelen szerelmének és a lebombázott-újjáépült mostari hídnak a súlyával.

A klarinétos David Krakauer szintén jó ismerősünk: hallhattuk a korai Klezmaticsszal, s aztán a Klezmer Madness! nevű együttesével is. Ennek az új anyaga (Bubbemeises) került terítékre a kanadai DJ Socalled közreműködésével, hogy elmondhassuk: David Krakauer bizonyára elérte, amit akart: mindent tud a klezmer múltjáról, ugyanakkor úgy elrugaszkodik tőle, hogy az már "őrületbe" torkoll.

A felfedezések terepéről elsőként a Les Boukakest szeretném kiemelni. Montpellier-ből jöttek, és fiatalok, plebejusok, rockosak; azzal az indulatos-nyers raijal, amivel egykor a Carte de Séjour tűnt ki. Padló. Az Orchestre National de Barbés óta nem hallottam ilyen húzós arab zenekart, pedig kísérleteztem sokat; az épp futó lemezüknek Bledi a címe, simán megéri becserkészni.

A reggae-fanok mindeközben a Tiken Jah Fakolyért lehettek oda. Franciaországban masszív tábora van ennek az elefántcsontparti bandának, s nem is kell csodálkozni rajta. Hiteles arcok hiteles roots-reggae-je magába szippantó levegővel, melynek egy koncerten kár lenne ellenállni, még ha a lemeze (Tiken Jah Fakoly) nem is oly elragadó.

Az intimitások hívei sem maradtak parlagon. A benini Julien Jacob zavarba ejtően gyöngéd sanzonokat énekelt megindító személyességgel, új fejezettel bővítve az afrikai muzsikákhoz kötődő élményeink körét. (Lemezen: Cotonou.) Az argentin Cristóbal Repetto törékeny hangja és tangói pedig a húszas-harmincas évek "aranykorába" repítettek vissza, jócskán összekuszálva, amit a hagyományról és a korszerűségről hittünk idáig. Cristóbal Repetto - ezzel a címmel fut az első lemeze is, el ne mulasszák semmi pénzért.

*

És hát "fordulatot" jelentett, hogy a WOMEX-zsűri - három év után - végre hazánkból is választott fellépőt. Juhász Miczura Mónika hangjára és Magyarország-Rádzsasztán tengelyű cigánydalaira sokan fenték a fogukat, s hogy csalódtak volna, nem hinném. Mindenesetre nyugodtabb volnék, ha kitűnő zenésztársai kevesebbet mutatnának magukból, s tovább tisztulna az ének és a kíséret közötti kapocs - de ez itt most nem a tanácsadás helye.

Hanem az örömé, hiszen szeptember 1-jén "exportirodája" született a magyar könnyűzenének, mely egy standdal máris észrevétette magát. Az alkalomra szabott kiadványok - brosúrák, lemezek estébé - készítésére még nem tellett az idejéből, de azért nem érkezett üres kézzel: délutánonként messzi hatású erdélyi pálinka kóstoltatásával csalogatta magához a magyar nép- és világzenére szomjazók kifinomult ízlésű táborát.

Nem oktalanul, s remélhetőleg nem is eredmény nélkül.

Newcastle Gateshead, október 26-30.

Neked ajánljuk