A Zene, az Ünnep és a Rontás

  • 2000. június 29.

Képzőművészet

Abban a nyilatkozatban, amelyben tizenegy európai nagyváros írta alá A Zene Európai Ünnepének alapelveit, az áll, hogy a rendezvény az élő zene ünnepeként "spontán és szabad közreműködésre kér fel szólistákat és zenekarokat", illetve arra kéri az intézményeket, hogy "biztosítsanak lehetőséget az amatőr és professzionális előadók tehetségének bemutatására". A teljes szöveg olvasható volt a Pesti Est különszámában, de talán ebből a kiragadott félmondatból is kitűnik az egykori francia kultuszminiszter, Jack Lang kezdeményezésének szelleme. Az tudniillik, hogy nehéz elképzelni a zene számára nagyobb ünnepet annál, mint hogy legalább egyetlen napra az élet hétköznapi részévé válhat: teret kaphat különösebb adminisztratív és anyagi megszorítások nélkül, megmutathatja magát, és élvezheti, akinek kedve van. 1995 óta, többé-kevésbé, Budapesten is.
Abban a nyilatkozatban, amelyben tizenegy európai nagyváros írta alá A Zene Európai Ünnepének alapelveit, az áll, hogy a rendezvény az élő zene ünnepeként "spontán és szabad közreműködésre kér fel szólistákat és zenekarokat", illetve arra kéri az intézményeket, hogy "biztosítsanak lehetőséget az amatőr és professzionális előadók tehetségének bemutatására". A teljes szöveg olvasható volt a Pesti Est különszámában, de talán ebből a kiragadott félmondatból is kitűnik az egykori francia kultuszminiszter, Jack Lang kezdeményezésének szelleme. Az tudniillik, hogy nehéz elképzelni a zene számára nagyobb ünnepet annál, mint hogy legalább egyetlen napra az élet hétköznapi részévé válhat: teret kaphat különösebb adminisztratív és anyagi megszorítások nélkül, megmutathatja magát, és élvezheti, akinek kedve van. 1995 óta, többé-kevésbé, Budapesten is.

Persze abban sem kevés élvezet rejlik, ha a polgár feljelentést eszközölhet. A polgárnak természetesen igaza van, nem szép dolog, ha megsérül a pihenéshez való joga, ám az európai gyakorlat mégiscsak azt jelzi, hogy meggyőző hagyomány és értékrend esetén kompromisszum köthető, egyetlen, ünnepi napra. Budapest III. kerületében ez most nem jött össze: június 20-án, tehát az ünnepet megelőző napon le kellett mondani a Banán klub programjait. Mint Derdák András klubvezető elmondta, abban még idejében meg tudtak egyezni a polgármesteri hivatallal, hogy az előző évektől eltérően ezúttal ne rendezzenek utcabált, ne zárják le a Mátyás király utat. Ugyanakkor néhány nappal a rendezvény előtt olyan jegyzői utasítás született, amely folyamatos ellenőrzést és komoly büntetést helyezett kilátásba, amennyiben a hangerő este tíz után átlépi azt a küszöböt, amely alatt egy rockzenekar gyakorlatilag hangosíthatatlan. Nyilvánvaló: a korábbi (és nem feltétlenül alaptalan) lakossági feljelentések hatására "kényszerpályára" került a hivatal, ám az intézkedés időzítését és módját azért szabadjon ünneprontásnak neveznem.

g

A Zene Ünnepének magyarországi meghonosítása a Tilos az Á szervezőinek köszönhető. A nélkülözhetetlen intézményi támogatás megingása azonban oda vezetett, hogy noha tizenegy európai városból érkezett meghívás magyar zenekarok számára, csak Isztambulba (Color Star), Berlinbe (Wertetics) és Párizsba (Besh O Drom) tudtak útnak indítani - a négymilliós utazási kerethez képest ezt tette lehetővé a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól kapott nyolcszázezer forint. A kulturális miniszter külön kerete, a fővárosi önkormányzat és a nyugati partnervárosok támogatása tette lehetővé, hogy a Tilos az Á idén is színpadot emelhessen - az elmúlt évek gyakorlatához képest szordínósabb kínálattal. Ne essék félreértés, aprópénzről van szó, még egy sörfesztiválhoz képest is, miközben közös európai értékekről és a magyar kultúra megismertetéséről papolunk.

g

Így esett meg, hogy már elöljáróban kiakadtam, ugyan 21-ére is jutott malőr. A portugál Sitiados délután azzal hergelte a Mechwart ligetet, hogy nem bír fellépni - gondok voltak a technikával, elkallódott a kívánságlistája valahol. Aztán mégis, de ebbe nem mehetek bele, nekem a Mechwart liget koncertjeiből annyi jutott, hogy találkoztam a Louise Attaque-kal a Mercure Szállodában. Arról a társaságról van szó, amelynek sikerét tök irracionálisnak tartják a francia kollégák is: olyan még nem volt, hogy egy folk-rockzenekar két és fél milliós eladással startoljon független kiadónál, bármiféle hókuszpókusz, tőke vagy divathullám nélkül. Számomra nem ellenszenves, de nem is különösebben érdekes, amit játszanak, mindenesetre izgatott, miféle pasik.

Az arcukra nem volt írva semmi különös. Mind a négyen asztalhoz ültek, és egyáltalán nem értették, mi van ezen firtatnivaló. "Együtt dolgozunk, együtt gondolkozunk, együtt is válaszolunk." Ez a demokratikus munkamorál balos alapállással és a polgárjogi akciók támogatásával párosul; "az első ilyen megmozdulás azé a párizsi szervezeté volt, amely az AIDS-esek jobb ellátásáért, emberszámba vételéért küzd. Ezek a kezdeményezések közel állnak hozzánk, és számíthatnak ránk, beleértve a Franciaországban élő kisebbségeket. Amikor Dél-Franciaországban bezártak egy klubot, más balos zenekarokkal, mint például a Noir Désir, együtt tiltakoztunk a jobboldali polgármester intézkedése ellen. Az ilyen bulikon összejövünk egy csomó emberrel, látjuk, mi a helyzet, hogyan élnek, és ami felháborít, az ellen szót emelünk. Nem vagyunk egy militáns zenekar, de a számunkra fontos dolgokért csatasorba állunk."

Az pedig, hogy élből eladtak két és fél milliót, nem volt benne a pakliban; mondhatni, meglepődtek maguk is. Azóta is tartják a távolságot, "messziről szemlélik" a mutatókat. "Az ilyen zenének nincs Franciaországban hagyománya, a gyökerek között legfeljebb a realistább sanzonénekeseket említhetnénk; amikor kezdtünk, valójában az amerikai Violent Femmes lebegett a szemünk előtt." Hát így. Mondom, nincs ezzel a társasággal semmi baj, és bizonyára jól ellesznek ezután is az én rajongásom nélkül.

g

Azokban a percekben, amikor a Királydombon a Bollywood Brass Band lépett fel, én Varnus Xavérral beszélgettem egy kávézóban. Pompás sztorikat mesélt kanadai emigrációjából, csak Bach elől tért ki: "A zenéről nem lehet beszélni." Mindegy most már; bővebben majd július 28-án a Kerepesi temetőben, a halála kétszázötvenedik évfordulójára szervezett koncerten.

Későre járt nagyon, mire a Városligetbe értem, hanem akkortól a helyére került minden. A francia-spanyol Familia már megszállta a színpadot, s úgy tépett a flamenco, a rumba és a salsa, hogy nem bírtam kitérni előle. Hát hozzásimultam szépen, s amint így kiengedtem, az ünnep is magamhoz tért végre.

Marton László Távolodó

(Köszönet Falvai Györgyinek a francia szóértésért.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.