A festőművész pályaíve a kezdetektől Király Gáboréval együtt mozog. Párosuk szinte minden csoportos kiállításon együtt szerepelt, és az alternatív Boulevard és Brezsnyev galériától eljutottak az egyik rangos magyar műtárgypiaci szereplőig, a Virág Judit Galériáig, emellett a stílusuk is hasonló. Figurális, a mediatizált valóságot negligáló portréikat és életképeiket egyfajta archaikus, brutális és expresszív nyelvezet jellemzi, de Csató munkái kevésbé komorak, sőt néha ironikus - elidegenítő - humor is felfedezhető bennük. (Alakjainak a feje gyakran "kilóg" a kép teréből.) Ehhez hasonló lefejezés vagy roncsolás jelenik meg a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában kiállított, a karzat nyitott, oktogon formájához hasonlóan installált munkák egyes figuráin is. Az öt papíralapú, nagyméretű képen azonban - megfelelve a vallási célra nem használt, de a szakralitás auráját megőrző épület díszítéséhez kapcsolódó tilalomnak - nem szerepelnek emberek, csupán furcsa, néha antropomorfnak tűnő állatok.
E különös életképek egyszerre nyomasztóak és életigenlők, mintha Csató a halál és az újjászületés témáját járná körbe. Egyfelől felbukkannak az agresszorok és az áldozatok - az elmosódó pofájú tigris lába alatt valamiféle tetem hever, egy gúzsba kötött, halott galamb (vagy papagáj) feje alatt vörös folt (vér) terjeng -, másfelől a vitalitás, az örök élet szimbólumai (a tojás, a trópusi esőerdő mint Édenkert). A vallásos olvasatot azonban gyakran kibillenti egy-egy váratlan megoldás (az óegyiptomi síkperspektíva és a normál tér- és alakábrázolás keverése) vagy a talányos lények megjelenítése (mákmezőben álldogáló, fej nélküli gyöngytyúk, madárlábú és zsiráftestű állat). A művek együttese pedig a zsinagóga kettősségére reflektál: a felújított, színes arabeszk mintázatra és a padlózaton heverő romokra.
Budapest VII., Rumbach S. utca 11-13., nyitva augusztus 21-ig
