A Zene, az Ünnep és a Rontás

  • 2000. június 29.

Képzőművészet

Abban a nyilatkozatban, amelyben tizenegy európai nagyváros írta alá A Zene Európai Ünnepének alapelveit, az áll, hogy a rendezvény az élő zene ünnepeként "spontán és szabad közreműködésre kér fel szólistákat és zenekarokat", illetve arra kéri az intézményeket, hogy "biztosítsanak lehetőséget az amatőr és professzionális előadók tehetségének bemutatására". A teljes szöveg olvasható volt a Pesti Est különszámában, de talán ebből a kiragadott félmondatból is kitűnik az egykori francia kultuszminiszter, Jack Lang kezdeményezésének szelleme. Az tudniillik, hogy nehéz elképzelni a zene számára nagyobb ünnepet annál, mint hogy legalább egyetlen napra az élet hétköznapi részévé válhat: teret kaphat különösebb adminisztratív és anyagi megszorítások nélkül, megmutathatja magát, és élvezheti, akinek kedve van. 1995 óta, többé-kevésbé, Budapesten is.
Abban a nyilatkozatban, amelyben tizenegy európai nagyváros írta alá A Zene Európai Ünnepének alapelveit, az áll, hogy a rendezvény az élő zene ünnepeként "spontán és szabad közreműködésre kér fel szólistákat és zenekarokat", illetve arra kéri az intézményeket, hogy "biztosítsanak lehetőséget az amatőr és professzionális előadók tehetségének bemutatására". A teljes szöveg olvasható volt a Pesti Est különszámában, de talán ebből a kiragadott félmondatból is kitűnik az egykori francia kultuszminiszter, Jack Lang kezdeményezésének szelleme. Az tudniillik, hogy nehéz elképzelni a zene számára nagyobb ünnepet annál, mint hogy legalább egyetlen napra az élet hétköznapi részévé válhat: teret kaphat különösebb adminisztratív és anyagi megszorítások nélkül, megmutathatja magát, és élvezheti, akinek kedve van. 1995 óta, többé-kevésbé, Budapesten is.

Persze abban sem kevés élvezet rejlik, ha a polgár feljelentést eszközölhet. A polgárnak természetesen igaza van, nem szép dolog, ha megsérül a pihenéshez való joga, ám az európai gyakorlat mégiscsak azt jelzi, hogy meggyőző hagyomány és értékrend esetén kompromisszum köthető, egyetlen, ünnepi napra. Budapest III. kerületében ez most nem jött össze: június 20-án, tehát az ünnepet megelőző napon le kellett mondani a Banán klub programjait. Mint Derdák András klubvezető elmondta, abban még idejében meg tudtak egyezni a polgármesteri hivatallal, hogy az előző évektől eltérően ezúttal ne rendezzenek utcabált, ne zárják le a Mátyás király utat. Ugyanakkor néhány nappal a rendezvény előtt olyan jegyzői utasítás született, amely folyamatos ellenőrzést és komoly büntetést helyezett kilátásba, amennyiben a hangerő este tíz után átlépi azt a küszöböt, amely alatt egy rockzenekar gyakorlatilag hangosíthatatlan. Nyilvánvaló: a korábbi (és nem feltétlenül alaptalan) lakossági feljelentések hatására "kényszerpályára" került a hivatal, ám az intézkedés időzítését és módját azért szabadjon ünneprontásnak neveznem.

g

A Zene Ünnepének magyarországi meghonosítása a Tilos az Á szervezőinek köszönhető. A nélkülözhetetlen intézményi támogatás megingása azonban oda vezetett, hogy noha tizenegy európai városból érkezett meghívás magyar zenekarok számára, csak Isztambulba (Color Star), Berlinbe (Wertetics) és Párizsba (Besh O Drom) tudtak útnak indítani - a négymilliós utazási kerethez képest ezt tette lehetővé a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól kapott nyolcszázezer forint. A kulturális miniszter külön kerete, a fővárosi önkormányzat és a nyugati partnervárosok támogatása tette lehetővé, hogy a Tilos az Á idén is színpadot emelhessen - az elmúlt évek gyakorlatához képest szordínósabb kínálattal. Ne essék félreértés, aprópénzről van szó, még egy sörfesztiválhoz képest is, miközben közös európai értékekről és a magyar kultúra megismertetéséről papolunk.

g

Így esett meg, hogy már elöljáróban kiakadtam, ugyan 21-ére is jutott malőr. A portugál Sitiados délután azzal hergelte a Mechwart ligetet, hogy nem bír fellépni - gondok voltak a technikával, elkallódott a kívánságlistája valahol. Aztán mégis, de ebbe nem mehetek bele, nekem a Mechwart liget koncertjeiből annyi jutott, hogy találkoztam a Louise Attaque-kal a Mercure Szállodában. Arról a társaságról van szó, amelynek sikerét tök irracionálisnak tartják a francia kollégák is: olyan még nem volt, hogy egy folk-rockzenekar két és fél milliós eladással startoljon független kiadónál, bármiféle hókuszpókusz, tőke vagy divathullám nélkül. Számomra nem ellenszenves, de nem is különösebben érdekes, amit játszanak, mindenesetre izgatott, miféle pasik.

Az arcukra nem volt írva semmi különös. Mind a négyen asztalhoz ültek, és egyáltalán nem értették, mi van ezen firtatnivaló. "Együtt dolgozunk, együtt gondolkozunk, együtt is válaszolunk." Ez a demokratikus munkamorál balos alapállással és a polgárjogi akciók támogatásával párosul; "az első ilyen megmozdulás azé a párizsi szervezeté volt, amely az AIDS-esek jobb ellátásáért, emberszámba vételéért küzd. Ezek a kezdeményezések közel állnak hozzánk, és számíthatnak ránk, beleértve a Franciaországban élő kisebbségeket. Amikor Dél-Franciaországban bezártak egy klubot, más balos zenekarokkal, mint például a Noir Désir, együtt tiltakoztunk a jobboldali polgármester intézkedése ellen. Az ilyen bulikon összejövünk egy csomó emberrel, látjuk, mi a helyzet, hogyan élnek, és ami felháborít, az ellen szót emelünk. Nem vagyunk egy militáns zenekar, de a számunkra fontos dolgokért csatasorba állunk."

Az pedig, hogy élből eladtak két és fél milliót, nem volt benne a pakliban; mondhatni, meglepődtek maguk is. Azóta is tartják a távolságot, "messziről szemlélik" a mutatókat. "Az ilyen zenének nincs Franciaországban hagyománya, a gyökerek között legfeljebb a realistább sanzonénekeseket említhetnénk; amikor kezdtünk, valójában az amerikai Violent Femmes lebegett a szemünk előtt." Hát így. Mondom, nincs ezzel a társasággal semmi baj, és bizonyára jól ellesznek ezután is az én rajongásom nélkül.

g

Azokban a percekben, amikor a Királydombon a Bollywood Brass Band lépett fel, én Varnus Xavérral beszélgettem egy kávézóban. Pompás sztorikat mesélt kanadai emigrációjából, csak Bach elől tért ki: "A zenéről nem lehet beszélni." Mindegy most már; bővebben majd július 28-án a Kerepesi temetőben, a halála kétszázötvenedik évfordulójára szervezett koncerten.

Későre járt nagyon, mire a Városligetbe értem, hanem akkortól a helyére került minden. A francia-spanyol Familia már megszállta a színpadot, s úgy tépett a flamenco, a rumba és a salsa, hogy nem bírtam kitérni előle. Hát hozzásimultam szépen, s amint így kiengedtem, az ünnep is magamhoz tért végre.

Marton László Távolodó

(Köszönet Falvai Györgyinek a francia szóértésért.)

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.