A később éppen a Nagyításban közölt, a "kultúraalkotó elit" szerepéről szóló 2009-es kötcsei Orbán-beszéd szépen előkészítette Balog múlt évi bejelentését, idén a kétharmados többség megszerzése pedig fényes és biztos jövőt is jelenthetett volna a hetilapnak. Eleinte úgy tűnt, a lapnak magyar viszonyok között feltűnően sok pénze van. A metróaluljárók tele voltak reklámjaival, a Blahán óriásposzter próbálta olvasására rábeszélni a közönséget. A szerzői honoráriumok is szóbeszéd tárgyát képezték irodalmi körökben: egyesek úgy vélték, nagy összegekkel kívánják magukhoz csábítani a szerkesztők az elismert, de a jobboldali irányultságú irodalmi folyóiratokba (Hitel, Kortárs, Magyar Napló) nem vagy nemigen dolgozó művészeket. A Fidesz-közeli értelmiségnek az újsággal szemben ellenséges része (ez elég nagy és igen heterogén tábor) hatalmas főszerkesztői fizetésekről suttog hónapok óta. A lap azonban - legalábbis ami az olvasottságát illeti - nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: információink szerint országosan mindössze 4-600 példányban fogyott. (Egy Fidesz-aktivista lapunknak azt mesélte, hogy az egyik budapesti kerületi pártirodában százával álltak a remittendapéldányok, amelyeknek egy részét, mivel akadt bennük valami kerületi vonatkozású hír, kampányanyagként szétosztogatták).
A kiadásért a lapot finanszírozó Közép-Európai Kultúráért Alapítvány megbízásából a Hetilap Kft. felelt, a cég ügyvezetője pedig a lap főszerkesztője, Csontos János volt. Annak, hogy az alapítvány kuratóriuma egyre rosszabb viszonyba került a lap szerkesztőségével (elsősorban a gazdálkodásért, terjesztésért is felelős Csontossal), a tartós gazdasági sikertelenség volt az egyik oka. Pár hónapja fel is röppent a hír, hogy megválnak tőle, ez azonban akkor nem következett be. Mára, háromnegyed éves működés után állítólag százmilliós nagyságrendű veszteséget termelt ki az újság, és ez a helyzet vezetett oda, hogy az alapítvány kuratóriumának elnöke, Csoóri Sándor és a frissen lemondott főszerkesztő közösen kezdeményezte a gazdálkodás átvilágítását. Csontos tehát lényegében önmaga ellen kért vizsgálatot. A honoráriumok ügyében a jelen pillanatban a Nagyítás többi munkatársával együtt kényszerszabadságon lévő főszerkesztő-helyettesek, Brém Nagy Ferenc és Száraz Miklós György lapunknak azt mondták, hogy csak a tisztességes munkát, a minőséget akarták rendesen megfizetni, és elkerülni, amennyire lehet, a humán értelmiségiek "szokásos", méltatlan kizsákmányolását. Pénzügyi visszaélések meggyőződésük szerint nem történtek. Alighanem Csontos is azért kezdeményezte saját tevékenysége vizsgálatát, hogy demonstrálja: nincs takargatnivalója.
Kuratórium kontra kft.
A lapot finanszírozó alapítványt 2009-ben jegyezték be. Az alapító, a nyilvánosság számára teljesen ismeretlen dr. Sai-Halász Pál Kristófné 200 000 forint induló tőkét tett bele; további pénzmozgásról az iratanyag nem tudósít. Magánszemélyek, gazdasági társaságok és - meglepő módon - lakóközösségek is jelezték az alapító okirat szerint csatlakozásukat, s az alapítványtevők éppen ezért bíztak benne, hogy vállalt tevékenységüknek meglesznek a financiális garanciái. Azt, hogy ezek a lakóközösségek végül valóban csatlakoztak-e, vagy csak hitegették az alapítványtevőt, nem tudjuk - annyi biztos csak, hogy (mint az újság impresszumából kiderül) a KDNP és a Fidesz pártalapítványa, valamint egy, a Fidesz-alapítvány által létrehozott alapítvány járult hozzá ismeretlen nagyságú pénzösszeggel a Nagyítás megjelenéséhez. A lap indulásakor a főszerkesztő úgy nyilatkozott, hogy más pártok alapítványaihoz is pályáznak majd, de ezt azok után, hogy a lap indulását fideszes pártpolitikus jelentette be, aligha gondolhatta komolyan. Csontos komoly üzleti tervről is beszélt ekkoriban. Ezt látszott alátámasztani Csák János nevének felbukkanása is a korabeli sajtótalálgatásokban: az ő közreműködésével vált ugyanis 2004-től üzletileg fenntarthatóvá a Heti Válasz működése.
A biztató kezdet után nem sokkal jelentkező belső feszültségekről sokat elárulnak a kuratórium összetételének változásai. A bejegyzés idején az alapítványt dr. Kozmáné Balogh Szilvia képviselte, és bankszámláját is ő kezelte, a kuratórium további tagja volt Csoóri Sándor és Kovács István költő, történész. Kozmáné férje, dr. Kozma Zsolt a Hetilap Kft. résztulajdonosa volt az alapítvány mellett, továbbá az ő ügyvédi irodája intézte az alapítvány jogügyleteit is. Arról, hogy mit keresett egy közigazgatási és energiajoggal foglalkozó ügyvéd a hetilappiacon, felesége pedig a két költő mellett a kuratóriumban, semmit sem lehet tudni - Kozma nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Kozmáné az idei év elején ismeretlen okokból lemondott kuratóriumi tagságáról és értelemszerűen képviseleti jogáról is. Helyét az alapítvány képviselőjeként és számlakezelőként Csoóri Sándor vette át, a kurátorok között dr. Nagy Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkárának, Vizkelety Mariannak a férje váltotta: a kormány tehát jóformán közvetlenül képviselteti magát a testületben. (Fekete Zoltán lapigazgató, aki szintén elzárkózott megkeresésünk elől, 2006 februárjáig a Fidesz kommunikációs igazgatójaként dolgozott, majd a Magyar Vizsla-ügyet és a szerverbotrányt követően távozni kényszerült, de júliusban már az MDF sajtófőnökeként láthattuk viszont. Erről a posztjáról még az év októberében távozott.) Kozmáné búcsúját követően az alapítvány nem vette többé igénybe Kozma ügyvédi irodájának szolgáltatásait.
Mindeközben egy székhelycsere is lezajlott, Csontos lakásából a Várba, a Szentháromság tér 6. alá költözött az alapítvány. Az épületnek egy másik olyan alapítvány a tulajdonosa háromötöd részben, amelynek kuratóriumát szintén Csoóri elnököli. Ezt, a Magyar Kultúra Alapítványt még az Antall-kormány időszakában hozta létre a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, és ekkor bocsátotta rendelkezésére az épületet is, ahol az ott dolgozók állítása szerint nincsen a Nagyítást megjelentető alapítványnak irodája, csak a postájuk érkezik oda; vagyis, szemben azzal, ami az iratokban áll, nem használják székhelyként. Annak ténye, hogy fiktív székhelyre költöztek Csontostól, beszédesen érzékelteti a kft. és az alapítvány közti viszony megromlását.
Mintegy megkönnyebbülten
Úgy tudjuk, a gazdasági problémákon túl Csoóri és mások azt is nehezményezték, hogy a lap irányvonala nem eléggé karakteres. A lap közleményeiben jól látható a két irányzat harca. Nyilvánvaló a szerkesztők törekvése, hogy nyitott, minőségi irodalmat közlő, mérsékelt konzervatív hetilappá tegyék a Nagyítást, vagy ahogy Száraz és Brém Nagy fogalmaz, felszámolják, de legalábbis enyhítsék az irodalom politikai megosztottságát, eddig szerintük mellőzött szerzőket is közölve. És ha ezt az erőfeszítést a túlzott pártközeliség talán eleve kilátástalanná is tette, a szándék valóban megvolt: az első számok egyikében Kertész Imrét magasztaló kritika jelent meg, és baloldali kritikai elméletek által inspirált recenzió jött le a lap névadója, Cortázar regényéről. Többek között Grendel Lajos, Tandori Dezső, Takács Zsuzsa, Térey János, a nyilvánosságtól régóta visszahúzódó Juhász Ferenc, a Márquez-fordító Székács Vera vagy Krusovszky Dénes is publikált a lapban, amely Szentkuthy Miklós eddig ismeretlen regényét is közölte. Ugyanakkor fel-feltűntek - a kuratórium nyomásától feltehetően nem függetlenül - irányzatos publicisztikák, valamint - kétségtelenül csak egészen elvétve - a cigányoknak a velük szembeni sztereotípiákat érthetővé tevő életmódjáról, továbbá a zsidók és a kommunisták, egyúttal a zsidók és a kapitalisták bűnös szövetségéről, a zsidóknak a magyar többség ellenében alkalmazott érdekérvényesítő stratégiáiról szóló szövegek is. Ez utóbbi írás idegen testként hatott a Nagyítás hasábjain, s a cikkre érkező válaszokat az újság szintén - mintegy megkönnyebbülten - közölte.
A népi-jobboldali eszmevilág prominensei alighanem sokszor megütköztek a lap szomszéd népek iránti nyitottságán is (a Nagyítás különösen sokat foglalkozott Közép-Európával, a Trianon-kérdéskör különböző aspektusaival, a lengyel kultúrával és történelemmel), de olyan alkalomról is tudunk, amikor Csoóri lapja, a Hitel visszamondta egy elfogadott írás közlését, mert szerzője a Nagyításban "balliberális" szerző művét dicsérte.
Amikor legutóbb, júniusban felmerült, hogy megválnak Csontostól, lehetséges utódaként Nikházy Gábort emlegette a sajtó. Nikházy Csoóri köréhez tartozik, az augusztusi Hitelben a magyar futball reménybeli felemelkedéséről tett közzé írást. A foci magyar szellemi hagyományokból kiinduló minőségi forradalmát megítélése szerint egyedül Orbán Viktor még tovább fokozódó futballvonatkozású aktivitása hozhatja el. Nikházy a 90-es évek közepén az Újpest futballszakosztályának elnökségi tagjaként kamatoztatta szakértelmét, de a foci iránt szintén elkötelezett Torgyán József közeli tanácsadójaként is ténykedett.
Furcsa momentum, hogy noha a szerkesztőség információink szerint Csontos lemondása után felajánlotta, hogy a folyamatos megjelenés érdekében folytatják a munkát (akár csupán addig, amíg megtalálják utódaikat), a kuratórium inkább a leállás mellett döntött. Annak ellenére is, hogy állításuk szerint ők sem szeretnék lezárni a Nagyítás történetét: Csoóri "biztató tárgyalásokról" beszél, bár a jelenlegi gárdának már feltehetően nem szán komolyabb szerepet.
Fidesz-közeli forrásaink úgy tudják, hogy Csoórinak, aki összegyűjtötte a pénzt a lap elindítására, a Fidesz vezérkarából is megígérték tavaly, hogy a gazdasági válság ellenére biztosítják a lap fennmaradását. Később azonban - már a kormányváltás előtt is, utána pedig egyre inkább - úgy ítélték meg, nem kis részben a kulturális területen végrehajtott súlyos megszorítások hatására is, hogy ez "erőforrás-pazarlás", ezért a pénz lassan elapadt. Annyira, hogy a munkatársak augusztusi fizetésüket már meg sem kapták. Híreink szerint Orbán Viktor is hajlik rá, hogy levegye a kezét az újságról, noha a dolog egyelőre nincsen lefutva. Ezért felettébb kérdéses, hogy a vizsgálatok lezárulása után újraindul-e a lap, ahogy Csoóri tervezi: akik eltarthatnák, alighanem fölöslegesnek tartják további létezését.
