Motoros szakágban a diktatúra olykor megengedőnek mutatkozott. Volt olyan is, amikor ezt megbánta, például a Halálfejesek c. 1967-es film (The Born Losers; mellesleg egy kétkezi igazságtevő viselt dolgait tárgyazó B széria első darabja) pár napig, hétig ment anno a Puskin moziban, a jegyeiért tömegek álltak mindennap, aztán arra hivatkozván, hogy mennyire durva, egyszerűen levették a műsorról, akkori szóval: betiltották. A 1969-es Szelíd motorosoknak "már több szerencséje" volt, évekig futott gond nélkül. Mind a két karrierhez megvolt az ideológia. Egyáltalán azért kerülhettek be ide e filmek, mert egy - voltaképpen nagyon is lehetséges olvasatukban - arról szóltak, hogy az Egyesült Államok valami rémes, élhetetlen hely, égre kiáltó társadalmi igazságtalanságokkal, nyakig a totális kilátástalanságban, jövő nélkül. Aki ott fiatal, az halálra van ítélve. Kétségkívül nem kell különösebb erőfeszítés ahhoz sem, hogy ilyennek lássa bárki is az Easy Ridert. (A Halálfejeseket is lehetne így nézni, csak nem érdemes, mert az egyike azon legendáinknak, amiket muszáj üveg alatt tartani, mert emberkézzel érintkezve azonnal semmivé lennének.)
Csakhogy a filmforgalmazás illetékesein, különböző al-, fel-, kis- és nagycenzorain kívül a mondott erőfeszítést nem tette meg senki sem, inkább mindenki az ellenkezőjét csinálta: hagyta magát (a film hangulatainak). Minek következtében nem az lett egészen bizonyos, hogy van élet a Marson, hanem az, hogy az élet a Marson van - legalábbis tőlünk elérhetetlenül távol, gondosan elzárva. És ez az élet olyan élet, ami tele van izgalmas, furcsa, vad látomásokkal, de szélesek és messze visznek benne és belőle az utak, határozottan a végtelenbe, amely végtelenből fakadó szabadságért bizony még a bekapott golyó sem minden esetben drága, egy élet is megfizethető ár. Ez lehet, hogy ugyanúgy nem igaz, mint a cenzori megfejtés, de a szélső értékeket egyből kiejtő magyarázata a film meséjének, mely szerint az igazodás elhagyása életveszélyes, nos, az is épp elég lehetett volna ahhoz, hogy az igazán szemes cenzor százszor inkább a Szelíd motorosokat tiltsa be, mint a szerencsétlen másikat.
Mindennek fényében biztosan állíthatjuk, hogy a most elhalt Dennis Hopper nevű amerikai filmszínész és rendező nekünk valamivel többet is jelentett, mint szerencsés honfitársainak. Dennis Hopper az egyik legelső marslakó volt, aki leszállt közénk, s azonmód galaktikus problémává emelte a nyavalyáinkat, s egy olyan nyelven beszélt róluk, aminek minden szava, minden durva szava (szinte az összes durva volt) már első hallásra úgy hangzott, mintha már születésünk napjától ismertük volna a nyelvet, amelyen szólt. Hogy ez az érzés csupán másfél óráig, egy filmvetítés, egy mozielőadás idejéig tartott volna? Ki van zárva.
S épp e kozmikus erő miatt azon sincsen mit csodálkozni, hogy tett bár akármit is életében Dennis Hopper, csak az a bizonyos, hogy Billyt (a Szelíd motorosok vadnyugatról kölcsönzött nevű hősét) megőrzi a kollektív (film)emlékezet. Mint a viccben, amikor a hídon a kisegér azt mondja a barátjának: hallod, elefánt, mennyire dübörgünk? Felfoghatatlan, de tény, az amerikai filmből és közérzetből is Billy motorozott ki éppen.
Mindazonáltal Dennis Hopper az egyfilmes alkotók azon kivételes, az is meglehet, hogy egyszemélyes csoportozatába tartozik, akik vitathatatlan főművük mellett is egy tisztes, büszkén vállalható pályát futottak be. S még azt sem mondhatjuk, hogy önmagáért nem lenne emlékezetes a Kék bársony légzőmaszkos perverz gazembere, vagy ne Hopper lett volna a legtalányosabb Ripley a Highsmith-adaptációk nagyigényűségében is végtelen sorában, vagy éppenséggel nem lett volna elborult fotóriportere nélkül látványosan üresebb az Apokalipszis most. Vagy tán kis dolog lenne részvétele az ős-24-ben, mindjárt a legfőbb gonosz, Viktor Drazen szerepében? Satöbbi. Mindezt nyilvánvalóan nem az Easy Rider nehézkedési erejétől hajtva érte el. Érett korú gonosz alakításainak például nyilván az égvilágon semmi közük sem volt az egykori motoros szerephez, annál több az 1986-os Kék bársonyhoz, bár szerintünk még több az 1977-es Az amerikai baráthoz, melyet tengerentúli krónikásai hajlamosak avval elintézni, hogy amikor örökösen vissza-visszatérő drogproblémái miatt Hollywoodban épp kegyvesztett lett, kínjában átrándult Európába, hogy rissz-rossz művész- és egyéb kósza filmekben keresse meg a betevőre épp elegendőt. Nem e cikk dolga megvédeni Wim Wenderst, de agyonoszkározott hollywoodi majsztrók is buktak bele Patricia Highsmith regényeibe, s olyan színészek is vallottak kudarcot Ripley figurájával, mint John Malkovich. Wenders műve máig az egyetlen értékelhető adaptáció, nem kis részben Hopper és Bruno Ganz párosának köszönhetően. Amiből pedig az következik, hogy bármennyire is a Szelíd motorosok örök szellemalakja Dennis Hopper, de élt egy azonos nevű színész, aki állta a versenyt Bruno Ganzcal.
S mindehhez vastagon hozzátartozik, hogy volt egy fiú, aki mielőtt krisztusi korához érve megcsinálta volna az Easy Ridert, vadnyugati és más, szintén nagyon amerikai filmek behúzott nyakú, összehúzott szemű sutyerákjaként is komolyat alkotott. A legkisebb Clanton fiút, nota bene: Billyt, akit a nagy Wyatt Earp egy nyaklevessel hazazavar a végzetes pisztolypárbaj elől, majd lemészárolja családját az 1957-es Gunfight at the O.K. Corralban (a diktatúra mozizási szokásairól még: e mű a nyolcvanas években jött ki náluk, Újra szól a hatlövetű címmel). A történethez az is hozzátartozik, hogy rögtön ezután - igaz, "csak" a tévének - eljátszotta az igazi Billy kölyköt, William H. Boneyt is. S arra sem kell emlékeztetni senkit, hogy hogy hívták Peter Fondát a Szelíd motorosokban. Wyattnek.
Dennis Hopper több mint 200 filmben domborított, játszott James Deannel, és alakított Tarantino-figurát, s ennyitől is nyilván lehetne nyugodtan az egyik kedvenc színészünk, akinek ráadásul a szeme sem állt jól, akinek majd' minden megjelenése azt mutatta, hogy Hollywood többre képes saját sztereotípiáinál.
Ugyanakkor az Easy Rider Billyjétől, Dennis Hoppertől mint személyes jó barátunktól búcsúzunk itt. Természetesen e szavakkal: Get your motor runnin' / Head out on the highway / Lookin' for adventure / And whatever comes our way / Yeah Darlin' go make it happen / Take the world in a love embrace / Fire all of your guns at once / And explode into space...
